Mindenki aranyra hajt

A következő két hónapban minden szem a Brazíliában versengő olimpikonok és paralimpikonok eredményeire és érmeire szegeződik. De nemcsak a sportolók vágynak aranyra, a befektetők is: eddig az arany az év egyik legjobban teljesítő befektetési eszköze, és a folytatás is ígéretes. A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják, mire számíthatnak a befektetők.

Mindenki aranyra hajt

Épphogy elkezdődtek a XXXI. nyári olimpiai játékok, máris mindenki az aranyra hajt - legalábbis ami a befektetőket illeti. „Főként a makrogazdasági kilátások romlása és a Brexit okozta bizonytalanság miatt a befektetők erőteljesen a menekülőeszköz irányába mozdultak. Ennek köszönhetően az arany leghosszabb emelkedési időszakát láthatjuk most a 2010-11-es európai adósságválság óta, amivel eddig idén közel 30%-os növekedést és több mint kétéves csúcsot ért el. Az arany ezzel megelőzte az összes nagy mérvadó tőzsdeindexet, és még az év eleji mélypont óta visszakorrigált nyersolajat is felülteljesítette” - tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.
 



Aranyélet jön


Ha nem is az olimpiai aranyérmek miatt - hiszen az újkori olimpiák eddigi legnehezebb, pontosan fél kilót nyomó aranyérmének alig több mint 1%-a ténylegesen arany - a nemesfém árának emelkedése a továbbiakban is folytatódhat. „Az aranyár szárnyalása középtávon jellemző lehet a piacra, ami mögött számos ok áll. Ilyen az egyre több államkötvényre jellemző negatív hozam, a Fed kamatemelés elhúzódása, a jegybanki lazítások, a mind valószínűbb jüan leértékelés, az infláció elleni védelem és természetesen az amerikai elnökválasztás közeledte is” - mondta el Kovács Mátyás.

„Az arany mellett a többi nyersanyagra, így más nemesfémekre és az olajra is érdemes figyelni. Az aranyrali mellett az ezüst árfolyama is kétéves csúcson van, a további növekedés mértéke pedig még az aranyat is túlszárnyalhatja. Az olajárat illetően pedig leginkább arra lehet számítani, hogy a június vége óta tartó esés miatt középtávon újból érdekesek lehetnek a nyersolajhoz kapcsolódó befektetések” - tette hozzá a befektetési szakember.

Mi történik az arany világpiaci árával?

Az arany 1.785- 1790 dollár között mocorog ma, stabil maradt a hét végén az árfolyam. A héten a Fed találkozóra figyel a világ, ami hagyományosan a wyomingi nyaralóhelyen, Jackson Hole-ben szokott lenni, de amit idén a Covid járvány miatt virtuálisan tartanak meg a jegybankárok.
2021. 08. 23. 15:00
Megosztás:

Az arany erősödni tudott a koronavírus terjedése és a lassuló kínai gazdaság miatt

Az arany 1.791 dollárig emelkedett, miután ismét növekvő koronavírus esetszámot jelentettek a világból, miközben a kínai gazdaság a júliusi adatok alapján szemmel láthatóan gyengült.
2021. 08. 17. 11:00
Megosztás:

A zuhanó fogyasztói bizalom és a koronavírus terjedése miatt szárnyra kapott az arany árfolyama

Az arany 1.776 dollárig tudott emelkedni, miután pénteken 10 éves mélypontjára esett az USA fogyasztói bizalmi indexe.
2021. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Az arany árfolyama gyengült a Fed kommentárjára

Az arany 1.810 dollárig süllyedt ma reggel, miután tegnap a Fed alelnöke, Richard Clarida beszélt a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés előtt.
2021. 08. 05. 13:00
Megosztás:

Az arany árfolyama megugrott

Az arany 1.819 dollárra ugrott, miután tegnap a nominális kamatok alacsony szinten stagnáltak, és a negatív dollár reálkamat tovább nőtt.
2021. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Az arany árfolyama enyhén emelkedett, a piac a delta mutánsra figyel

Az arany 1.817 dollárra tudott emelkedni, miután tegnap a világ megrettent a koronavírus új mutánsának, a deltának a terjedésétől.
2021. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Ismét a befektetők fókuszába került az arany

Az arany folytatja negyedik hetes emelkedését, miután Jerome Powell elmondta a Kongresszusnak, hogy a központi bank elhivatott a laza monetáris politikája mellett még a magas infláció ellenére is.
2021. 07. 16. 15:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Az arany továbbra is emelkedik, miközben a kötvényhozamok ingadoznak és ködösek a gazdasági kilátások

Egyrészről egyre nő az aggodalom globálisan, hogy a különböző koronavírus mutációk veszélybe sodorhatják a várt gazdasági fellendülést, miután az USA-ban egyre nő a fertőzöttek száma a delta-variáns miatt. Anthony Fauci csalódottságának adott hangot, hogy nehezen halad az oltottak számának növelése érdekében folytatott küzdelem. Ezen a héten az USA inflációs adatai lesznek fókuszban.
2021. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Az arany 1.800 dollár körül, a Fed hamarabb kivezetné a kötvényvásárlásokat

Az arany kismértékben esett, a kurzus ma reggel 1-2 dollárral az 1.800 dolláros szint alatt volt.
2021. 07. 08. 11:00
Megosztás:

Az arany nekilendült, 1.800 dollár felett az árfolyam

Az arany 1.805 dollár körül volt ma reggel, miután tegnap a piac megnyugodott az USA gazdasági kilátásaival és az inflációval kapcsolatban.
2021. 07. 07. 11:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az arany ára - mi áll a háttérben?

Az arany 1.783 dollárig zuhant, miután a Fed hamarabb szeretné az ultralaza monetáris politikát megszüntetni, mint amire a piac számított - vélik az ERSTE elemzői.
2021. 06. 18. 10:30
Megosztás:

Az arany ára hatalmasat esett a Fed nyilatkozata után

Az arany 1.814 dollárig zuhant, miután tegnap Powell a kétnapos kamatdöntő ülés után arról beszélt, hogy miként szeretnék szigorítani ultralaza politikájukat.
2021. 06. 17. 10:30
Megosztás:

Az arany árát a munkanélküliség fogja megbolondítani

Az arany kismértékben gyengült, mivel a tegnapi USA ipari termelési adat meglepően erős lett. Emiatt a kamatok emelkedtek, a 10 éves hozam jelenleg 1,62%.
2021. 06. 02. 17:00
Megosztás:

Megjött az esze a befektetőknek: kriptodevizák eladás, arany vétel

Az arany 1.872 dollár volt ma reggel. A piacot segítette a hatalmas eladási hullám a kripto piacon.
2021. 05. 20. 14:00
Megosztás:

3 havi csúcson az arany árfolyama, ma lát napvilágot a Fed jegyzőkönyve

Az arany 1.872 dolláron, 3 havi csúcson volt ma reggel. A piac aggódik az infláció emelkedése miatt, a Bank of America közvéleménykutatása szerint ez most a legnagyobb kockázat a piacon, amit a Fed kötvényvásárlási programjának csökkentése követ.
2021. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Az arany jelentősen erősödött a vírus és az inflációs félelmek miatt

Az arany 1.868 dollár volt ma reggel. A masszív emelkedés mögött azok a félelmek állnak, hogy a koronavírus járvány új erőre kap Ázsiában, míg az infláció is kezd erősödni szerte a világban.
2021. 05. 18. 16:00
Megosztás:

Az arany nagyot emelkedett a gyenge munkaerőpiaci adatra

Az arany 1.835 dollárra emelkedett, miután pénteken csalódást okozott a munkaerőpiaci jelentés.
2021. 05. 10. 17:10
Megosztás:

Az arany emelkedik, a piac szerint a Fed kézben tartja az inflációt

Az arany 1.794 dollár volt ma reggel. A megkérdezett piaci szakértők szerint a Fed kézben tudja tartani az inflációt, és a hatalmas költségvetési költekezés ellenére sem lesz szükség a rövidtávú kamatok emelésére.
2021. 05. 06. 16:30
Megosztás:

Janet Yellen félreértett nyilatkozata után gyengült az arany

Az arany 1.776 dollárig süllyedt, miután tegnap Janet Yellen pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a kamatoknak valamennyire emelkednie kellene, hogy az USA gazdasága ne hevüljön túl.
2021. 05. 05. 11:30
Megosztás: