Ingyen tanítják kódolni a lányokat – immár Szegeden is

Elkezdődött kedden a Skool és az EPAM ingyenes, 11 és 13 év közötti lányoknak szóló informatikai oktatása Szegeden. A lányok a Szegeden induló, egyik legelső Skool Klubban 10 héten át ismerkedhetnek a programozás alapjaival. Magyarországon 22 000 betöltetlen informatikai álláshely van, alkalmazható programozási tudással szinte azonnal el lehet helyezkedni. A szakmában nagyon kevés nő dolgozik: arányuk csupán 15 százalék az informatikai alapszakokra felvettek körében. Nekik igyekszik vonzóvá tenni ezt a pályát a Skool, és önkéntes mentor támogatóként az EPAM.

Ingyen tanítják kódolni a lányokat – immár Szegeden is

Programozni lassan ugyanolyan fontos, mint írni vagy olvasni. A technológia hihetetlenül gyors változása miatt azonban iskolai keretek között szinte lehetetlen átadni a legmodernebb ismereteket. Ezért is népszerűek az iskolapadnál gyakorlatiasabb, élményorientált foglalkozások. Az egyik eredményes módszer, ha egy képzett szakember mentorként adja át naprakész tudását. Gyermekeknél ez a módszer különösen hatékony. 

 

Magyarországon erre a legjobb példa a 2014-ben indult, lelkes tech- vállalatok és- szakemberek támogatásával működő, Skool nevű kezdeményezés. A Skool-osok célja, hogy újszerű oktatási formában keltsék fel a fiatal lányok érdeklődését a technológia iránt, hasznos és használható technológiai ismereteket átadva. A programhoz Magyarország vezető IT vállalatai is csatlakoztak, köztük az EPAM, Magyarország egyik legnagyobb szoftverfejlesztő vállalata. A cég önkéntes tábora a programkezdés óta már 60 főre bővült, ami azt jelenti, hogy a program minden negyedik önkéntese EPAM-os. 

 

Azért a 8-18 éves lányoknak szól a képzés, mert a fiúk jellemzően már ebben az életkorban, ha máshogy nem, számítógépes játékokon keresztül találkoznak az informatikával és ezen belül a programozással, így mikor pályaválasztásra kerül a sor, már tudják, hogy van-e kedvük, affinitásuk erre a pályára lépni. Ellenben a lányok érdeklődése, illetve a család vagy iskola orientálása és a fennálló előítéletek miatt nem kerül a palettára a szoftverfejlesztés, mint karrierút, pedig nők éppoly sikeresek tudnak lenni ezen a pályán, mint férfi társaik.  

 

Míg Magyarországon csupán 15 százalék a nők aránya az informatikai alapszakokra felvettek körében, és körülbelül 8 százalék az infokommunikációs és távközlési szektorban dolgozó nők aránya, addig az Európai Unióban ez 30 százalék. Holott a magyar munkaerő-piac 22 000 betöltetlen informatikai álláshelye ugyanúgy karrierlehetőséget jelenthetne a fiatal nőknek is, mint a férfiaknak. – mondta Vinkó Bence, az EPAM ügyvezetője.

 

A Skool képzésein 2014. júniusa óta 1000 résztvevő 450 órában kapott programozási ismereteket, 100 alkalommal. A fiatalok megismerkedhetnek a játékfejlesztéssel, a honlapépítéssel és a robotikával is.


A Skool programok országos szintű terjesztésére idén Skool Klubokat indít a szervezet. Egyelőre egy próbaidőszak keretében 3 helyszínen indulnak 10 hetes klubok, melyben helyi oktatók és szervezők, a Skool oktatási módszertant és tananyagot átvéve oktatják a lányokat.


A Skool Klubok keretében szeptember 27-étől Szegeden az EPAM Szegedi székházában (Római Krt 21.). 15 helyi, 11 és 13 év közötti lány 10 héten keresztül ingyenesen ismerkedhet meg játékos formában a technológiával. A foglalkozásokat szeptember 27-től december 6-ig, keddenként tartják, 16.30 és 18.00 óra között. Előzetes tech tudás nem feltétel, és saját laptop sem kell, a szervező biztosít minden eszközt. 


A Skool Klubok indítása egy mérföldkő a szervezet életében. – mondta el Major Zsófi, a Skool társalapítója és ügyvezetője. – A klubokon keresztül megvalósul az a fontos célkitűzésünk, hogy programjaink országszerte elérhetőek legyenek, és még több lányhoz juttathassunk el technológiai ismereteket. Mindehhez olyan elkötelezett együttműködő partnerek kellenek, mint amilyen az EPAM is, amely helyi, lelkes oktatókat, szervezőket, helyszínt és erőforrást dedikál arra, hogy fiatal lányokat vezessen be a programozás világába. Nagyon örülünk neki, hogy ők lehetnek az egyik első partnereink a Skool Klubok elindításában.


A műhelyfoglalkozások során a lányok a játékokból ismert világok és karakterek segítségével ismerhetik meg a programozás alapjait, miközben elkészítik saját játékukat is, amit a klubfoglalkozások végén bemutathatnak a többieknek is.

Örülünk, hogy a szegedi Skool Klubok megszületésénél is tevékenyen jelen lehetünk. Hisszük, hogy nekünk és a hozzánk hasonló informatikai cégeknek, már csak a felgyülemlett tudásunk és szakmai tapasztalatunk miatt is kötelessége segíteni az informatikus képzést, nem csak egyetemi, hanem már közép- és általános iskolában is. Ennek egyik eszköze az EPAM eKids program keretében a Skool Klubok mentori támogatása.  – tette hozzá Bánszki Gábor, az EPAM Szeged képzési vezetője. 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: