Európa felkészültebbé válik a kibertámadások ellen

Az Európai Bizottság (EB) megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőinek képviselőjével és társulást hozott létre, amelynek köszönhetően Európa felkészültebbé válik a kibertámadásokkal szemben, és javulhat az ágazat versenyképessége - írta keddi közleményében az uniós testület.

Európa felkészültebbé válik a kibertámadások ellen

Az európai vállalkozások mintegy 80 százalékánál legalább egy kibertérben történt már eddig biztonsági incidens, világszinten pedig 38 százalékkal nőtt a biztonsági események száma 2015-ben.
   
A kibertér a számítógépes rendszerek és hálózatok által alkotott virtuális tér amelyben elektronikus adatok tárolódnak, online adatforgalom és kommunikáció zajlik.
   
Mint írták, a kibertámadások cégmérettől függetlenül károsak bármely vállalkozásra  és rombolhatják a digitális gazdaságba vetett bizalmat. Ezért az egységes digitális piaci stratégiája keretében az uniós bizottság meg kívánja erősíteni a határokon átnyúló együttműködést a kiberbiztonságban érintett valamennyi szereplő között, és segítséget kíván nyújtani innovatív és biztonságos technológiák, termékek és szolgáltatások kifejlesztéséhez az egész unióban - írta a bizottság.
   
A cselekvési tervbe illeszkedik  az első európai kiberbiztonsági köz-magán társulás keddi létrehozása is, amellyel az unió 450 millió eurót (mintegy 140 milliárd forint) ruház be a Horizon 2020 elnevezésű kutatási és innovációs programja keretében. A társulás célja, hogy elősegítse az együttműködést a kutatási és innovációs folyamat korai szakaszában, és hogy kiberbiztonsági megoldásokat dolgozzon ki különböző ágazatok - mint az energiaipari, egészségügyi, közlekedési és pénzügyi ágazat - számára.
   
A kiberbiztonsági piac szereplői, akiket az Európai Kiberbiztonsági Szervezet (ECSO) képvisel, várhatóan az összeg háromszorosát fogják beruházni. A szervezetben nemzeti, regionális és helyi közigazgatási szervek, kutatóközpontok, valamint a tudományos élet szereplői is rendelkeznek tagsággal - írta az EB.
   
Az Európai Bizottság arról is tájékoztatott, hogy a hálózat- és információbiztonsági irányelv, amelyet várhatóan strasbourgi plenáris ülésén szerdán fogad el az Európai Parlament, kialakítja a hálózatbiztonsági incidenselhárító csoportok uniós hálózatát, hogy gyorsan lehessen reagálni a számítógépes fenyegetésekre és a kiberbiztonsági incidensekre.
   
Az irányelv egy tagállamközi együttműködési csoportot is létrehoz annak érdekében, hogy támogassa és megkönnyítse a stratégiai együttműködést és az információcserét.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: