Időközi önkormányzati választás lesz 11 településen

Tizenegy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: hét helyen polgármestert, háromban polgármestert és képviselő-testületet, Soroksáron pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.

Öt településen azért választanak polgármestert, mert lemondott az előző, kettőn pedig a polgármester halála miatt.
   
A Bács-Kiskun megyei Fülöpházán azért tartanak időközi választást, mert a korábbi polgármester, a független Balogh József lemondott tisztségéről, miután júniusban jogerősen tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék, amiért 2013 áprilisában ököllel többször arcon ütötte élettársát. A tisztségért hárman indulnak: Kalapos Mária (Magyar Munkáspárt), valamint Nagyné Balogh Csilla és Lesi Árpád Mihály függetlenek. A voksoláson mintegy 760-an vehetnek részt.
   
A Vas megyei Gersekaráton azért kell időközi választást tartani, mert az előző polgármester, Csordás Tamásné (független) júliusban indoklás nélkül lemondott. A tisztségért két független jelölt indul, Kovács László és Pászthory Istvánné. A választáson több mint ötszázan vehetnek részt.
   
A Pest megyei Kartalon ugyancsak a polgármester lemondása miatt lesz időközi választás, Némethné Keresztes Katalin egészségi okokra hivatkozva távozott posztjáról június közepén. A tisztségért öten indulnak: a jelenlegi alpolgármester, Oláh Klára Mária (független), Jakócs Gábor Endre (Magyar Munkáspárt), valamint a függetlenként induló Szarvas Csaba, Zsiga Mihály és Gergely László. A településen csaknem 4800 választópolgárt várnak az urnákhoz.
   
A Baranya megyei Oldon az időközi választást azért kellett kiírni, mert a település korábbi, független polgármestere július 2-án - nyugdíjba vonulása miatt - lemondott. A tisztségre négy független jelölt - Bohner Péter, Balogh Miklós, Koszticsné Botos Andrea és Kosztics Krisztián - aspirál, valamint Borbély László (Magyar Munkáspárt). A választói névjegyzékben mintegy kétszázötvenen szerepelnek.
   
A Heves megyei Szúcson azért tartanak időközi választást, mert a tavaly május 31-ei időközi választáson győztes Kökény Béla (független) polgármester idén júniusban lemondott tisztségéről. A több mint 300 választópolgár öt jelölt közül választhat: Németh Zoltán (Magyar Munkáspárt) mellett függetlenként indul Tóth Tamásné, Balog Józsefné, Bukucs Katalin és Ország József.
   
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászszentandráson azért tartanak időközi választást, mert a korábbi polgármester, Banka Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban elhunyt. A tisztségért hét jelölt indul: Bencsik Mihály (Munkáspárt), Csontos Magdolna (Fidesz-KDNP), Kis Zoltán (LMP), Kozma István (Jobbik) és három független jelölt: Czakó József, Fehér Attila és Szabó László. A választói névjegyzékében több mint kétezren szerepelnek.
   
A Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapiban Németh Ottó (független) polgármester - aki 2002 óta irányította a községet - július 3-án elhunyt. A tisztségért egyetlen, független jelölt indul: Lakatos Tiborné. A voksoláson mintegy 150-en vehetnek részt.
   
Három településen polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, valamennyi esetben azért, mert a képviselő-testület feloszlatta magát.
   
A Fejér megyei Abán a voksolásra jogosult közel 3700 választópolgár öt polgármesterjelölt közül választhat: Bakos Iván Gábor (Belsőbárándért Érdekvédelmi Egyesület), Berényi Béla (Magyar Munkáspárt), valamint Gottloz Tibor, Kasó László és Kossa Lajos (függetlenek). A hat képviselői posztért húsz jelölt indul.
   
A Veszprém megyei Bakonyszentivánon a polgármesteri tisztséget három független jelölt szeretné elnyerni: Karvas János, Ledó Edit jelenlegi településvezető és Leiner Nándor. A négy képviselői helyért nyolc független jelölt indul. A választói névjegyzékben csaknem kétszázan vannak.
   
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászkiséren a polgármesteri posztért négyen indulnak: Lukácsi György (Fidesz-KDNP), Filemon Kristóf (Munkáspárt), Túróczi György (Jobbik) és Balog László (független). A nyolc képviselői helyre harmincöten jelöltették magukat, köztük Pintér Ferenc korábbi független polgármester is. A mintegy 5500 lakosú város választói névjegyzékében 4322-en vannak.
   
A főváros XXIII. kerületében (Soroksáron) a 6. számú egyéni választókerületben a korábbi helyi képviselő, Kolosi Ferenc (Itthon Vagyunk Egyesület) halála miatt lesz időközi választás. A képviselői helyért heten indulnak: Bereczki Miklós (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Fehérvári Zsolt Istvánné (Magyar Munkáspárt), Geiger Tamás (Fidesz-KDNP), Herling Erik (független), Kolosi István Csaba (Itthon Vagyunk Egyesület), Somogyi Balázs (Lehet Más a Politika) és Ullmann Mihály Márton (Soroksári Civil Szervezetek és Személyek Egyesülete). A választókerület névjegyzékében csaknem 2500-an szerepelnek.
    

Vasárnap két időközi települési nemzetiségi választást is tartottak volna: a Tolna megyei Dunaszentgyörgyön és a Baranya megyei Egyházasharasztiban roma települési nemzetiségi képviselőket választottak volna. A választások azonban jelöltek hiányában elmaradnak, így a településeken legközelebb csak 2019-ben lehet roma nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: