A várakozásoknak megfelelően alakult a júliusi infláció

A fogyasztói árak júliusi alakulása lényegében megfelelt az elemzői várakozásoknak, a szakértők az alacsony jegybanki alapkamat fenntartására számítanak az év második felében - reagáltak a keddi statisztikai adatokra az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Az Erste szakértője szerint is marad az alapkamat és a jegybank más eszközöket használ majd a monetáris kondíciók alakítására.

A várakozásoknak megfelelően alakult a júliusi infláció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint júliusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt. A csökkenést alapvetően az üzemanyagok árának 13,0 százalékos esése magyarázza.
    

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője kommentárjában kiemelte, a mínusz 0,3 százalékos júliusi inflációs adat a konszenzusnál 0,1 százalékponttal alacsonyabb lett, ugyanakkor megegyezett a bank előrejelzésével. Az elemző egész évre átlagosan 0,5 százalék körüli inflációra számít és úgy látja, nem változnak a monetáris politikai kilátások, a második fél évben változatlanul 0,9 százalékon maradhat az alapkamat.
    

A maginfláció az idei év eddigi átlagos szintjével megegyező, 1,3 százalékos éves értéket mutatott - tette hozzá. A bank előrejelzése szerint júliusban az éves infláció elérhette idei mélypontját, de az év hátralévő része is alapvetően alacsony inflációs környezetben telhet majd. Augusztus kismértékű, majd az őszi hónapok már 1 százalékhoz közeli éves mutatókat hozhatnak - vélekedett, hozzátéve, hogy az emelkedést augusztustól, de még intenzívebben szeptembertől a bázishatás is segíti majd.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint az infláció év végére elérheti a 2 százalékot, de a 3 százalékos célt várhatóan így sem éri el 2018-ig, ami lehetővé teszi az MNB-nek, hogy a kamatok tartósan alacsony szinten maradjanak, valamint a nem-konvencionális eszközök alkalmazását. A Takarékbank éves átlagban 0,6 százalékos inflációra számít a tavalyi mínusz 0,1 százalék után.
    

Suppan Gergely szintén kiemelte, hogy a maginfláció 1,3 százalék volt, ami azt tükrözi, hogy a jelentős béremelkedések ellenére továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban.
    

A Takarékbank elemzőjének várakozása szerint augusztusban az infláció nulla közelében maradhat, majd a bázishatások és a dohánytermékek jövedéki adójának emelése miatt az őszi hónapoktól meghaladhatja az 1 százalékot, év végére pedig elérheti a 2 százalékot.
    

Úgy vélte, jövőre az inflációt egyes alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése fékezi, amit némileg ellensúlyoz a dohánytermékek jövedéki adójának további emelése, így 2017-ben az átlagos infláció 2,1 százalékra emelkedhet.
    

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is úgy nyilatkozott, hogy a júliusi adat enyhén alulmúlta a várakozásokat. Hozzátette, az 1,3 százalékos maginflációs ráta lassan másfél éve stabil, hiszen 2015 áprilisa óta 1,2-1,5 százalék között mozog.
    

Az új adatok és az olaj csökkenő világpiaci árának fényében az Erste Bank felülvizsgálta inflációs előrejelzését, 0,6 százalékról 0,4 százalékra csökkentette prognózisát az idei éves átlagos inflációra, míg a jövő évit 2 százalék helyett 1,8 százalékra várják.
    

Ürmössy Gergely szerint a jegybank csökkentheti az inflációs várakozását a szeptemberi inflációs jelentésében, hiszen a 2017-re becsült 2,6 százalék magasnak tűnik a beérkező adatok, valamint a világgazdasági folyamatok tükrében. Az elemző az év végéig nem számít arra, hogy a jegybank változtasson az alapkamaton, úgy véli, valószínűleg az új eszközei segítségével fogja a magyar gazdaságban uralkodó pénzügyi kondíciókat igazítani.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: