MNB - A bankrendszer megduplázta fél éves eredményét

A hitelintézetek összesen 360,1 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el az első fél évben, jóval több mint dupláját az egy évvel korábbi 155,9 milliárdnak. A 127 hitelintézetből 83 hitelintézet 368,1 milliárd forint nyereséget, 44 pedig 8,0 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első félévben - közölte szerdán kiadott jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MNB - A bankrendszer megduplázta fél éves eredményét

hitelintézetek prudenciális adatai alapján összeállított elemzés kiemelte, hogy a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a háztartási szektorban 17,3-ről 16,9 százalékra, a vállalati szektorban pedig 9,1-ről 7,6 százalékra javult a második negyedévben. A megmaradt 47,6 milliárd forint lakossági devizahitelnél azonban a 90 napon túl késedelmes arány 32,2-ről 35,7 százalékra emelkedett.
    

A kamatbevételek 13,4 százalékkal, míg a kamatráfordítások ennél jóval nagyobb mértékben, 36,9 százalékkal mérséklődtek az első fél évben a múlt év azonos időszakához képest, így a nettó kamateredmény 9,0 százalékkal nőtt és 415 milliárd forintot ért el. A jutalékeredmény 3,1 százalékkal maradt el a tavaly első félévitől és 229 milliárd forint lett. A működési költségek 0,9 százalékkal, 337,5 milliárd forintra nőttek az előző év azonos időszakához képest.
    

A hitelintézetek mérlegfőösszege a második negyedévben 511,1 milliárd forinttal, 1,5 százalékkal csökkent, így a negyedév végén 32 633,3 milliárd forintot tett ki, ami 0,7 százalékkal alacsonyabb a tavaly év véginél.
    

A hitelintézetek átlagos eszközjövedelmezőség (ROA) a március végéig eltelt egy év alatt 0,5-ről 0,7 százalékra javult az átlagos tőkejövedelmezőség (ROE) pedig 5,2-ről 7,7 százalékra emelkedett a múlt év közepétől június végéig.
    

A hitelintézetek tőkeellátottsága az előző negyedévhez képest javult. A szektor tőkemegfelelési mutatója 20,2 százalékról 20,9 százalékra emelkedett a második negyedévben.
    

A belföldi irányítású hitelintézetek mérlegfőösszeg-alapú piaci részaránya a fél év végén 54,8 százalék volt.
    

A hitelek bruttó állománya 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az első fél évi 5,7 százalék után és június végén elérte a 17 270,7 milliárd forintot. A hitelállomány növekedését csak a külföldi hitelnyújtás eredményezte, belföldön mind a vállalati szektor, mind a háztartások nettó törlesztők voltak az év első felében.
    

A külföldre nyújtott hitelek állománya az első negyedévi 41,7 százalékos növekedés után a második negyedévben is jelentősen, 10,8 százalékkal emelkedett, elérte a 2304,7 milliárd forintot.
    

A belföldi nem pénzügyi vállalatok bruttó hitelállománya az első negyedévi 1,1 százalékos emelkedés után 1,6 százalékkal csökkent a második negyedévben és az 5901,8 milliárd forintos június végi összeg 0,4 százalékkal alacsonyabb a múlt év végéinél. A vállalati forinthitel állomány az első negyedévi 106,2 milliárd forintos (3,3 százalékos) növekedés után gyakorlatilag stagnált (12,1 milliárd forinttal, 0,4 százalékkal csökkent) és 3296 milliárd forintra rúgott június végén, ami 2,9 százalékkal több a múlt év véginél.
    

A vállalati devizahitelek állománya az első negyedévi 39 milliárd forint után 81 milliárddal tovább csökkent a második negyedévben és a fél év alatt 4,4 százalékkal, 2605,7 milliárd forintra esett vissza.
    

A háztartások bruttó hitelállománya 31 milliárd forinttal (0,5 százalékkal) tovább csökkent a második negyedévben és a múlt év véginél 122,1 milliárddal, 2,1 százalékkal alacsonyabban állt június végén.

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás: