Az ukránok nem érzik magukat függetleneknek

Az ukránok relatív többsége, 49 százaléka nem tartja független államnak Ukrajnát, míg ellenkező választ a megkérdezettek 38 százaléka adott abban a felmérésben, amelyet két neves ukrán közvélemény-kutató intézet végzett közösen a közelgő függetlenség napi ünnep előtt.

Ukrajna szerdán ünnepli függetlenségének 25. évfordulóját.
   
Irina Bekeskina, a Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány igazgatója hétfőn, az évforduló alkalmából rendezett egyik kijevi kerekasztal-beszélgetésen ismertette az augusztus 4. és 19. között alapítványa és a kijevi nemzetközi szociológiai intézet által végzett országos felmérés eredményeit.
   
Az igazgató elmondta, hogy a közvélemény-kutatók 2001-ben tették fel először felmérésben ezt a kérdést Ukrajnában, és azóta csupán egy évben, 2005-ben - a "narancsos forradalom" utáni esztendőben - tartotta a megkérdezettek többsége (49 százalék 37-tel szemben) valóban függetlennek országát. A következő évben a trend visszafordult, és szinte folyamatosan közel ugyanolyan eredményt hozott: a megkérdezettek mintegy fele vélekedett úgy, hogy Ukrajna valójában nem független állam, 40 százalék válaszolta az ellenkezőjét.
   
Bekeskina beszámolt arról, hogy ha idén augusztusban tartanának népszavazást Ukrajna függetlenségéről, akkor a felmérés eredménye alapján a biztos szavazóknak 87 százaléka támogatná azt, 13 százalék ellene szavazna. Rámutatott arra, hogy eszerint hasonló eredményt hozna egy mostani referendum, mint a 25 évvel ezelőtti hozott. Az Ukrajna függetlenné válásáról 1991 decemberében tartott népszavazáson az igenek száma meghaladta a 90 százalékot. Ebben a kérdésben 2006-ban és 2011-ben támogatta az ország függetlenségét a legkevesebb megkérdezett (70, illetve 67 százalék).
   
2006-ban a déli országrészben élőknek 57 százaléka, 2011-ben pedig már csak 47 százaléka szavazott volna Ukrajna függetlensége mellett, Kelet-Ukrajnában pedig ugyanezekben az években 49, illetve 53 százalékos volt a függetlenségpárti válaszadók aránya. A kutatás azt az eredményt hozta, hogy idén jelentősen megváltozott ez a helyzet: a déli régiókban 78,5 százalékos, míg Keleten 71,5 százalékos lett az ország függetlenségének támogatottsága. A mostani felmérés viszont nem terjedt ki az Oroszország által megszállva tartott Krími Autonóm Köztársaságra, valamint Donyeck és Luhanszk megyék szakadár ellenőrzés alatti területeire.
   
A megkérdezettek 41 százaléka válaszolta azt, hogy az elmúlt 25 évben nagyjából ugyanannyi pozitív dolog történt, mint amennyi negatív, míg szintén 41 százalék szerint több volt a kedvezőtlen fejlemény. A pozitív események túlsúlyát a kedvezőtlenekhez képest csupán 12 százalék érezte.
    

A többség kedvezőnek értékelte, hogy az elmúlt negyedszázadban megerősödött az ukrán nemzeti öntudat, előrelépés történt a nők és a férfiak, valamint a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége terén. Elégtelennek értékelték viszont a kultúra, a civil társadalom megteremtése, a szólásszabadság, az európai integráció, a demokrácia, az emberi jogok, az oktatás, az ország védelmi kapacitása, a nemzetállam intézményrendszerének fejlődése, az emberek önmegvalósítása, az ország érdekeinek diplomáciai képviselete és a tiszta választások terén elért eredményeket. A válaszadók döntő többsége, mintegy 90 százaléka kudarcnak minősítette az igazságszolgáltatás reformját, a korrupció elleni harcot, a szociális igazságosság megteremtését, a gazdaság és az egészségügy javítását.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: