Ukrán válság - A német külügyminiszter új fegyverzet-ellenőrzési rendszert javasol

Új fegyverzet-ellenőrzési rendszer kidolgozását javasolja a német külügyminiszter a NATO és Oroszország viszonyának javítása és Európa biztonságának erősítése céljából.

Frank-Walter Steinmeier a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban pénteken közölt vendégkommentárjában kiemelte, hogy a jelenlegi fegyverzet-ellenőrzési rendszer szétesőben van és Oroszország évek óta nem vesz részt az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló 1990-es szerződés (CFE) végrehajtásában. Ugyanakkor Moszkva sürgeti, hogy ismét kerüljék napirendre a fegyverzet-ellenőrzés ügye - tette hozzá a német diplomácia vezetője, hangsúlyozva: "legfőbb ideje, hogy szaván fogjuk Oroszországot".

 

Mint írta, öt területen van szükség új szabályozásra. Először is regionális felső határokat kell megállapítani, különösen a "katonailag érzékeny régiókban", mint például a Baltikum. Másodszor olyan ellenőrzési rendszert kell kidolgozni, amely kiterjed az 1990 óta kialakult megoldásokra és stratégiákra - írta Frank-Walter Steinmeier, rámutatva, hogy a hidegháború idejéből származó "klasszikus" hadseregforma helyett ma már inkább a kisebb, mozgékony egységek fontosak. Ezért például a szállítással, közlekedéssel kapcsolatos katonai képességekre is ki kell terjednie az ellenőrzésnek - tette hozzá.

 

A harmadik fontos elem, hogy az új típusú fegyverrendszereket, például a pilóta nélküli repülőgépeket (drón) is be kell vonni az ellenőrzésbe. Negyedik elemként gondoskodni kell arról, hogy az ellenőrzés gyors, rugalmas, és válság idején független legyen. Ezeknek a követelményeknek megfelelne az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) - vetette fel a német külügyminiszter. A javasolt új rendszer ötödik alapvetése, hogy kiterjed a "vitatott hovatartozású" területekre is.

 

Frak-Walter Steinmeier hangsúlyozta: Oroszország az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő elcsatolásával megkérdőjelezte az európai békerend alapelveit, és a "konfliktusok szerkezete drámaian megváltozott": a konfrontáció hibrid formája és a nem állami szereplők jelentősége egyre nagyobb, az új technológiák - drónok, robotok, lézerfegyverek, informatikai hadviselési képességek - új veszélyeket jelentenek, az új típusú "bevetési forgatókönyvekre" pedig nem terjed ki semmiféle nemzetközi ellenőrzési szabályozás.

 

Mindennek révén "egy újfajta, veszélyes fegyverkezési spirál fenyeget" - írta a szociáldemokrata (SPD) párt politikusa. Az SPD egyik legtekintélyesebb néhai vezetője, a Nobel-békedíjas Willy Brandt kancellár úgynevezett új keleti politikájára - a Szovjetunió vezette kommunista táborral folytatott kapcsolatok normalizálására irányuló törekvésre - utalva hangsúlyozta: a konfliktusok mintázatai ugyan változnak, de állandó tanulság, hogy "mély árkok felett is meg kell próbálni hidat verni". A biztonság "nem nulla összegű játszma", és Európában nem szabad tartósan az "egymás ellen megszervezett" biztonságra törekedni, hanem továbbra is keresni kell az "együttműködésen alapuló biztonság" lehetőségét - írta a német külügyminiszter. Hozzátette: a NATO a júliusi varsói csúcson megerősítette azt az 1967 óta érvényes alapelvet, hogy Oroszországgal kapcsolatban az "elrettentés és enyhülés" kettős stratégiáját követi.

 

A NATO jelenlétének a szövetség keleti határvidékén történő megerősítésére irányuló törekvéssel kapcsolatban kiemelte: "az elrettentés konkrét és mindenki számára látható", de az együttműködésre is konkrét ajánlatokat kell tenni. Ezért kell "újraindítani" a fegyverzet-ellenőrzés ügyét - írta Frank-Walter Steinmeier, aki az utóbbi hónapokban már többször nyilatkozott békülékeny hangon Oroszországról. Például júniusban a NATO Anaconda-16 fedőnevű nagyszabású lengyelországi gyakorlatával kapcsolatban azt mondta: nem segíti a biztonság megőrzését, ha a NATO "kardcsörtetéssel" akarja demonstrálni, hogy megvédi kelet-európai tagjait az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben. A CFE-szerződést 1990. november 19-én írták alá. Az eseményt az akkor létező két katonai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés közötti megbékélésnek is tekintették. A szerződés előírásainak alkalmazására Moszkva már 2007-ben moratóriumot hirdetett, indokként a NATO fegyveres erejének növekedését nevezve meg, valamint azt, hogy a balti tagállamok nem csatlakoztak a megállapodáshoz.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: