Brit jegybank: kezdenek valóra válni a népszavazás előtt sejtett kockázatok

A brit jegybank szerint máris kezdenek valóra válni azok a pénzügyi-gazdasági kockázatok, amelyektől a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt tartani lehetett.

Brit jegybank: kezdenek valóra válni a népszavazás előtt sejtett kockázatok

A Bank of England kedden Londonban ismertetett 70 oldalas pénzügyi stabilitási helyzetértékelése kimutatja, hogy a június 23-i referendum utáni egy hétben a font 9 százalékkal gyengült, és a font dollárárfolyamának rövid távú volatilitása a Bretton Woods-i árfolyamrendszer utáni időszakban még soha nem volt olyan nagy, mint most.
   
A brit bankok részvényárfolyamai átlagosan 20 százalékkal zuhantak, és az átlagon belül a brit piacra összpontosító bankok papírjai estek a legmeredekebben. A hazai piacon aktív nem pénzügyi szolgáltatási vállalatok részvényei átlagosan 10 százalékkal gyengültek, a brit kereskedelmi ingatlanpiacra érkező külföldi tőkebeáramlás pedig már az első negyedévben 50 százalékkal zuhant - áll a Bank of England jelentésében.
   
Ebben a helyzetben a pénzügyi stabilitási kilátásokat "kihívások terhelik", és a jegybank pénzügyi szakpolitikai bizottsága (Financial Policy Committee, FPC) azonnali hatályú tőkekövetelmény-könnyítésekről döntött a bankok hitelezési kapacitásának erősítése végett. Az FPC ennek jegyében a bankrendszer hazai hitelkitettségének 0,5 százalékáról zéróra csökkentette az anticiklikus tőketartalék-rátát, és ezt az intézkedését 2017 júniusáig fenntartja.
   
A Bank of England becslése szerint ez önmagában 150 milliárd fonttal (csaknem 60 ezer milliárd forinttal) bővíti a háztartási és az üzleti szektorba kihelyezhető bankhitelek értékét.
   
A jegybanki jelentés közzététele előtt nem sokkal két ingatlanbefektetési alap, a Standard Life Investments és az Aviva is bejelentette, hogy a stabilitás érdekében felfüggesztette a befektetési jegyekkel folytatott ügyféltranzakciókat a likviditás megőrzése végett, miután a népszavazás óta komoly tőkekivonás indult meg a két cég nagy-britanniai ingatlanalapjaiból, mert az ügyfelek az ingatlanárak zuhanásától tartanak.
  
 A Standard Life brit ingatlanalapja 2,9 milliárd font, az Aviva ingatlanbefektetési részlege 1,8 milliárd font befektetői tőkét kezel.
   
A két bejelentés nyomán a font 1,8 százalékkal 1,31 dollár alá - 1985 óta nem mért mélységbe - gyengült a londoni kereskedésben.
   
A Bank of England keddi jelentése mindazonáltal hangsúlyozza, hogy a pénzügyi válság óta eltelt nyolc évben a legnagyobb brit bankok több mint 130 milliárd font új tőkét hajtottak fel, jelenleg több mint 600 milliárd font magas minőségű likvid eszközállományuk van, négyszer annyi, mint a pénzügyi válság előtt, és ez a hatalmas likviditásmennyiség kellő rugalmasságot biztosít a bankrendszernek ahhoz, hogy nehéz időszakokban is folytathassa a brit üzleti szféra és a háztartások hitelellátását.
   
A bankrendszer alapszintű - Tier 1 - tőkemegfelelési rátája jelenleg 13,5 százalék - hangsúlyozza a Bank of England jelentése.
   
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai a brit jegybank jelentésének keddi ismertetése utáni gyorselemzésükben közölték: a bejelentett tőkekövetelmény-könnyítéseket a piacok megnyugtatására szánt gesztusnak tartják, és azzal számolnak, hogy a Bank of England monetáris tanácsa ezt tényleges enyhítéssel toldja meg. A Capital Economics várakozása szerint a jegybank már ebben a hónapban 0,25 százalékra csökkenti eddig is történelmi mélyponton tartott, 0,50 százalékos alapkamatát.
   
Más nagy londoni házak még agresszívabb enyhítésre számítanak.
   
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics kedden ismertetett tanulmányában közölte, hogy várakozása szerint a Bank of England júliusban vagy augusztusban egy lépésben 0,50 százalékponttal zéróra csökkenti, és egészen 2019 harmadik negyedévéig ezen a szinten tartja irányadó kamatát.
   
A Bank of England több mint hét éve, 2009 márciusa óta tartja 0,50 százalékos mélységi rekordon alapkamatát, és a globális pénzügyi válság után - több mint három évszázados fennállása óta először - hatalmas mértékű mennyiségi enyhítési programot is végrehajtott. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eddig kihelyezett összege 375 milliárd font (145 ezer milliárd forint), az éves brit hazai össztermék (GDP) több mint 20 százaléka.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: