Továbbra is nagy a migrációs nyomás az EU-n

Továbbra is nagy migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra, és ismét emelkedésnek indulhat az illegális határátlépők száma, ha kudarcba fulladna az EU-Törökország menekültügyi megállapodás - mondta az uniós külső határokon folytatott határigazgatási együttműködésért felelős uniós ügynökség (Frontex) vezérigazgatója egy hétfői német lapinterjúban.

Fabrice Leggeri a Die Welt című lapban az EU-Törökország megállapodás esetleges bukásának lehetséges következményeiről elmondta, hogy valószínűleg emelkedne a Törökországból érkező "irreguláris migránsok" száma és nem lehetne többé visszaszállítani őket a görög szigetekről Törökországba.
    

Arra a kérdésre, vajon Recep Tayyip Erdogan már most úgy tesz, mintha "zsilipőr" lenne és átküld menekülteket az EU-ba, a francia uniós tisztségviselő azt mondta, hogy nem tapasztalni erre utaló jeleket. Júliusban nagyjából 1800-an keltek át szabálytalanul Görögországba, holott még februárban és márciusban is naponta érkeztek ennyien - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a törökországi puccskísérlet óta ugyan érkezett néhány török állampolgár, de nem érzékelhető "említésre méltó hatás".
    

Kiemelte, hogy az EU-Törökország megállapodás tavaszi életbe lépése óta Törökország "nagyon jól" együttműködik Görögországgal és az ügynökséggel, és "együtt egyre jobban sikerül már Törökországban ellenőrizni a migrációs áramlásokat".
   
Arra a kérdésre, előfordulhat-e ismét a tavalyi eset, amikor minden korábbinál többen, egymillióan érkeztek az EU-ba, azt mondta, hogy az EU tanult a 2015-ben történtekből, de "továbbra is roppant nagy a migrációs nyomás", mert Szíriában változatlanul polgárháború van, az Iszlám Állam terrorszervezet Észak-Afrikában is megvetette a lábát és "a szegénység még mindig szorosan a markában tartja a világ számos részét".
   
A 2015-ös fejleményekkel kapcsolatban arra a kérdésre, vajon "kapuzárási pánikot" váltott-e ki a magyarországi ideiglenes műszaki határzár megépítésének bejelentése, Fabrice Leggeri elmondta: "a migránsok észrevették, hogy gyakorlatilag nyitva állnak az EU kapui, és mivel érezték, hogy ez nem lesz tartós, kihasználták a lehetőséget". Arra a kérdésre nemmel válaszolt, hogy kerítések megállítják-e a menekülteket.
    

A Frontex vezetője a jelenlegi bulgáriai helyzetről szólva kiemelte, hogy a tagállamoknak a jelenlegi 112 mellé még legkevesebb 100 embert kellene küldeniük a Frontex helyi műveleteinek támogatásához, mert többen kelnek át Görögországból vagy Törökországból Bulgáriába.  Azonban nincs szó akkora számokról, mint tavaly a Nyugat-Balkán esetében, általában véve pedig az tapasztalható, hogy a migrációs áramlások szétágazódnak, mert "a migránsok és az embercsempészek új utakat találnak".
    

Hangsúlyozta, hogy a Frontex továbbra is sürgeti legális migrációs útvonalak, lehetőségek kialakítását. "A határvédelem és az Európába vezető legális utak nem kizárják, hanem kiegészítik egymást", mert a legális lehetőségek révén csökken a külső határokra nehezedő nyomás.
    

Arra a kérdésre, hogy mennyi embert kellene befogadnia az EU-nak évente, azt mondta, hogy erről a tagállamoknak kell egyeztetniük az Európai Bizottság bevonásával.
    

A Líbia, illetve Egyiptom és Olaszország közötti tengeri migrációs útvonal helyzetéről szólva kiemelte, hogy az Olaszországba érkezők száma "elég stabil", az idén eddig csupán 3 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest.
   
Arra a felvetésre, hogy sokan bírálják a Frontexet, mert csupán "komphajózási szolgáltatást" nyújt a térségben, elmondta, hogy most nem lehetséges az embercsempészek elleni küzdelem a partok közelében, mert Líbia túl veszélyes, de a tervek szerint ősztől részt vesznek a líbiai parti őrség munkatársainak kiképzésében.
   
A Frontex átalakításáról szólva kiemelte: az a legfontosabb, hogy legyen egy állandó operatív egység, amelyhez a tagállamok 1500, napokon belül mozgósítható embert biztosítanak. Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslata alapján a Frontex akár az adott tagország egyetértése nélkül is részt vehet egy-egy határszakasz igazgatási feladatainak elvégzésében, az ügynökség vezetője elmondta, hogy megtalálták a kellő egyensúlyt: először a Frontex tárgyal az adott nemzeti hatósággal, és ha nem jutnak egyetértésre, az ügyet napirendre veheti az ügynökség igazgatótanácsa, amely megerősítheti a vezérigazgató javaslatát, vagy pedig "politikai döntést" hozhat a tagállami kormányokat képviselő uniós testület, az Európai Unió Tanácsa.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: