Jelentős a magyar sikerek esélye a Pekingi Nemzetközi Könyvvásáron

Egy régi adósság törlesztésére nyújt lehetőséget a Pekingi Nemzetközi Könyvvásár, amelyen Magyarország első ízben, mintegy 500 könyvvel jelent meg a régió országai közül a legnagyobb kiállítóhellyel - erről Íjgyártó István a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár beszélt.

Jelentős a magyar sikerek esélye a Pekingi Nemzetközi Könyvvásáron

Íjgyártó István kiemelte: azzal, hogy egy ilyen tekintélyes könyvvásáron megjelenhettünk, azt az együttműködési folyamatot mélyítjük el, amely Kína és a közép-kelet-európai országok között az utóbbi években egyre intenzívebbé vált. A 23. pekingi könyvvásár szervezői 16 térségbeli országnak küldtek díszvendégséggel járó meghívót.
    

"Mindez kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy közép-európai kötődésünket hangsúlyozva, a többi környező országgal együtt megjelenve a régió egységességét, egyben különbözőségét is kifejezve bemutatkozzunk a kínai közönség előtt" - mondta az államtitkár. Megjegyezte: Kína esetében óriási piacról, egy könyvszeretetéről és hagyományos olvasási kultúrájáról ismert nemzetről van szó.
    

A magyar kiállítók ezúttal a játékosságra és a kreativitásra helyezték a hangsúlyt, meghatározó szerepet adva a gyermekirodalomnak. Hozzátette, joggal bízhatunk abban, hogy például Janikovszky Éva könyvei, amelyeken magyar generációk nőttek fel, a kínai gyerekek számára is örömet, élvezetet okoznak.
    

Az államtitkár köszöntő beszédeiben külön is megemlékezett idén elhunyt két nagy alkotónkról, a Nobel-díjas Kertész Imréről és Esterházy Péterről. Kettejüknek egy emléksarkot alakítottak ki, szerda délután pedig Jü Cö-min műfordító, Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport igazgatója, valamint Szabó Zsuzsanna, a Publishing Hungary programvezetője részvételével mutatták be az írókat.
    

A Balassi Intézet Publishing Hungary programjának keretében a szakemberek tematikusan válogatták ki a Pekingbe végül elhozott könyveket, szépirodalmat, ismeretterjesztő tartalmú köteteket, albumokat, köztük számos angol nyelvű példányt.
    

Szabó Zsuzsanna a válogatás mikéntjére vonatkozó kérdésre elmondta: a kiadók által küldött kötetekből merítve alakították ki a polcokra kerülő műveket. Ilyen eseményekkor mindig előnyben részesítik azokat a szerzőket, akik személyesen is eljönnek a vásárra.
   

 "A látogatók kezükbe vehetik kínai nyelven Janikovszky Éva több könyvét és elhoztuk Szegedi Katalin Lenka és Palkó című műveit is, amelyek az idén jelentek meg kínaiul" - tájékoztatott a programigazgató. Mint mondta, több gyerekkönyvet érintő ígéretes tárgyalás van folyamatban kínai partnerekkel. A pekingi promócióban Berg Judit, Boldizsár Ildikó és Laczkfi János személyesen is részt vesz. Utóbbinak a Milyenek a magyarok? angolul is megjelent munkáját is megismerheti a kínai közönség.
    

A külföldön megjelent kínai tematikájú könyvek is részei egy külön kiállításnak, amihez Magyarország az ELTE Konfuciusz Intézete könyvtárának segítő közreműködésével csaknem száz könyvvel járult hozzá.
    

Szőcs Géza Versek című műve először mutatkozik be a nagyközönség előtt kínaiul és szerdán egy beszélgetés keretében őt magát is megismerhették az érdeklődők. A szerző dedikálta könyvét. drMáriás (Máriás Béla) Lomtalanítás című könyvének kínai nyelvű példányait ugyancsak kezükbe vehetik a látogatók.
    

Szabó Zsuzsanna elmondta, a szakmai beszélgetések programok mellé szélesebb érdeklődésre számot tartó programokat is kínálnak, amiben fergeteges produkciójukkal állandó "segítségükre" vannak a Fricska együttes táncosai.
    

A kiállítási terület sajátos színfoltja a magyar borok mini bemutatkozását szolgáló asztal, amelyen öt válogatott magyar borfajta reprezentálja a magyar borkínálatot. A Magyar Kézműves Borászok Szövetségének jóvoltából a vendégek és a könyvvásár látogatói ezeket meg is kóstolhatják.

Húsvéti programokkal készülnek a nemzeti parkok

Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 29. 13:00
Megosztás:

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás: