Újabb gazdasági megállapodást kötött Szijjártó Péter

Amerikai cégekkel kötött gazdasági megállapodásokat Szijjártó Péter.

Újabb gazdasági megállapodást kötött Szijjártó Péter

A New Yorkban tartózkodó magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-t arról tájékoztatta, hogy helyi idő szerint csütörtökön délelőtt újabb megállapodásokat sikerült kötni nagy amerikai vállalatokkal magyarországi beruházásaik növelése érdekében.
  
"Az amerikai tőke továbbra is rendkívüli módon bízik Magyarországban" - emelte ki a miniszter. Úgy értékelte, hogy ez nem véletlen, hiszen most már több mint kilencmilliárd dollárnyi amerikai beruházás van Magyarországon, s 1650 amerikai vállalat több mint százezer magyar munkavállalót foglalkoztat..
   
A tárcavezető elmondta: csütörtökön sikerült olyan megállapodásokat kötni, amelyek értelmében három nagy amerikai vállalat 40 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Magyarországon, ezzel 600 új munkahely jön létre.
   
A világ egyik legjelentősebb orvosi eszközöket gyártó amerikai vállalata 220 új munkahelyet teremt, s - saját vállalatcsoportján belül - ez az üzeme lesz a világon a második legnagyobb gyára. Emellett az egyik legnagyobb amerikai vállalat digitális fejlesztő központot hoz létre Budapesten, kétszáz új, kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahelyet hozva létre ezzel. S az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő amerikai vállalat is szolgáltató központtal készül megjelenni Magyarországon, kis híján 200 munkahellyel.
   
Szijjártó Péter hangsúlyozta: ez összességében 40 milliárd forintnyi amerikai beruházást jelent, hatszáz új munkahelyet létrehozva Magyarországon.
   
A miniszter leszögezte: az amerikai vállalatok számára természetesen az első számú kihívás a munkaerőpiac, az, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő, s kifejezetten üdvözlik azokat a jövő év elejétől életbe lépő adóváltoztatásokat is, amelyek komoly adókedvezményeket biztosítanak mindazoknak, akik kutatási-fejlesztési tevékenységet végeznek.. "Abban állapodtunk meg mindhárom vállalattal, hogy a beruházásokat októberben jelentjük be Magyarországon" - közölte Szijjártó Péter.
   
A magyar diplomácia vezetője kitért a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel csütörtökön folytatandó megbeszélésekre is.
   
Leszögezte: "Be kell látnunk, hogy Oroszország továbbra is nagyon komoly hatással van Magyarország és Közép-Európa jövőjére. Ha valaki ezt el akarná tagadni, csak kárt okozna, érdemes a realitásokkal számolni, érdemes a valóságra alapozni a külpolitikánkat és a regionális politikánkat".
   
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Oroszországnak továbbra is komoly hatása van - és lesz is - Magyarország, illetve a közép-európai térség helyzetére. Ugyanis hogy ha az Egyesült Államok és Oroszország nem tud megállapodni a szíriai rendezésben, akkor a bevándorlási válság még súlyosabban érinti majd Közép-Európát és benne természetesen Magyarországot. Hiszen ha a szíriai válságot nem sikerül megoldani, akkor a Szíriában élő sok millió menekült és humanitárius segélyen élő ember a reménytelenségben megindul majd, és ha megindul, akkor Európa felé veszi útját.
   
"Ezért bízunk abban, hogy az oroszok és az amerikaiak az elmúlt napok sikertelenségei ellenére is megállapodnak a szíriai rendezésben" - szögezte le a miniszter. Hozzátette: ugyanakkor történelmi tapasztalatainkból mi azt is tudjuk, hogy ha Európa keleti és nyugati fele között feszültség volt, akkor mindig Közép-Európa húzta a rövidebbet. Ezért nekünk, magyaroknak, az az érdekünk, hogy Európa nyugati és keleti fele között kiegyensúlyozott együttműködés legyen, az az érdekünk, hogy Európa és Oroszország között normális párbeszéd legyen és az az érdekünk, hogy a transzatlanti közösség és Oroszország között korrekt kapcsolatrendszer  jöjjön létre. Mi ehhez úgy tudunk hozzájárulni, hogy továbbra is korrekt és konstruktív kapcsolatot tartunk fenn Oroszországgal. "Ez Magyarország érdeke, ez Közép-Európa érdeke, de ez egész Európa érdeke is" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: