A Brexit óta rosszabb a munkaerő-piaci helyzet

A brit gazdaság legtöbb ágazatában gyengültek a vállalatok munkaerő-bővítési várakozásai a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás óta - áll a világ egyik legnagyobb munkapiaci szolgáltató csoportjának kedden Londonban ismertetett felmérésében.

A Brexit óta rosszabb a munkaerő-piaci helyzet

A ManpowerGroup brit részlege a negyedik negyedévre szóló vizsgálathoz 2102 brit vállalatot kérdezett a kilépést pártolók győzelmével végződött referendum utáni hetekben arról, hogy milyen változásokra számítanak telephelyeik alkalmazotti állományában a decemberrel záruló három hónapban a jelenlegi negyedévhez képest.
   
A cég megállapította, hogy a brit gazdaság vizsgált kilenc szektorából hatban romlottak a vállalatok foglalkoztatási várakozásai.
   
Mark Cahill, a ManpowerGroup UK vezérigazgatója a felmérésről kiadott jelentésben kiemelte, hogy az üzleti és pénzügyi szolgáltatási szektorban, az építőiparban és a közműszektorban gyengült a legnagyobb mértékben a foglalkoztatási kilátások megítélése.
   
Cahill szerint a Londonban megtelepedett pénzügyi szolgáltató cégek körében a legfőbb aggodalom forrása az, hogy a City bankjai megtarthatják-e a passporting jogokat, vagyis a kontinentális - főleg euróövezeti - pénzügyi szolgáltatásnyújtási engedélyüket Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is.
    

A Manpower brit igazgatója szerint a citybeli pénzügyi cégek munkaerő-toborzási hajlandóságának gyengülése azt tükrözi, hogy a londoni pénzügyi és üzleti szolgáltatási szektor borúlátóan ítéli meg e jogok megtarthatóságának esélyeit.
    

Cahill hangsúlyozta, hogy a londoni City két legnagyobb kontinentális riválisa, Párizs és Frankfurt máris "udvarol" a City nagy cégeinek.
   
A Manpower adatai szerint a dublini pénzügyi szolgáltatási állásokra Londonból beadott jelentkezések száma 800 százalékkal ugrott meg a brit népszavazás óta.
    

A londoni elemzői közösség is tart a City pénzügyi szolgáltatási szektorának leépülésétől.
   
Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza erről összeállított legutóbbi tanulmányában közölte: veszélybe kerülhet London globális pénzügyi központként betöltött szerepe, mivel a Cityben megtelepedett pénzügyi szolgáltató cégek szinte biztosan elveszítenék az EU más gazdaságaira is kiterjedő szolgáltatásnyújtási engedélyüket, ha Nagy-Britannia nem tarthatja meg maradéktalan hozzáférését az egységes uniós piachoz.
   
Az EIU elemzői hangsúlyozták: a City közvetlenül 350 ezer, közvetve ennél kétszer több alkalmazottat tart el - többet, mint ahányan a legfőbb kontinentális vetélytársnak tartott Frankfurtban összesen laknak.
   
A City esetleges leépülése a brit költségvetést is súlyosan érintené, hiszen a londoni pénzügyi központ adja a brit adóbevételek tíz százalékát.
   
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group által a világ vezető pénzügyi szolgáltatási központjairól összeállított legutóbbi rangsorban London megőrizte ugyan első helyét, de a ház szakértői kiemelték, hogy a City besorolása már csak 8 ponttal előzi meg a második helyezett New Yorkét. A vizsgált városok által megszerezhető maximális pontszám ezer, és a cég módszertani meghatározása szerint azok a pénzügyi központok, amelyeket húsz pontnál kisebb értékelési különbség választ el egymástól, azonos megítélésűnek tekinthetők.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: