A magyar GDP 10 százalékát a turizmus, a vendéglátás és a kézművesség teszi ki

A turizmus, a vendéglátás és a kézművesség adja a magyar bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát, ebben a nagy foglalkoztató ágazatban tevékenykedik "a magyar középréteg gerince" - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön egy konferencián Debrecenben.

A magyar GDP 10 százalékát a turizmus, a vendéglátás és a kézművesség teszi ki

A 21. század kihívásai a kézműiparban és a turizmusban címmel kezdődött kétnapos konferencián, A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében programsorozat keretében Parragh László megnyitójában elmondta, az ágazat a jövőben is támasza lehet a magyar társadalomfejlődésnek, de ehhez erősíteni kell a turizmust és a kézművességet is.
   
Kifejtette: a most zajló kamarai választások eredményeként szeretné elérni, hogy a turizmusnak, az idegenforgalomnak külön alelnöke legyen az országos elnökségben.
   
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a városban nagy hagyománya és biztos jövője van a kézművességnek és a turizmusnak. A szűr, a guba, a cseréppipa, a pároskolbász mind Debrecen kézműves portékái - mondta, és meggyőződésének nevezte, hogy a jövőben is nagy keletje lesz a nem futószalagon gyártott, egyedi, egy adott tájegységre jellemző kézműves termékeknek.
   
A polgármester bejelentette: Debrecen főutcájára, amely az egykori vásárokat idézve viseli a Piac utca nevet, visszahozzák a régi nagyvásárok hangulatát, a jövőben ott rendezik meg a kézműipari termékek és régiségek vásárát.
   
Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke közölte: a megye rendelkezésére álló fejlesztési forrásokból 975 millió forintot különítettek el az egykori szürkemarha hajtóút - a Nyugat-Európában Oxenweg útként ismert, és ma is turisztikai célpontot jelentő hagyomány - felélesztésére, amelynek keretében hét hajdú-bihari település bekapcsolódásával alakítanak ki turisztika attrakciókat.
  
Elmondta azt is, hogy kilenc hajdú-bihari és öt érmelléki település összefogásával létrehozták a megyei vásárszövetséget, amely a térségi kézműves termékek piacra jutását segíti.
   
Katona Ilona, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) észak-alföldi regionális marketingigazgatója szerint Magyarország stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének növelése.
   
Az ágazat jelentőségét mutatja, hogy az idén eddig hatmillió vendég tizenötmillió vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, ez ötszázalékos növekedés.
   
Az MTÜ célja, hogy a mennyiségi helyett a minőségi turizmus kerüljön előtérbe, és két éven belül megduplázzák a külföldiek magyarországi költéseit - fűzte hozzá Katona Ilona.
  
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora a konferencián kiemelte: egyetemük az egészségipar fejlesztését tűzte zászlajára, együttműködve a helyi önkormányzatokkal, a kamarával és az ágazat szereplőivel. Ebbe beletartozik az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés, a diagnosztikai eszközök fejlesztése, a gyógyszeripar és a különféle, köztük a termálturisztikai szolgáltatások fejlesztése, támogatása az egyetemi tudás felhasználásával - sorolta.
   
A rektor szólt arról, hogy az innovációs lánc nem egyforma az ágazatokban:  az élelmiszeripari termékek és a termál szolgáltatások területén például 2-3 év a piacra jutási idő a kutatások elindításától, míg a gyógyszerfejlesztések esetében 15 év szükséges.
   
Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza tárvezetője arról számolt be, hogy tanulmányt készítenek arról, hogy milyen erőt tud képviselni a népi kézművesség a vidékfejlesztésben.
   
A helyi termék, a helyi érték gazdaságfejlesztő erő, megerősíti a helyi közösségeket, hozzájárul a falusi turizmus és vendéglátás fejlesztéséhez - emelte ki. Rámutatott, hogy jelenleg hiányzik a kézműves termékek értékesítési hálózata. Beszprémy Katalin ezért üdvözölte a hajdú-bihari vásárszövetség megalakítását.
  
A konferencia pénteken szekcióülésekkel folytatódik, eközben A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében programsorozathoz kapcsolódóan a város főterén csütörtökön megkezdődött a négy napig tartó VI. Debreceni Népi Kézműves Fesztivál, a Kölcsey központban pedig átadták a magyar Kézműves Remek országos pályázat díjait.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: