NATO-bizottsági elnök: Magyarország megbízható tagja a szövetségnek

Magyarország a hazai kihívásai - köztük a tömeges migrációs helyzet kezelése - ellenére továbbra is aktív és megbízható tagja a NATO-nak, a biztonságerősítésben és az elrettentésben is fontos feladatokban működik közre - hangsúlyozta Petr Pavel vezérezredes, a NATO Katonai Bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten, az MTI-nek adott interjújában.

NATO-bizottsági elnök: Magyarország megbízható tagja a szövetségnek

A vezérezredes elmondta: Magyarország továbbra is teljesíti vállalásait, ugyanannyi katonával vesz részt a NATO-missziókban - köztük Afganisztánban és a Balkánon -, és a nemzetközi hadgyakorlatokban is kiemelkedő a szerepvállalása. Ezek közül - emelte ki - kettő jelenleg is zajlik Magyarországon.
   
A Brave Warrior 2016 és a Black Swan 2016 gyakorlatot csütörtökön Simicskó István honvédelmi miniszterrel és Benkő Tibor vezérkari főnökkel együtt a NATO Katonai Bizottságának elnöke is megtekintette.
   
Magyarország - részvételével a gyakorlatokban - fontos szerepet tölt be a fegyveres erők felkészítésében, emellett a biztonságerősítő, valamint elrettentő intézkedésekben is fontos tagállam - fejtette ki Petr Pavel. Kiemelte Magyarország részvételét a légtérellenőrzési feladatokban, továbbá azt, hogy az úgynevezett NATO-erőket Integráló Elem (NFIU) befogadását is vállalta. A Székesfehérváron működő NATO-parancsnokság egyik célja ugyanis az elmúlt évekbeli orosz agresszióval szembeni elrettentő erő felmutatása.
   
A migrációs probléma elsősorban az érintett országok, valamint az Európai Unió hatáskörébe tartozik - jegyezte meg a vezérezredes, hozzátéve: a NATO elsődleges szerepe, hogy garantálja a tagállamok kollektív védelmét. Ezzel együtt a tömeges migráció nemcsak a kibocsátó országokban, hanem a migrációs útvonalakon is veszélyezteti a biztonság stabilitását, és ezzel összefüggésben egyre inkább megfigyelhető a radikalizálódás, valamint a terrorizmus is.
   
Közölte, biztonsági kérdésként természetesen a NATO is fokozottan figyeli ezt a jelenséget. A NATO azon felül, hogy évek óta jelen van a mediterrán térségben, többször is hangsúlyozta: továbbra is készen áll arra, hogy segítsen az Európai Uniónak. Ennek keretében szerepet vállal a migráció ellenőrzéséhez szükséges intézkedésekben, több mint fél éve segíti az EU Frontex (határellenőrzési) műveletét is, hogy kezelni tudják a Törökországból és a görög szigetekről beáramló tömegeket.
  
A vezérezredes ezzel együtt kiemelte, hogy a migráció feltartóztatásával, katonai intézkedésekkel megvédeni a határokat csak a tünetek szintjén kezeli a problémát. Ennél mélyebbre kell menni, hogy felszámolják az útvonalakat. A kibocsátó országokban nehéz katonailag kezelni a gazdasági fejlődés, a szociális ellátás hiányát, az ezzel összefüggő instabilitást. A helyzet kezeléséhez az Európai Bizottság fejlesztési programját kiegészítve, a helyi képességekre alapozva az ottani katonai, rendőri erők, parti őrség kiképzésével, fejlesztésével tudnak katonailag hozzájárulni.
   
Az érintett területeken a NATO a következő időszakban még szorosabb együttműködésre készül az Európai Unióval - mondta a vezérezredes, aki szerint ha egyesítik forrásaikat, eszközeiket, akkor sokkal hatékonyabban tudják segíteni a térség stabilitását.
   
A NATO Katonai Bizottságának elnökét csütörtökön hivatalában fogadta Simicskó István honvédelmi miniszter. Petr Pavel kiemelte: a magyar honvédelmi miniszterrel megvitatták, miként lehet hatékonyabbá tenni a NATO-EU-együttműködést, hogyan növeljék Európa biztonságát. Egyetértettek abban, hogy még hatékonyabban kell felmutatni Európa erejét és ezáltal is növelni a kontinens biztonságát.
   
A bizottság elnöke nagyon pozitívan értékelte a magyar honvédelem vezetőivel, a miniszterrel és a vezérkari főnökkel folytatott tanácskozását. Elmondta: a fő kérdésekben nincs köztük véleménykülönbség, így a NATO és Magyarország között remek együttműködésre számít. Petr Pavel hozzátette, Simicskó István biztosította arról, hogy Magyarország - az országot és a Magyar Honvédséget is érintő biztonsági kihívások mellett is - teljesíti vállalt kötelezettségeit, kiveszi szerepét a szövetségi feladatokból.
    

A cseh vezérezredes kitért arra, hogy a helyi perspektívából, a helyi tapasztalatok nyomán lehet igazán megérteni egy ország helyzetét, ezért magyarországi látogatásának célja volt az is, hogy többet tudjon meg a migrációs krízis és az azzal összefüggésben hozott intézkedések hátteréről. E tapasztalatait fogja megosztani a NATO védelmi minisztereinek október végén Brüsszelben tartandó tanácskozásán - tette hozzá.
   
Petr Pavel pozitív fejleményként értékelte, hogy több európai NATO-tagállam - köztük Magyarország is - megállította a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, és már növeli a védelmi költségvetés keretét. A vezérezredes azonban kiemelte: nem csak az a lényeg, hogy a védelmi költségvetés elérje a GDP 2 százalékát. Az is fontos, hogy a tagállamok valós képességeket alakítsanak ki és összhangban legyenek a NATO védelmi tervezési rendszerének céljaival.
   
Szólt arról is, hogy a következő időszakban a katonai erejüket és befolyásukat tekintve is jelentős NATO-tagországokban - köztük az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban - elnökválasztás lesz. A NATO-t is érinti, hogy a megválasztott vezetők milyen katonai, NATO-politikát folytatnak majd, így a következő év sok szempontból más lesz, mint az eddigiek - fejtette ki.
   
A NATO Katonai Bizottságának elnöke pénteken udvariassági látogatást tesz Áder János köztársasági elnöknél, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternél is, péntek délután pedig előadást tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: