6 év alatt felére csökkent a köznevelésben a hátrányos helyzetű gyermekek száma

Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az MTI-vel.

6 év alatt felére csökkent a köznevelésben a hátrányos helyzetű gyermekek száma

Mint kifejtette: míg a 2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) hátrányos helyzetű, addig a 2015/2016. tanévben csak 212 ezer (az összlétszám 14 százaléka). Ez a siker elsősorban a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásnak köszönhető: a szülők közül többen kapnak munkát, a bérek sok helyen emelkedtek és a gyermeket nevelők jóval kevesebb adót fizetnek - állapította meg az államtitkár, aki szerint ezek a hatások együttesen segítettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek száma is csökkenjen, és több fiatalnak legyen reménytelibb jövőképe.

 

Kitért arra is, hogy már a GDP több mint 4 százalékát fordítják családtámogatásokra, ez a 2,4 százalékos OECD-átlagnál jóval magasabb, ráadásul folyamatosan emelkedik, 2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások. Rétvári Bence rámutatott: 2017-ben összesen 1743 milliárd forint jut a családokra, ami 243 milliárddal több, mint az idei. A családi adókedvezmény keretösszege 277 milliárd forintra emelkedik, ez 8 százalékkal több, mint az idén.

 

Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelmű csaknem 110 ezer család teljes egészében megőrizheti a bruttó jövedelmét - hangsúlyozta. Az államtitkár megemlítette továbbá, hogy jövőre 30 ezer forintra emelkedik a jelenlegi 25 ezerről a kétgyermekesek adókedvezménye, ami 390 ezer családot érint. Továbbá 5 százalékra csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, ami családonként 35-40 ezer forint megtakarítást jelenthet. Idén szeptembertől minden alsó tagozatos általános iskolás számára biztosítják a tankönyvet, a jövő évi tanévben pedig már az ötödikes évfolyamon sem kell fizetni a könyvekért.

 

A KSH legutóbbi kimutatása is azt mutatta, hogy a családok tankönyvkiadásai 2015-re 34,6 százalékkal csökkentek - emlékeztetett Jövőre is folytatják a munkahelyvédelmi akciót, amelynek lényege, hogy a sérülékenyebb társadalmi csoportokba tartozóknak munkát adó cégek számára járulékkedvezményt adnak, így a társadalom legelesettebbjei, köztük a hátrányos helyzetű gyerekek is előrébb léphetnek a költségvetésnek köszönhetően. Az elmúlt két, két és fél évben, így a valamennyi szegénységi kockázatnak kitett emberek száma 465 ezerről 293 ezerre, azaz a harmadával csökkent a KSH mérése szerint - jegyezte meg Rétvári Bence.

 

Szólt arról is, hogy az ingyenes gyermekétkeztetést a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára, és a szükséges forrást is biztosítják a feladathoz. Jelezte: ennek megfelelően jövőre 74 milliárd forintot adnak erre, az idei 71,7 milliárd után. A kormány stratégiája az, hogy nem segélyezéssel, hanem a foglalkoztatási lehetőségek javításával kell esélyt adni a szegénységnek kitett embereknek. az elmúlt hat évben a munkanélküliségi ráta 11-12 százalékról 6 százalék közelébe süllyedt, és a foglalkoztatottak száma már a 4,3 milliót súrolja, amire az elmúlt 25-26 évben nem volt példa - fejtette ki, hozzátéve: részben a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően az elmúlt két és fél, három évben 600 ezerrel csökkent a veszélyeztetettségnek kitett emberek száma.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: