2018-tól gigabírság a hanyag adatkezelőknek

A tavasszal elfogadott új uniós szabályozás rendkívül szigorúan védi az egyén magánélethez és szenzitív adatainak védelméhez való jogát, jelentősen szélesíti ezek körét, és komoly büntetéseket helyez kilátásba az ezekkel visszaélő szervezeteknek – derül ki a Mazars legfrissebb októberi jelentéséből. A vezető nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat a hazai intézményeknek és cégeknek is azt tanácsolja, hogy időben kezdjék meg a felkészülést a 2018-ban hatályba lépő szabályozásra, amely akár új szervezeti egység létrehozását is igényelheti.

2018-tól gigabírság a hanyag adatkezelőknek

Többéves előkészítő munka és legalább ennyi alkudozás után április 27-én kihirdetésre került az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679-es, a személyes adatok kezeléséről, védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelete – áll a MAZARS legfrissebb összefoglalójában. 

 

„Az elmúlt években a személyes adatokkal történt súlyos visszaélések és a technológia fejlődése megerősítették az uniós vezetőkben és döntéshozó testületekben azt a szándékot, hogy az EU a világ legszigorúbb adatvédelmi keretrendszerét alakítsa ki, és ezzel egyúttal a világ többi részét is rákényszerítse arra, hogy magasabb szinten foglalkozzon az adatvédelem kérdéskörével” – fogalmazott Kiss Dániel, a MAZARS információbiztonsági szakértője.


A többnyire csak GDPR (General Data Protection Regulation) néven emlegetett rendeletet a személyes adatokat kezelő szervezeteknek 2018. május 25-étől valamennyi uniós tagországban kötelezően alkalmaznia kell. A rendelet Magyarországon is automatikusan érvénybe fog lépni, és ezzel hatályát veszíti az eddigi adatvédelmi szabályozás, a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.


Személyesebb adatok


A számos új követelményt megfogalmazó szabályozás több területen is érdemi változást hoz.  Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy rendelet jelentősen kibővíti a személyes adatok körét, így most már személyes adatnak minősül minden olyan azonosított, vagy beazonosítható személyre vonatkozó adat, amely az illető privát, szakmai vagy közösségi, társadalmi tevékenységére vonatkozik. Így személyes adat sok más egyéb mellett a név, a születési és egészségügyi adatok, bankszámlaszám, jövedelem, helymeghatározó adat (GPS), e-mail cím, telefonszám (vállalati és magán is), levelezési cím, de akár egy közösségi oldalon található profilra mutató link és az IP cím is.


Fontos előrelépés, hogy amennyiben egy személy adatait hanyagul kezelik, a bizonyítási teher nem az ő felelőssége, hanem az adatkezelő szervé. A szervezetnek kell ugyanis bizonyítania, hogy az általa kezelt és feldolgozott adatokat a becsült kockázatokkal arányosan védte.

 

Azok az intézmények, melyek működésük jellegénél fogva nagy tömegben, automatizált módon kezelnek személyes adatokat, mint például a bankok, biztosítók, egészségügyi szolgáltató intézmények, informatikai szolgáltató szervezetek, nem hivatkozhatnak az adatvédelem technikai nehézségeire. Ezen intézményeknek, továbbá a különlegesen érzékeny személyes adatokat (politikai nézet, szakszervezeti tagság, szexuális irányultság stb.) kezelő szervezeteknek szakirányú végzettséggel vagy kompetenciával rendelkező adatvédelmi felelőst kell ugyanis kinevezniük, aki személyében felelős a megfelelő adatvédelmi rendszer működtetéséért és az adatok védelméért. Bár a kisebb szervezeteknek adatvédelmi felelőst nem kötelező kinevezniük, az adatok kockázatokkal arányos védelméért ők is felelősek. 


Egyes intézményeknek a jelenlegi szabályozás szerint is jelentenie kell, ha személyes adatok szivárogtak ki tőlük. A GDPR túlmegy ezen és átfogó bejelentési kötelezettséget vezet be, így a jövőben minden súlyosabb incidenst 72 órán belül jelenteni kell az adatvédelmi hatóságnak.


Kiss Dániel hozzáfűzte
: „Ilyen incidens lehet egy külső hackertámadás, de akár az olyan triviális esetek is, mint egy elveszett laptop, vagy amikor egy sértett volt munkatárs átadja a belső telefonkönyvet egy direktmarketinggel foglalkozó ügynökségnek. Elvileg többet nem fordulhat elő olyan kirívó eset, hogy egy nemzetközi email-szolgáltatótól ellopják több millió felhasználó jelszavát, és erről csupán évekkel később tájékoztatja a közvéleményt.”


Az elmúlt években népszerű téma lett a felejtéshez való jog, azaz, hogy a digitális világ mindenhatósága ellenére a kínos információk ne legyenek örökre elérhetőek az interneten. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy bizonyos „elévülési idő” után stigmák nélkül folytathassa az életét. A személyes adatokat az egyén hozzájárulásával kezelő szervezettől kérhető lesz ezen adatok törlése. A törlés számos technikai kérdést vet fel, korántsem egyértelmű és technikailag sem egyszerű feladat az adatokat mindenhonnan eltűntetni. Ezért az olyan szervezeteknek, ahol a kérdés reálisan felmerülhet, speciális eljárásrendet kell kidolgozniuk az adattörlésre.


Hogy az EU nagyon is komolyan veszi az adatvédelem, a privacy kérdéskörét, az abból is látszik, hogy a felsorolt rendelkezések nem ajánlások, hanem szigorúan szankcionált előírások. Az az intézmény vagy vállalat, amely megszegi a szabályokat, elrettentő nagyságrendű büntetésre számíthat.


A kiszabható büntetés maximuma ugyanis 20 millió euró, vagy a globális éves forgalom 4 százaléka – a kettő közül a magasabb összeg.  Így ha például egy magán egészségbiztosító úgy selejtezi le a merevlemezeit, hogy azokról a betegekhez köthetően visszafejthetőek a korábban a biztosító által finanszírozott beavatkozások, vagy egy bérszámfejtéssel foglalkozó cég hanyagsága miatt jövedelmekre vonatkozó adatok kerülnek nyilvánosságra, akkor jelentős büntetésre számíthat.


Mindössze másfél év múlva már a hazai intézményeknek és cégeknek is ezeket az előírásokat kell alkalmazniuk, ezért a Mazars szakértői azt ajánlják, az érintettek még időben kezdjék meg a felkészülést.

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: