Kedvezően változik az utalványok áfaszabályozása

Az Európai Unió Tanácsa egységes szabályozás alá vonja a vásárlási utalványok és utalványi rendszerek áfakezelését. A közelgő változás miatt az eladóknak mindenképpen érdemes lehet áttekinteni a jelenlegi gyakorlatukat, hogy a jövőben a lehető legjobban ki tudják használni az új irányelvből fakadó kedvező áfakezelést – állapítja meg a Deloitte Adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere.

Mivel a fogyasztók nagy általánosságban kedvelik a vásárlási utalványokat, ajándékkártyákat és pontgyűjtő hűségkártyákat (egységesen: utalványokat), a gazdasági életben is igencsak elterjedt a használatuk, hiszen alkalmazásuk áfaszempontból az eladók számára is kedvező.

Előfordulhat például olyan eset, amikor az eladónak elvileg csak részben, vagy egyáltalán nem keletkezik áfafizetési kötelezettsége, annak ellenére, hogy az utalvány ellenértékét beszedte a fogyasztótól. Ez akkor következhet be például, ha az utalvány az érvényességi időn belül nem, vagy nem teljes mértékben kerül felhasználásra. Továbbá, az utalványok egyes típusai esetében lehetőség van arra, hogy a tényleges felhasználás és a vonatkozó áfakulcsok alapján kerüljön megfizetésre az áfa.

A nagy népszerűségre való tekintettel rendkívül sokféle vásárlási utalvánnyal és utalványi megoldással találkozhatunk, azonban a magyar áfatörvény egységes európai szabályozás hiányában eddig nem kezelte az ilyen ügyleteket. Az áfamegfontolásokat ezért az általános szabályok alakították.

„Annak érdekében, hogy a tagállamokban kialakult eltérő gyakorlatot egységesítse, továbbá a jogbizonytalanságot enyhítse, az Európai Unió Tanácsa a közelmúltban kibocsátotta a 2016/1065 sz. Irányelvet. Az irányelvet csak a 2018. december 31. napját követően kibocsátott utalványokra kell alkalmazni, azonban annak végleges szövegezése már most is jó támpontot adhat az eladók számára annak felmérésére, hogy milyen irányba mutat majd a szabályozás. Ez alapján érdemes lehet felülvizsgálni, hogy hogyan illeszkedik az irányelv szabályaiba az alkalmazott utalványi rendszer, illetve, hogy az egyes utalványok miként minősülnek majd az új szabályozás alapján” – emelte ki Veszprémi István, a Deloitte Adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere.

Az új irányelv a vásárlási utalványok két típusát különbözteti meg:

⦁    Egycélú utalvány: kibocsátásakor teljes bizonyossággal megállapítható az utalványért kapható termék, illetve szolgáltatás.
⦁    Többcélú utalvány: nem állapítható meg egyértelműen az utalványért kapható konkrét termék, vagy szolgáltatás.

A két típusú utalványnak a szolgáltatási vonzatokon túl az adózási megítélése is jelentősen eltér egymástól: míg az egycélú utalványok esetén áfafizetési kötelezettség főszabályként az utalvány átadásakor keletkezik, addig a többcélú utalványok esetén elméletileg az utalvány beváltásakor keletkezik az adófizetési kötelezettség.

Veszprémi István hozzátette
: „A jelenlegi gyakorlat áttekintése mellett mindenképpen érdemes lehet megvizsgálni, hogy milyen új lehetőségeket nyújt az utalványokra vonatkozó szabályozás, hogy milyen termékek, szolgáltatások, promóciók alakíthatóak át utalványi formába. Így lehet a leginkább és a legtudatosabban kihasználni egy esetlegesen kedvezőbb áfakezelést, amit az új irányelv lehetővé tesz.”

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: