Dollármilliókat kaphatott Trump kampánymenedzsere az ukrán elnök pártjától

Több millió dollárt kaphatott Paul Manafort, Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt kampánymenedzsere a 2014-ban megbuktatott ukrán elnök, Viktor Janukovics pártjától, amelynek éveken át tanácsadóként dolgozott - jelentette a The New York Times tekintélyes amerikai lap.

Dollármilliókat kaphatott Trump kampánymenedzsere az ukrán elnök pártjától

A republikánus elnökjelölt kampánymenedzserének neve egy ukrán nyomozók által vizsgált, kézzel írt főkönyvben bukkant fel, amely szerint Manafortnak mintegy 12,7 millió dollárt (3,5 milliárd forintot) címzett az akkor Janukovics vezette Régiók Pártja 2007 és 2012 között.
   
Az Ukrajnában "fekete főkönyvként" emlegetett, nem hivatalos dokumentumban szereplő összegekről nem tudni, hogy kifizették-e Manafortnak. A kampánymenedzser ügyvédje a kifizetéseket következetesen tagadta.
   
Az ukrán korrupcióellenes hivatal szerint a kifizetések egy illegális rendszer részei voltak, ami választási hatóságokat is érintett. Az ukrán nyomozók szerint a rendszer a Janukovics elnöksége alatt kialakult korrupt hálózattal hozható összefüggésbe, amelyen keresztül manipulálták a választásokat és állami pénzeket lovasítottak meg Ukrajnában - írta az amerikai lap.
   
A The New York Times hozzátette: az ukrán ügyészek emellett off-shore fedőcégek egy csoportját vizsgálják, amelyek segítették Janukovicsot és belső körét abban, hogy tékozló életstílusukat fenntartsák.
   
A fedőcégek több száz homályos pénzügyi tranzakciói között van például egy ukrán televíziócsatorna-javak eladásáról szóló 18 millió dolláros (mintegy 5 milliárd forintos) ügylet. A javakat egy társulásnak adták el, amelyet Manafort és a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha közösen hozott létre.
   
Az amerikai lap emlékeztetett, hogy Manafort ukrajnai tevékenysége nem újdonság: Donald Trump kampánymenedzsere a Régiók Pártjának nyújtott tanácsadói tevékenységén kívül dolgozott Rinat Ahmetovnak, Ukrajna egyik leggazdagabb emberének, és üzletelt a jelenleg Ausztriában tartózkodó Dmitro Firtas ukrán milliárdossal is. Firtast, aki szintén Ukrajna egyik legvagyonosabb embere, az amerikai hatóságok vesztegetéssel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják, és kiadatását kérik Bécstől. Az oligarcha emellett parlamenti képviselő is volt a Régiók Pártja színeiben.
   
Robby Mook, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampánymenedzsere kijelentette: Trump csapatának nyilvánosságra kell hoznia orosz kötődésű kapcsolatait. "Donald Trumpot terheli a felelősség azért, hogy nyilvánosságra hozza Paul Manafort kampányfőnöknek, továbbá a kampány alkalmazottainak és tanácsadóinak orosz vagy Kreml-barát jogi személyekhez kötődő kapcsolatait" - mondta.
   
A demokraták azzal vádolják Moszkvát, hogy Trump kampányát próbálja segíteni.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: