Egyre többször távozik a pénzünk mobilon keresztül

A Visa 2016-os Digitalis Fizetések tanulmánya szerint, az elmúlt évben megháromszorozódott azoknak a száma, akik gyakran fizetnek mobil eszközükkel, legyen szó akár okostelefonról, tabletről vagy viselhető eszközökről. A kutatás keretében megkérdezett fogyasztók 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyakran használják mobil készüléküket fizetésre, míg egy évvel korábban ez az arány mindössze 18 százalék volt.

Egyre többször távozik a pénzünk mobilon keresztül

A 19 ország, 36 000 online vásárlójának válaszait feldolgozó kutatás eredményeiből kiderül, hogy milyen mértékben változott az elmúlt 12 hónapban a digitális fizetési megoldások térnyerése a fogyasztók körében. Egy évvel ezelőtt, a megkérdezettek 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy eddig még soha nem használták mobil eszközüket fizetésre, és nem is tervezik ezt a jövőben. Idén ez az arány lecsökkent 12 százalékra.

 

KIK ŐK, ÉS MIT VÁSÁROLNAK?

Az a 10 ország, ahol a leginkább elterjedt a mobilfizetés, két különböző kategóriába sorolható: fejlődő piacok, mint Törökország vagy Románia, ahol ugrásszerűen állnak át az új technológiákra a tradicionális fizetési módokról; a fejlett országok – kifejezetten a skandináv államok -, ahol különböző ütemben adoptálják az új technológiákat.

 

Érdekes módon, azok, akik szívesen használják a mobil fizetést úgy nyilatkoztak, hogy egyre szívesebben használják magasabb összegű vásárlásra is készüléküket, ugyanúgy, ahogy a mindennapi költéseik esetén.

 

TERJED A MOBIL BANKOLÁS

A kutatás arra is rávilágít, hogy korosztálytól függetlenül egyre inkább nő a mobil bankolók aránya. Ez volt az első alkalom, hogy az összes korcsoportban, a megkérdezettek több mint fele úgy válaszolt, hogy mobilja segítségével bankol. Amíg az Y generáció a legfogékonyabb, a többi korosztály is gyors ütemben zárkózik fel. 33 százalékkal, a legnagyobb növekedési arányt az 55-64 éves korcsoport mutatta a felmérés szerint, míg a 18 és 34 év közöttiek esetében 24 százalékos volt a növekedés egy év alatt.

 

A mobil bankolás esetében megfigyelhető európai-szintű, ugrásszerű növekedés azt mutatja, hogy egyre több ember követi nyomon mobilon költéseit és pénzügyeit – a megkérdezettek két ötöde (41%) ellenőrzi rendszeresen egyenlegét online vagy mobil applikáción keresztül.

 

Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője elmondta: “Ezek az adatok megerősítik, hogy a jövő digitális fizetési formái megérkeztek, és a vásárlók már számos új fizetési mód előnyeit élvezhetek egész Európában. A Visa egy meghatározó trend kezdetekén tekint az okostelefonokra és a viselhető technológiákra, amelyben a több millió új eszköz teszi majd még inkább egyszerűvé, és biztonságossá azt, hogy a napi vásárlási tranzakciók szinte bármely technológiába integrálhatóvá válhassanak.

 

Európában nemrégiben láthattuk az Apple Pay bevezetését az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Svájcban, míg a Samsung Pay Spanyolországban, az Android Pay pedig az Egyesült Királyságban vált elérhetővé.  A viselhető fizetési technológiák (okosórák, karkötők, sőt ruhák) új korszakának is tanúi lehettünk. Egyértelmű, hogy ez a trend továbbra is folytatódni fog, amely lehetővé teszi, hogy a vásárlók az életstílusukhoz leginkább megfelelő eszközt válasszák a fizetéshez”.

 

KAPCSOLAT AZ ÉRINTÉSES FIZETÉSSEL


A digitális fizetések terjedése az érintéses technológia nagyobb mértékű elfogadásával is egyezést mutat. A kutatás rámutat, hogy az érintéses fizetés már minden korcsoportban alapvető fizetési formának számít.

 

Az érintéses technológia használói egész Európában következetesen nyitottabbak az új fizetési megoldásokkal azokkal szemben, akik más, hagyományosabb fizetési formát használnak. A tanulmány az érintéses technológia használata és az új fizetési formák közti korrelációra is rávilágít: az eredmények azt mutatják, hogy az érintéses fizetést használók szívesebben fizetnek mobil eszközzel üzletben (az érintéses fizetők 52%-a, szemben a nem érintéses fizetőkkel, 32%), vásárolnak alkalmazáson keresztül, (49% vs 31%) vagy használják mobil eszközüket étkezésük költségének fedezésére (50% vs 30%).

 

Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője hozzátette:“A Visa elkötelezettsége a folyamatos innováció iránt lehetővé teszi, hogy a felhasználók biztonságosan és kényelmesen fizethessenek bárhol, bármely általuk választott eszközön, függetlenül időtől, helytől vagy csatornától.”

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Dinamikus növekedés egyedi hatásokkal az Erste Banknál

Az Erste Bank 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első félévet. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése lassult tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon ugyanakkor 19 százalékkal nőtt egy év alatt.
2021. 08. 12. 09:00
Megosztás: