Újságíró-gyilkosság Kijevben

Jurij Lucenko ukrán főügyész közölte pénteken, hogy nem egy tettes, hanem egy csoport követte el azt a robbantásos merényletet, amelybe a héten belehalt Pavel Seremet ismert újságíró, s a feltételezett elkövetőkről videofelvételek vannak a nyomozást végső hatóságok birtokában.

"Megvizsgálunk minden videóanyagot, köztük azokat is, amelyek az interneten váltak ismertté. Megismétlem, egyelőre annyit mondhatok, hogy nem egy gyilkos volt, hanem egy csoport, s az elkövetők egy része rajta van a felvételeken" - jelentette ki a tisztségviselő Ungváron tartott sajtótájékoztatóján.

 

Az Obozrevatyel című ukrán hírportál pénteken közzétett egy olyan videót, amelyet térfigyelő kamerák által rögzített felvételekből vágtak össze. A képeken a hírportál szerint a feltételezett tettesek láthatók - egy férfi és egy nő -, akik egymással összedolgozva beszerelik a robbanószerkezetet az újságíró által használt autó alvázába. Lucenko bejelentette, hogy a hatóságok ki fogják hallgatni a Kijevben Kreml-barátnak tartott 17-es tévécsatorna újságíróit, akik "véletlenül" elsőként értek a tetthelyre, gyakorlatilag azonnal a robbanás bekövetkezte után.

 

A csatorna azzal magyarázta gyorsaságukat, hogy forgatócsoportjuk Vitalij Klicsko főpolgármesterrel készült interjút felvenni, s rá vártak. Klicsko azonban hétfő óta szabadságon van és családjával külföldön nyaral, így a gyilkosság napján sem volt már az ukrán fővárosban. Erről Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója tájékoztatta a közvéleményt. A főügyész bizonyosnak nevezte, hogy a vizsgálatokban részt vevő amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselőinek segítségével rövid időn belül megállapítják a robbanóanyag típusát, ami jelentősen előrelendítheti a nyomozást.

 

A 44 éves minszki születésű, öt éve Kijevben élő, orosz állampolgárságú Seremet szerdán vesztette életét, miután felrobbant vele az autója a forgalmas reggeli órákban az ukrán főváros központjában. Az újságíró korábban fehérorosz és orosz tévécsatornáknál dolgozott, főként innen vált közismertté és szerzett a szakmájában hírnevet. Ukrajnában az Ukrajinszka Pravda hírportál munkatársa volt, és egy ideig az egyik hírrádió műsorvezetője.

Húsvéti programokkal készülnek a nemzeti parkok

Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 29. 13:00
Megosztás:

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás: