Olaszországi földrengés - Jelentősen megemelkedett az áldozatok száma

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett - jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség.

Olaszországi földrengés - Jelentősen megemelkedett az áldozatok száma

sak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.
    

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után. Egy, a szerda hajnali földrengés perceiben egy autóban csókolózó szerelmespárt is életben találtak meg az épületek romjai alatt összeroncsolódott kocsiban.
    

Van azonban, aki még mindig a rokonait keresi, és elkeseredetten a nevüket kiabálja a házak romjai felett.
    

A halottakat egyelőre ott helyezik el, ahol tudják, Amatrice városában egy mezőn sorakoznak a lefedett holttestek, az életben maradt helyi papok imádkoznak értük. A halottak között magas a gyerekek és az idősek száma: több esetben unokákról és nagyszülőkről van szó, akik együtt töltötték a nyári vakáció napjait.
    

A nagy részében teljesen megsemmisült Amatricében a földrengés jelképe a toronyóra lett, amelynek mutatói megálltak a földrengés pillanatában.
    

Luca Cari, a tűzoltóság helyi szóvivője elmondta, hogy a túlélők keresése csütörtökön is folytatódik: a romokat darabról darabra távolítják el, egyúttal stabilizálva az épületroncsokat az újabb omlások elkerülésére.
    

Harminc olaszországi kutyás mentőegység dolgozik, a túlélőket kereső kutyák azonban egyre kevesebb szimatot fognak.
    

A mentésben részt vevők attól tartanak, hogy az áldozatok nagy részét majd csak a romok mélyén fogják megtalálni.
    

Sergio Pirozzi, Amatrice polgármestere elmondta, hogy a város Róma nevű szállodájában tudomása szerint hetven vendég aludt, de eddig csak két halottat találtak meg.
    

Az éjszakát végigdolgozó mentőcsapatokat reggel újabbak váltották le.
    

A földrengés egész térségét az olasz fegyveres erők katonái felügyelik esetleges rablások és más bűncselekmények elkerülésére is.
    

Az éjszaka több mint hatvan utórezgés történt, a legerősebb 4,5-ös erősségű volt, és csütörtök hajnali öt óra után következett be.
    

A földrengés térségében senkit sem engedtek vissza otthonába, még akkor sem, ha az épület nem károsodott meg. Több ezren töltötték az ezer méter magas hegyekben hűvös éjszakát a szabad ég alatt takarókba burkolózva vagy autóikban. Eddig három sátortábor épült, de ide nem fért be mindenki.
    

Az első élelmiszercsomagokat az olasz termelői szövetség juttatta el a helyszínre.
    

Pszichológusok is segítenek a túlélőknek és a mentőknek egyaránt. Az olasz polgári védelem és a tűzoltóság tapasztalt emberei is gyakran a sírással küszködnek élők és halottak megtalálásakor.
    

Nagyon sok helyi fiatal beállt a mentők közé, és szerda hajnal óta megállás nélkül segít.
    

A sérülteket a közeli Rieti és más olasz városok kórházaiba szállították. A szerdai országos véradási akciónak köszönhetően elég plazma áll rendelkezésre.
    

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azonnali segítséget ígért, a kormány csütörtökön jelenti be, hogy milyen intézkedéseket vezet be a földrengés sújtotta tartományok számára.
    

Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza. Az Appenninek csúcsain történt földmozgás epicentruma 5-7 kilométeres mélységben volt, ezért okozott ennyi felszíni kárt a rezgés. Ugyanakkor köztudott, hogy a földrengések hazájaként ismert Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás: