Brüsszel véget vet az agresszív adóelkerülésnek

Az EU becslése szerint 50-70 milliárd euró adóbevételtől esnek el az uniós tagországok központi költségvetései a nemzetközi nagyvállalatok kreatív adóalapcsökkentő gyakorlata következtében. A probléma globális jellegű, az OECD szerint világszerte 100-240 milliárd dollár tűnik el az agresszív adótervezés miatt – derül ki a Mazars legújabb összefoglalójából. Az adókiesés nagyságrendje miatt az OECD után az EU is lépett, néhány hete elfogadott irányelvét a közeljövőben újabb szigorú lépések követhetik.

Az elmúlt években több ismert nemzetközi céget is megvádoltak azzal, hogy agresszív adótervezéssel eurómilliókban mérhető károkat okoztak különböző országok központi költségvetésének.

 

„A bevételkiesés nagyságrendje elérte azt a szintet, amikor az OECD és a G20 országai a közös fellépés mellett döntöttek, és 2013-ben akciótervet fogadtak el a káros adótervezés visszaszorítására”mondta el Nagy Gabriella, a MAZARS Transzferár Csoportjának vezetője.

 

A kétéves, 15 pontból álló OECD Akcióterv (BEPS, Base Erosion and Profit Shifting) célja olyan eszközökkel ellátni az adóhatóságokat, amelyekkel az agresszív adótervezésből eredő veszteségek feltárhatóak, így azok képesek megszüntetni az alul- és a kettős adóztatást.

 

Az akcióterv a korábbiaknál szigorúbb szabályokat állít fel a transzferárakkal kapcsolatos gyakorlatra. A téma azért kapott kiemelt figyelmet, mert a káros struktúrák jelentős része olyan mesterségesen létrehozott csoporton belüli ügyleteken alapul, amelyek valós gazdasági tartalommal nem bírnak, csupán az adóminimalizálást, adóelkerülést szolgálják. (Például értékkel nem bíró védjegyekért jogdíjat fizet a cégcsoport egyik vállalata a másiknak, még az adózás előtt kivonva ezzel a jövedelmet, egyik országból átcsoportosítva a másikba.)

 

Az Európai Tanács a BEPS akcióterv során kialakult közös álláspontból kiindulva fogadta el 2016. július 12-én az Adóelkerülés Elleni Irányelvét. Az Irányelv legfontosabb célja a kizárólag adóelkerülést szolgáló káros struktúrák feltérképezése és ellehetetlenítése. Az uniós dokumentum 5 témakörben határoz meg közös iránymutatást, a végrehajtást nemzeti hatáskörbe utalva. Az új szabályok közül legalább négyet kell a tagállamoknak 2018 végéig bevezetniük, így a közeljövőben számos magyar jogszabályi változás is várható, melyekre érdemes időben felkészülni. (A témakörök a következőek: kamat levonhatóságának korlátozása, tőkekivonás megadóztatása, visszaélés elleni általános szabály, ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályok, hibrid struktúrák.)

 

Az Irányelv hangsúlyosan foglalkozik a nettó kamat levonhatóságának korlátozásával. A finanszírozással kapcsolatban elszámolható ráfordítások korlátozása az OECD akciótervében is szerepel, hiszen egyes vállalatcsoportok a saját tőkén keresztül való finanszírozás helyett csoporton belül nyújtott hitelek kamatain keresztül szignifikáns összegeket tudtak adózás előtt egyik országból a másikba mozgatni.

 

Az uniós Irányelv a korlátot főszabályként az EBITDA 30 százalékában állapítja meg, kiemelve azt is, hogy a meghatározott korláton belül a transzferárakhoz kapcsolódó szokásos piaci ár elvének is érvényesülnie kell, továbbá, hogy a szabály nem csak a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozik. Az Irányelv csupán a minimálisan elvárt követelményrendszert állítja fel: az egyes tagországok szigorúbb szabályokat is alkalmazhatnak.

 

Nagy Gabriella hangsúlyozta: A szerteágazó, világszerte ismert problémára az Irányelv nem nyújt teljes körű megoldást, ezért az EU további lépéseket is tervez a kreatív adóelkerülés visszaszorítására.”

 

Az Európai Parlament további lépéseket tervez a következő témakörökben:

●     A transzferárakkal kapcsolatos szabályok, ellenőrzési módszerek kidolgozása;

●     Feketelista elkészítése az adóelkerülés elleni küzdelemben nem együttműködő, Unión kívüli országokról. Ezeket olyan szankciókkal sújtanák, mint a szabadkereskedelmi egyezmények felfüggesztése, illetve korlátoznák vagy megszüntetnék hozzáférésüket az uniós pénzügyi alapokhoz;

●     Közös konszolidált társasági adóalap kidolgozása;

●     Uniós szinten kidolgozott forrásadó, amely biztosítaná, hogy legalább egyszer megadóztassák a profitot, mielőtt elhagyja az EU-t;

●     Magatartási kódex bankok, adótanácsadók, jogi és könyvelőcégek számára

●     Globális nyilvántartás létrehozása arról, hogy természetes és jogi személyek milyen eszközökkel (ingatlanokkal) rendelkeznek. A nyilvántartáshoz az adóhatóságok teljes körű hozzáférést kapnának.

 

A gyorsan változó uniós szabályok hamarosan hazánkban is éreztetni fogják hatásukat, érdemes időben megkezdeni a felkészülést.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: