Drágábbak, mégis vesszük ezeket az autókat

Az egyik legjellemzőbb trend idén a használtautó-piacon a nyitott tetős autók iránti folyamatosan növekvő kereslet. Már az utóbbi években is egyre több vásárló választotta ezeket a nem mindennapi modelleket a praktikusabb, hétköznapi járművek helyett, ugyanakkor az idei első félévben robbanásszerű növekedés mutatkozott a kabriók piacán. Az AAA AUTO csoportszinten háromszor annyi kabriót értékesített az idei év eddigi részében, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Drágábbak, mégis vesszük ezeket az autókat

„Egyre több vevőt vonz a szabad ég alatti autózás. Ezt igazolja az a tény is, hogy az idei év eddigi részében háromszor annyi kabriót adtunk el csoportszinten, mint a tavalyi év azonos időszakában.

 

Ráadásul a Magyarországon értékesített kabriók számában nyolcszoros növekedést tapasztalunk, ami egyedülálló eredmények számít Európában” – nyilatkozta Karolína Topolová, az AAA AUTO vezérigazgatója.

 

A vásárlókat még a kabriók jellemzően magasabb árai sem riasztják el az ugyanakkor varázslatos autózásokat ígérő négykerekűektől. A vevők egy kabrióért általában 30 százalékkal többet is hajlandóak kifizetni egy ugyanolyan kategóriájú hagyományos modellhez képest csak azért, hogy élvezzék a nyitott tetővel történő autózást.

 

„Az a tény, hogy nem mindenki engedhet meg magának egy ilyen játékszert, tovább növeli a kabriók vonzerejét” – tette hozzá Karolína Topolová. A kabriók lehetnek 2 vagy 4 ajtósak, s lehet lenyitható vagy merev, levehető tetejük is.

 

A roadsterekkel ellentétben legálabb két üléssorral, azaz 4 üléssel rendelkeznek. A tető készülhet vászonból vagy lehet merev szerkezetű, amely elsősorban acélból vagy más anyagból készül. Magyarországon az AAA AUTO jelenlegi kínálatában megtalálható például egy 2003-as évjáratú, kevesebb, mint 120 ezer kilométert futott BMW Z4 2.5 i és egy 2007-es, 150 ezres kilométeróra-állású VW Eos 2.0 FSI modell is.

 

„Az igazi ínyencek számára a kínálatunkban szerepel egy limitált kiadású Mercedes G 500 4x4 Final Edition 200-as modell is, amely rengeteg extrával van felszerelve” – zárta Karolína Topolová.

 

 

Kapcsolódó kalkulátoraink: Gyorsabban mentem egy kicsivel... Mennyi lesz a büntetés, ha lefotóztak?

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Az elmúlt 10 évben nem adtak el ennyi gépjármű-abroncsot Magyarországon

A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest - közölte a Continental Hungaria Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 13. 05:30
Megosztás:

Segíti a magyar vállalkozásokat az eMAG

Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból?

A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért értéket. Habár egyelőre nem látjuk tisztán, mit tartogat a poszt-COVID időszak az e-kereskedelem számára, a webáruházak akkor járnak a legjobban, ha folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek biztosítani a járvány alatt szerzett vásárlói bázisuk hosszú távú hűségét. Fizetési opciók, feliratkozás, mobiloptimalizálás - a Stylers Group szakértői 5 pontban gyűjtötték össze a legfontosabb tennivalókat, melyekkel az e-kereskedők továbbra is hasíthatnak.
2021. 08. 12. 14:00
Megosztás:

Munkaerőhiány fogja vissza az e-kereskedelmet

A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója elmondta, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmazott, minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.
2021. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

680 millió euró volt a júniusi exporttöbblet

Júniusban az export euróban számított értéke 21,9, az importé 23,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 680 millió euró volt, 2 millió euróval több a tavaly júniusinál - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 06. 17:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Rekordszintre nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júniusban, mivel meglódították az importot a vállalatok azon erőfeszítései, hogy feltöltsék készleteiket az erőteljes fogyasztói kereslet kielégítéséhez.
2021. 08. 06. 06:30
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás: