Bővítenék a hepatitisz C vírus szűrésének lehetőségeit

A kormány szélesíteni kívánja a hepatitisz C vírus szűrésének lehetőségeit, emellett mindent megtesz azért, hogy minél több beteg kaphasson mielőbb hatékony kezelést - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár kedden a hepatitisz világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Beneda Attila emlékeztetett arra, hogy a magyar szakmai szervezetek összefogásának köszönhetően tavaly bevezették Magyarországon a hepatitisz C elleni legújabb gyógyszereket, amelyek a betegek több mint 90 százalékát meggyógyítják.
   
A hepatitisz C vírus által okozott megbetegedések - krónikus májbetegségek, májzsugor, májrák - magyarországi kezeléséről azt mondta: a hepatológusok és belgyógyászok által kidolgozott rendszerben a leginkább rászoruló, vagyis legelőrehaladottabb állapotú betegek mind időben megkapják a kezelést.
   
A helyettes államtitkár szólt arról: míg három évvel ezelőtt nulla forint volt e célra, idén több mint ötmilliárd forint áll rendelkezésre csak ennek az új típusú kezelésnek a finanszírozására, ami hatalmas előrelépés. Mivel nemcsak Magyarországon, de a legfejlettebb országokban is probléma, hogy a korai stádiumban lévő betegek nem kaphatják meg azonnal a gyógyszert, szerencsés lenne egy uniós közös fellépés ezen a téren, akár költségvetési ráfordításon, akár a gyógyszergyártókkal való tárgyaláson keresztül - hangsúlyozta.
    

Úgy folytatta: "remélhetőleg a költségvetési forrásokat fogjuk tudni bővíteni", emellett folyamatban van egy országosra kiterjeszthető szűrőprogram kidolgozása. Hogy milyen szintekre, milyen betegségekre és milyen célcsoportokra, arról még zajlanak az egyeztetések, de az egyértelmű, hogy "a jelenlegihez képest szeretnénk kiszélesíteni a szűréseket a hepatitisz C tekintetében" - húzta alá.
   
Továbbá az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is tárgyal a gyártókkal, hogy a jelenlegi betegenkénti 15-20 millió forintos kezelési költség csökkenjen - fűzte hozzá Beneda Attila.
   
Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) magyarországi irodájának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy világszerte 400 millió hepatitisz B és C vírussal fertőzött ember él, ami több mint tízszerese a HIV-fertőzöttek számának.
    

Felidézte, hogy májusban a WHO közgyűlésén elfogadták a világ első, vírusos hepatitisszel kapcsolatos globális egészségügyi stratégiáját, és jóváhagyták a globális célkitűzéseket. Ezek között szerepel, hogy 2020-ra nyolcmillió hepatitisz B, illetve C vírussal fertőzött betegnek kell kezelésben részesülnie, hosszabb távon pedig, hogy 90 százalékkal csökkenjen az új vírusos hepatitisz fertőzések száma.
   
"Ezek ambiciózus célok, de a megvalósításukhoz szükséges eszközök már rendelkezésre állnak" - tette hozzá.
   
Werling Klára, a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének vezetője ismertette: a hepatitisznek öt altípusa van, amelyek közül az A és az E csak akut tüneteket okoz, a B és a D pedig általában együtt jár, és a B ellen van védőoltás. A hepatitisz világnap leginkább a C altípusról szól, hiszen ez a legveszélyesebb - mondta, hozzátéve: Magyarországon hetvenezer fertőzött lehet, közülük ötvenezren már krónikus májbetegségben szenvednek, azonban csak húszezernél ismerték fel a betegséget, és ebből is csak tízezret kezelnek.
   
Világos tehát, hogy a szűrés fontosságát nem lehet túlhangsúlyozni, főként a veszélyeztetett csoportoknál: ilyenek az egészségügyi dolgozók, azok, akik 1992 előtt vért vagy vérkészítményt kaptak, akiknek tetoválásuk van, a droghasználók, és azok, akiknek magas a májenzim értékük - közölte. Magyarországon azonban nincsen szervezett szűrés hepatitisz C-re, még a terhes nőknél sem rutin az 1500 forintos célzott vizsgálat - tette hozzá.
   
Werling Klára méltatta az egészségügyi vezetést, amiért Közép-Európában tavaly Magyarországon vezették be először az új típusú hepatitisz gyógyszert, amely amellett, hogy hatékony, csak 2-3 hónapos kezelést igényel és mellékhatása sincs, szemben a korábbi kezelési móddal. Ugyanakkor csak azok jutnak a térítésmentes kezeléshez, akik a betegség legelőrehaladottabb stádiumában vannak. Így az az ellentmondásos helyzet áll elő, hogy akinél korán felismerik a betegséget, annál is meg kell várni az állapot rosszabbodását a kezelés megkezdésével - emelte ki.
   
Ennek a gyakorlatnak a megváltoztatását kérte az egészségügyi államtitkárságtól, hozzáfűzve: ez "nem megy anyagi ráfordítás nélkül".
   
Gógl Árpád, a Nemzeti Hepatitis C Fórum alapító tagja, korábbi egészségügyi miniszter azt emelte ki, hogy a hepatitisz elleni harc a daganatos megbetegedések számát is csökkenti, ugyanis ezek 15 százaléka vírusos eredetű, amiért nagyrészt a hepatitisz B és C a felelős. Álláspontja szerint mivel globális problémáról van szó, az Európai Uniónak is támogatnia kellene a tagországokat a betegség legyőzésében.
   
A hepatitisz világnapot a WHO kezdeményezésére tartják július 28-án annak emlékére, hogy 1925-ben ezen a napon született Baruch Blumberg Nobel-díjas amerikai orvos, a hepatitisz B vírus felfedezője.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: