Csökkent a brit recesszió kockázata

Londoni pénzügyi elemzők szerint a legutóbbi időszak meglehetősen erőteljes aktivitási adatai miatt csökkent annak a kockázata, hogy a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk recesszióba sodorja.

Csökkent a brit recesszió kockázata

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - referendum óta heti rendszerességgel tesznek közzé "recessziófigyelő" gyorselemzéseket (UK Recession Watch).
   
Pénteken ismertetett új előrejelzésükben közölték: az eddigi 25 százalék helyett most már csak 20 százalékra taksálják a recesszió kockázatát a brit gazdaságban.
   
Ez már másodjára javított becslés. A ház ugyanis a népszavazás utáni első helyzetértékeléseiben még 30 százalékos esélyt adott a brit recesszióra, ezt három hete csökkentette 25 százalékra, onnan pedig most 20 százalékra.
   
Az Oxford Economics új recessziófigyelőjének ismertetése előtt néhány órával a brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy a brit hazai össztermék (GDP) a korábbi becsléseknél valamivel nagyobb ütemben nőtt az idei második negyedévben. Az ONS felülvizsgált adatai szerint a júniussal zárult három hónapban a brit gazdaság bruttó teljesítménye 0,7 százalékkal növekedett negyedéves összevetésben az előző becslésben szereplő 0,6 százalék helyett, és júliusban - a népszavazás utáni első hónapban - a brit GDP-érték 80 százalékát adó szolgáltatási szektor erőteljes ütemben, 0,4 százalékkal bővült.
   
Az Oxford Economics londoni elemzői közölték: mindezek alapján az eddigi 1,8 százalékról 1,9 százalékra javították a brit gazdaság idei egész évi növekedésére adott előrejelzésüket.
   
A brit gazdaság más, valamivel borúlátóbb londoni előrejelzések szerint is valószínűleg elkerüli a recessziót, bár nem lesz messze tőle.
   
A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szövetségének legújabb, jelentősen rontott előrejelzése szerint a brit hazai össztermék az idén várhatóan 1,8 százalékkal, jövőre 1 százalékkal, 2018-ban 1,8 százalékkal nő. A BCC a népszavazás előtti prognózisában erre a három évre még 2,2, 2,3, illetve 2,4 százalékos GDP-növekedést jósolt.
   
A kamarai szervezet számításai szerint a brit GDP nominális értéke az előrejelzési időszak végén 43,8 milliárd fonttal (16 ezer milliárd forinttal) lesz alacsonyabb a korábban vártnál.
  
A szervezet szerint az előrejelzési távlaton belül lesznek recesszióhoz közeli időszakok: a BCC az idei negyedik negyedévre például alig 0,1 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár. A kamarai szövetség közgazdászai szerint a brit gazdaságot várhatóan csak a gyenge font menti meg a recessziótól, mivel ez javítja a brit külkereskedelem nettó pozícióit.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: