Erőteljes béremelésnek nézünk elébe az egészségügyben

Végre egy igazi, erőteljes, hosszan tartó béremelésnek nézünk elébe az egészségügyben - fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár köszöntőjében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara háromnapos szakdolgozói tudományos kongresszusának nyitóülésén csütörtökön Siófokon.

Erőteljes béremelésnek nézünk elébe az egészségügyben

Az államtitkár elmondta, hogy az érdekvédelmi, illetve szakmai szervezettel több mint húszfordulós tárgyalássorozat, esetenként parázs viták után jutottak bérmegállapodásra.
   
Szólt arról is, sikerült megértetniük a politikával, illetve a döntéshozókkal, hogy az egészségügynek vissza kell kerülnie arra a helyre, ahol Európában van. Európában a szektoronkénti rangsorban általában a 3-4. helyen szerepelnek az egészségügyi ágazat bérei.
   
"Mi ide szeretnénk visszakerülni nagyon rövid időn belül" - tette hozzá.
   
Eredményként értékelte azt is, hogy sikerült az ágazaton belül a különböző érdekcsoportokat is kibékíteni. Megjegyezte, hogy 95 ezer dolgozó fogja tudni másképpen tervezni a jövőjét a bérmegállapodásoknak köszönhetően.
   
Hangsúlyozta: nincs vége a közös munkának, "hiszen amikor a bérekről beszélünk, az nem egy cél, hanem egy eszköz azért, hogy a betegek ellátása javuljon".
   
Ónodi-Szűcs Zoltán a további lépések részeként szólt arról, hogy több mint 10 milliárd forintnyi forrást biztosítanak év végig a vidéki és fővárosi nővérszállók megújítására.
  
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke emlékeztetett arra, az elmúlt két évben miként harcoltak azért, hogy megértessék a döntéshozókkal az ágazat problémáinak súlyosságát. Történelminek nevezte a pillanatot, hogy hosszú évek után végre kormányzati szándékból elindult egy 80 ezer szakdolgozót érintő bérfelzárkóztatás, mégpedig úgy, hogy nem egyszeri intézkedésről van szó, hanem a következő három évre kitekintő problémakezelésről.
   
"Sikeresnek értékelhetjük ezt az évet, hiszen megszülettek azok a kormányrendeletek, amelyek garanciát jelentenek a megállapodás megvalósulására" - fogalmazott.
   
Kiemelte, hogy az egyeztető tárgyalásokon nemcsak az egészségügyért felelős államtitkárság, hanem a nemzetgazdasági minisztérium is részt vett, amire nem volt példa a korábbi évtizedben.
   
"Reméljük, hogy a következő éveket is ilyen konstruktivitás és ilyen szakmapolitika jellemzi majd" - tette hozzá.
    

A konferencia nyitónapján kitüntetéseket adtak át a kiemelkedő munkát végző szakdolgozóknak. A továbbiakban tudományos, szakmai programokon vesz részt a kongresszusra érkezett 878 egészségügyi szakdolgozó.
    

Az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek a múlt hét végén nyilatkozott arról, hogy az ágazatban dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik.
   
A nyári bérmegállapodás eredményeként szeptember elsején a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt. A szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére szeptember elsején bruttó 107 ezer forinttal nőtt, míg második ütemben, a jövő év november elsején újabb 100 ezer forinttal emelkedik. Így a fizetésük két év alatt 207 ezer forinttal lesz magasabb.
   
A szakdolgozók (kórházi ápolók) bére jövő novemberben 12 százalékkal, majd 2018-ban és 2019-ben újabb 8-8 százalékkal nő, 2019-re átlagosan 65 százalékkal emelkedik. A szakdolgozók idei átlagos béremelése 26,5 százalékos lesz, differenciáltan a végzettségük és a munkában eltöltött idejük függvényében. A rezidensek alapbéremelése jövő novemberben 50 ezer forint lesz.
   
A béremelésekre az idén 19,5 milliárd, jövőre pedig 82,6 milliárd forintot fordít a költségvetés - ismertette akkor az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években az egészségügyi dolgozók bérrendezésére 300 milliárd forintot fordított a kormány. 2012-ben és 2013-ban két lépcsőben mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben. A két év alatt a kórházakban és szakrendelőkben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Jól keresek vagy sem?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: