Negyvenmilliárd forint a borágazat támogatására

Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség a borágazat támogatására - jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Negyvenmilliárd forint a borágazat támogatására

Kis Miklós Zsolt felidézte: az unió előző költségvetési időszakában (2007-2013 között) nem volt külön keret a borászati ágazat fejlesztésére. A mostani EU-s költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési program keretében eredetileg az ágazat támogatására 20 milliárd forintot irányoztak elő. De a szakmai szervezetekkel történt konzultációt követően - a nagy igény miatt - a Miniszterelnökség ezt az összeget megduplázta.
   
Hozzátette, hogy a pályázat két fontos célkitűzést szolgál kétharmad-egyharmad arányban: a versenyképesség javítását és az energiahatékonyság növelését.    
   
Az államtitkár aláhúzta, kiemelten is kezelik a szőlőtermeléssel és a borászattal foglalkozó vállalkozások technológiai korszerűsítését. Támogatni kívánják az új technológiai eszközök, berendezések beszerzését, a meglévő technológia és gépek korszerűsítését, illetve támogatják az építéssel járó fejlesztési beruházásokat is. Emellett a pályázat segíti az élelmiszeriparhoz köthető energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását.
   
A pályázatokat szeptember 12-től lehet benyújtani. Azok a vállalkozások pályázhatnak - maximum 200 millió forintra -, amelyek mezőgazdasági, illetve élelmiszer-feldolgozási tevékenységgel foglalkoznak, ilyenek például a borászatok. Az államtitkár reményét fejezte ki a tekintetben, hogy minél több mikro- és kisvállalkozás pályázik majd sikeresen. Azok a cégek pedig, amelyek méretüknél fogva nem vehetnek részt ezen a pályázaton, a GINOP-ból (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) igényelhetnek fejlesztési forrást.
   
Megjegyezte: a pályázat kiírásánál, a többi fejlesztési pályázathoz hasonlóan, egyszerűsítéseket is megfogalmaztak. Így például 50 millió forintos projektösszegig csak egyszerűsített üzleti tervet kell benyújtani, illetve ha valaki 25 millió forintnál alacsonyabb összegre pályázik, akkor közbeszerzésre sincs szükség.  
   
Kis Miklós Zsolt beszélt még arról, hogy a Vidékfejlesztési program keretében az idén összességében 35 pályázatot hirdetnek meg - a 2020-ig rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintból mintegy 900 milliárd forintot. A pályázati felhívások folyamatosan jelennek meg, mert a Miniszterelnökségen nincs nyári szünet - húzta alá az államtitkár.

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek, huszonnégy napon át huszonnégy borász és számos program várja az érdeklődőket a Tagore sétányon.
2021. 08. 07. 18:00
Megosztás:

Hibás jelölésű borra figyelmeztet a Nébih

Hibásan tüntették fel a termőhelyet és az előállítási módot a 2019-es Juhász Muscat Ottonel félédes, fehér, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok egyes tételein, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat - olvasható a Nébih honlapján.
2021. 07. 15. 06:30
Megosztás:

Új arculatot kapott az Egri borvidék

Sokan emlegetik úgy 2021-et, mint a megújulás évét. Az Egri borvidékre ez különösen igaz, hiszen idén új arculattal lép a borkedvelők és a szakma elé. Az egyszerre modern és klasszikus dizájn mostantól egységesen képviseli a borvidék közösségét.
2021. 07. 15. 05:30
Megosztás:

Újraindulnak a Borszerdák a Magyar Nemzeti Galériában

Kiállítások, tárlatvezetések és előadások mellett koncertekkel és borkóstolókkal várja a látogatókat július 7-től szerda esténként a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Borszerda programsorozata.
2021. 06. 27. 16:30
Megosztás:

Így alakul Magyarország borkereskedelme - ábrán mutatjuk

Borbehozatal; borkivitel (hektoliter)
2021. 06. 27. 06:30
Megosztás:

Kihirdették A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat idei nyerteseit

Tizennyolc borvidék tételei versenyeztek idén A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat nyolc kategóriájában, melyek győzteseit pénteken hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.
2021. 06. 27. 00:30
Megosztás:

Az új szabályozás egyszerűsíti a borágazat adminisztrációját

Az új szabályozás a borágazat adminisztrációját csökkenti és egyszerűsíti - hangsúlyozta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a 3. BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár rendezvényen.
2021. 06. 25. 03:00
Megosztás:

Később is benyújthatók a borászati beruházások kifizetési kérelmei

A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium egy újabb, későbbi időszakot is kijelölt a borászok számára kifizetési kérelmeik benyújtására - közölte az Agrárminisztérium hétfőn.
2021. 06. 07. 23:30
Megosztás:

Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.
2021. 06. 06. 09:00
Megosztás:

8,5 milliárdnyi forrást nyertek a magyar borászok

A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5 milliárd forintnyit jóvá is hagytak ezekből az igényekből - mondta az agrárminiszter pénteken, Etyeken, a Borászok Borásza 2021 díjátadó ünnepségén.
2021. 06. 06. 01:00
Megosztás:

Saját emojit kaphat a rozébor

Saját emojit kér a rozénak az észak-olaszországi rozébor készítőinek egyesülete az amerikai Unicode konzorciumtól.
2021. 06. 02. 01:30
Megosztás:

Bemutatták Debrecen borait

Az idén 14 borvidék 121 pincészetének 235 bora versengett a Debrecen város bora 2021 címért, a győztes hét bort pénteken sajtótájékoztatón mutatták be.
2021. 05. 28. 21:00
Megosztás:

Borexport Akadémia képzést indít az Agrármarketing Centrum

A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum, az öt hetes online workshop sorozat május 27-én indul - közölte az Agrármarketing Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Nem érte jelentős fagykár a szőlőt

Az Eszterházy Károly Egyetem vizsgálata szerint a szőlőültetvényeket a fagy nem károsította jelentősen, terméskiesés nem várható - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
2021. 04. 18. 11:00
Megosztás:

Kínára céloz a magyar borászat

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.
2021. 04. 14. 18:00
Megosztás:

Megjelent a TokajKalauz negyedik kiadása

Megjelent a TokajKalauz eddigi legátfogóbb, negyedik kiadása; a kétnyelvű kötet a teljesség igényével mutatja be a történelmi borvidék látnivalóit és programjait a legizgalmasabbnak értékelt pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és a legszebb kirándulóhelyeken át a legjobbnak ítélt szálláshelyekig.
2021. 04. 10. 19:30
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasít a Lidl a magyar borexportból

2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesített a Lidl Magyarország, ami jelentős, 21 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A vállalat itthon és a külpiacokon egyaránt rekordot döntött, utóbbi esetében már 6,3 milliárd forint értékben adott el hazai borokat, ami a teljes magyar palackos borexport 33 százalékát jelenti, vagyis az áruházlánc ezzel megerősítette legnagyobb hazai borexportőr pozícióját. A Lidl célja a hazai borászatok támogatása, exporttevékenységük és külpiaci lehetőségeik elősegítése.
2021. 03. 29. 17:00
Megosztás:

Fertőtlenítőszer készülhet a maradék olasz borokból

Százötven millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly a járványvédelmi korlátozások okán bezárt éttermekben és bárokban kiesett fogyasztás miatt. A készletből fertőtlenítőszert készítenének egy javaslat szerint.
2021. 03. 14. 16:00
Megosztás:

Idén se kedvez az időjárás a magyar bortermelőknek

Teljes egészében mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre a 21. század végére, a borászok dolgát azonban az extrém időjárási jelenségek gyakoriságának növekedése is nehezíti - figyelmeztet Buzási Attila regionális és környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa.
2021. 03. 11. 06:00
Megosztás:

Megváltoztatta a vírus a borturizmust

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából. 2020 így is jelentős veszteségeket hozott az ágazatnak, az új ötletek azonban sikeresek és a jövőben új vendégkört vonhatnak be a borturizmusba.
2021. 02. 09. 13:30
Megosztás: