Nem vizsgálja tovább a GVH a Magyar RTL Televízió Zrt.-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL) televíziós reklámidő-értékesítésének vizsgálatát - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

Nem vizsgálja tovább a GVH a Magyar RTL Televízió Zrt.-t

A GVH a 2015. június 15-én a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt indított eljárást idén június 20-án hozott végzésével azért szüntette meg, mert időközben átrendeződött a piac, elsősorban az Atmedia Kft. csatorna portfóliójának 2016-ra megvalósult jelentős bővülése miatt. Így a feltételezett erőfölényes helyzet nem volt megállapítható - állapította meg a GVH.
    
A hivatal felidézte: az országos televíziós reklámpiac meghatározó szereplőjének számító M-RTL 2015-től csomagban, úgynevezett közös csatorna átlagáron (SAP+) értékesíti az RTL Klub és az RTL3 csatornákat a hirdetőknek, emellett részesedésvállalások elfogadásához köti a kedvezőbb hirdetői pozíciót, ami alkalmas lehet a verseny torzítására az országos televíziós reklámpiacon.

    
A GVH tájékoztatása szerint hasonló aggályok már megfogalmazódtak korábban is, akkor a GVH a 2011. december 19-én kelt határozatában - az érintett csatornák reklámidejének elkülönült értékesítésére vonatkozó - kötelezettségvállalás mellett engedélyezte az M-RTL irányításszerzését az IKO Televisions Kft. felett.

    
Az Atmedia Kft. 2010. január 1-jén kezdte meg magyarországi működését, több tucat televízió, köztük a közszolgálati adók reklámidejét értékesíti - olvasható a társaság honlapján. Az Igazságügyi Minisztérium honlapján található információk szerint a társaság nettó árbevétele 9,23 milliárd forintra emelkedett 2015-ben az egy évvel korábbi 7,03 milliárd forintról, mérleg szerinti eredménye tavaly 565,67 millió forint volt a 2014-ben elért 899 ezer forint után.

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás:

Az építőipari drágulás megfékezése minden szinten prioritás

A Gazdasági Versenyhivatal megérti, hogy a Kormány is kiemelten kezeli az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésének kérdését. A versenyhatóság a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva, alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat a piacon.
2021. 07. 07. 15:30
Megosztás:

1,5 millió megtekintést ért el két hét alatt az UNICEF Magyarország TikTok netes bántalmazás elleni kampánya

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1.5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.
2021. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.
2021. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács

Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
2021. 07. 02. 10:30
Megosztás:

NMHH: pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz és öt vidéki helyi rádiós frekvencia

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, és öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia.
2021. 07. 01. 07:00
Megosztás:

Az uniós átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az uniós átlagnál - tájékoztatta a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2021. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Több mint 8 milliárd forintnyi bírság 2020-ban – beszámolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke évente beszámol az Országgyűlésnek a GVH előző évben folytatott tevékenységéről, valamint arról, hogy tapasztalatai szerint hogyan érvényesül a verseny tisztasága és szabadsága. A GVH 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolót az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2021. június 8-án fogadta el.
2021. 06. 29. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás: