Számos európai országban romlott a munkavédelem

Európában az elmúlt években számos országban romlott a munkavédelmi helyzet, gyakran a munkavállalók nem akarják jelezni a balesetet féltve munkahelyüket - mondta Viktor Kempa, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) szakértője az MTI-nek kedden, az ETUI és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nemzetközi munkavédelmi fórumán. György Károly, a MASZSZ nemzetközi titkára szerint Magyarországon a munkajogi változásoknak is szerepük volt a helyzet romlásában.

Az augusztus 29-30-án rendezett fórumon bolgár, horvát, macedón, román, szerb és magyar szakszervezeti szakemberek találkoztak Budapesten, a munkavédelem helyzetének, a munkahelyi biztonság és egészség javításához szükséges lépések megvitatására. A szakemberek a szociális párbeszéd és partnerség megerősítését, más országok jó gyakorlatának átvételét sürgették.
   
Viktor Kempa elmondta, az EU 28 tagállamában becslések szerint 2010-2011-ben 200 ezren szenvedtek munkahelyi balesetet, vagy haltak meg a munkával összefüggő betegségben. Hozzátette, a nagy számú munkavégzéssel kapcsolatos rákos megbetegedés okozta elhalálozás 54 százaléka megelőzhető lett volna.
   
György Károly, az EU munkavédelmi tanácsadó bizottságának (ACSH) tagja szerint a negatív trendekhez jelentősen hozzájárult a nemzeti munkavédelmi rendszerek, prevenciós és ellenőrző szolgálatok leépítése. A gazdasági válságot követő években Európa-szerte kevesebb forrás jut a munkavédelmi felügyeleti szerveknek, ami visszavetette a megelőzést.
   
Viktor Kempa szerint szerepe volt ebben annak is, hogy a növekvő munkanélküliség, egzisztenciális bizonytalanságok mellett a munkavállalók számára a munkahely megtartása lett az elsődleges, nem a minősége.
   
Magyarországon a restrikciós politika mellett a munkajogi változások is hozzájárultak ehhez, amikor 2012-ben visszavették az ellenőrzési és a kifogásolási jogot a szakszervezetektől - tette hozzá György Károly. 2013-ban 17 172, 2014-ben 16 941, 2015-ben pedig 13 721 munkavédelmi hatósági ellenőrzés volt. A munkabalesetek száma a szakszervezeti ellenőrzési jog eltörlése óta emelkedik, 2012-ben 17 025, a következő három évben rendre 17 222, 19 661, 21 088 következett be. A halálos munkabalesetek száma 2012-ben 62, a következő három évben 75, 78, illetve 84 volt.
   
Az EU munkavédelmi ügynökségének több mint 35 ezer munkahelyen készült felmérése szerint a hatóságoknak kiemelt szerepük van abban, hogy az amúgy jó és mindenki által elismert európai munkavédelmi rendszer mennyire hatékony. A felmérés szerint a munkaadókat 83 százalékban a félelem a büntetéstől ösztönzi a munkavédelmi szabályok alkalmazására - ismertették a szakértők.
   
A munkahelyi balesetek, betegségek miatt a világ GDP-jének 4 százaléka megy kárba. A legolcsóbb a megelőzés lenne, ennek érdekében a legtöbb országban működik önálló munkahelyi balesetbiztosítási rendszer, amelybe a munkáltatók bonus-malus rendszerben befizetnek. Lengyelországban államilag finanszírozott munkavédelmi képviselők dolgoznak. Az európai ügynökség igyekszik feltárni a jó gyakorlatokat, melyeket egy kétéves kampány keretében szeretnének elterjeszteni. Magyarországon már 1994-95-ben elkészült a munkavédelmi koncepció, amellyel minden érintett - beleértve a hatóságot is - egyetértett, de azóta sem sikerült a politikai döntéshozók elé tárni - mondta György Károly.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: