Tovább zuhan a török idegenforgalom

A terrortámadások és a feszült orosz viszony miatt több mint 40 százalékkal esett vissza a Törökországba érkező külföldi turisták száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest, még a májusi 34,67 százalékos visszaesést is felülmúlva, és az adatok még értelemszerűen nem mutatják a júliusi sikertelen puccskísérlet hatását.

Tovább zuhan a török idegenforgalom

A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium csütörtöki jelentéséből kiderül, hogy a török vendégforgalom nagy részét korábban az orosz és a német turisták jelentették, akik száma júniusban 93,01, illetve 37,89 százalékkal zuhant, de Magyarországról is 57,55 százalékkal kevesebben utaztak Törökországba, mint egy éve.
   
Míg 2015 júniusában több mint 20 ezer magyar utazott Törökországba, az idén júniusban már csak 8875, az első fél évben 45 százalékkal kevesebb magyar látogatott az országba, mint 2015 első hat hónapjában.
   
Júniusban 2,44 millió külföldi érkezett Törökországba, míg egy éve 4,12 millió, de a júniusi adat a nyár beköszönte ellenére alacsonyabb a májusi 2,49 milliónál is.
   
A törökországi turizmust az Oroszországgal tavaly novemberben kialakult feszült viszonyon túl az utóbbi időben elkövetett terrortámadások vetik vissza. Az ország turisztikai központjának számító Isztambulban az idén már négy öngyilkos merényletet követtek el. Legutóbb június 28-án az Atatürk nemzetközi repülőtéren hajtott végre összehangolt terrorakciót három öngyilkos merénylő, amelyben 45 ember halt meg.
   
Ankara és Moszkva között a diplomáciai kapcsolat azután jutott mélypontra, hogy a török légierő tavaly november 24-én - légtérsértésre hivatkozva - lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő orosz vadászbombázót. Az eset nyomán Oroszország szankciókat vezetett be Törökország ellen.

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Rekordot dönthet júliusban a belföldi turizmus

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
2021. 07. 29. 05:00
Megosztás:

A tavalyi év turizmusát látványosan lehúzta a járvány

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
2021. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Újranyithat a bezárt négy velencei-tavi strand

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
2021. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létre jött.
2021. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.
2021. 07. 25. 10:00
Megosztás:

Hamarosan nyit a római-parti szabadstrand

Jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand - írta a III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja pénteken.
2021. 07. 25. 05:00
Megosztás:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Életveszélyes hegyi utakra vezet a Google térképe

Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe potenciálisan életveszélyes útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
2021. 07. 17. 23:00
Megosztás:

Vigyázat: fokozott veszélyt jelentenek a kibertámadók az Európában nyaralókra

Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra elsősorban nyugaton vadásznak leginkább a kiberbűnözők. A hazánkban is egyre gyakoribb web-alapú támadások, valamint zsarolóvírusok miatt pedig a belföldi nyaraláskor is érdemes fokozottan óvatosnak lenni.
2021. 07. 15. 11:00
Megosztás: