Növekedett a bevallók száma és a bevallott jövedelem

A 2015-ös adóévről 4,625 millió magánszemély adott be személyijövedelemadó-bevallást, 50 ezerrel több, mint az előző évről. Az összevont jövedelmek összege 6,7 százalékkal, 10 064,6 milliárd forintra, a munkaviszonyból származó bérjövedelmek 6,8 százalékkal, 9250,3 milliárd forintra emelkedtek - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyijövedelemadó-bevallásokról szerdán, az adóhatóság honlapján közzétett adataiból.

Növekedett a bevallók száma és a bevallott jövedelem

Az összes adókötelezettség a jogszabályváltozások és a jövedelmek növekedésének hatására 114,3 milliárd forinttal, 1535,8 milliárd forintra nőtt. Az adófizetési kötelezettséget vallók száma 4,111 millióról 4,166 millióra, az egy főre jutó adó összege pedig 346 ezerről 369 ezer forintra nőtt.
   
Az érvényesíthető kedvezmények levonása után a 2015-ös adóévben 4,079 millió - az előző évinél 53 ezerrel több - magánszemélynek keletkezett adófizetési kötelezettsége. Az összevont adóalap utáni adó 1383 milliárd forintot tett ki, amely 7 százalékkal - 90,7 milliárd forinttal - haladja meg az előző évit. Az összevont jövedelem adóterhelése 2015-ben 13,7 százalékos volt, ami nagyságrendileg megegyezik az előző évivel.
   
A forrásadós jövedelmeket terhelő adó 129 milliárdról 152,7 milliárd forintra emelkedett.
   
Tavaly 3,991 millió embernek volt bérjövedelme, átlagosan évi bruttó 2,318 millió forint, illetve havi 193 ezer forint, az utóbbi 9 ezer forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.
    

Az adóalapot csökkentő kedvezmények közül az első házasok kedvezménye címén 22 ezren, összesen 3,2 milliárd forinttal csökkentették összevont adóalapjukat.
   
Családi adókedvezmény címén 2015-ben 1,097 millió ember, azaz a bevallást benyújtók 23,7 százaléka - az előző évinél 0,4 százalékponttal kevesebb - mérsékelte adóalapját. Személyenként átlagosan 1,110 millió - összességében 1218,6 milliárd - forint kedvezményt vettek igénybe. A 16 százalékos adómértékkel számítva ez a tavalyinál 4,7 milliárd forinttal több - összesen 195 milliárd forint adókedvezményt jelent.
   
Az összevont adóalapot terhelő adót csökkentő tételt 687 ezren mutattak ki 32,5 milliárd forint összegben, amelyből az önkéntes pénztári számlák javára történő rendelkezések 18,1 milliárd forintot tettek ki.
   
Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jövedelem 34,9 százaléka, 3510,8 milliárd forint. A legmagasabb dinamika Vas megyében volt 7,3 százalékkal, a legalacsonyabb pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4,8 százalék. Az országos havi átlagos összevont jövedelem 191 828 forint volt, a legmagasabb a fővárosban, 254 625 forint, a legalacsonyabb pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 147 665 forint.
   
A 2015-ös adóévre bevallott külön adózó jövedelem az előző évi 746,3 milliárd forintról 892,2 milliárd forintra emelkedett, míg a forrásadós jövedelmet szerzők száma 6 ezerrel, 295 ezerre nőtt. A növekedés elsősorban az osztalékból származó jövedelmek 109,3 milliárd forintos (20,6 százalékos) dinamikájának tudható be, ezen jogcím részaránya 71,7 százalék volt. Az összes forrásadós jövedelem 5,2 százaléka (46,1 milliárd forint) származott külföldről.
    
A tételes költségelszámoló egyéni vállalkozók száma 0,5 százalékkal - 179,8 ezerről 180,7 ezerre -, árbevételük 4,4 százalékkal - 1956,4 milliárdról 2043,2 milliárd forintra nőtt. Az átlagos árbevétel 3,9 százalékkal - 10,9 millióról 11,3 millió forintra - emelkedett.
   
Tavaly 117,7 ezer vállalkozónak 120,9 milliárd forint nyeresége volt, míg 2014-ben 114,8 ezernek 110,5 milliárd forint. A nyereséges vállalkozók száma 2,5, a nyereségük 9,3 százalékkal nőtt. Tavaly 50,5 ezer vállalkozó könyvelt el összesen 37,7 milliárd forint veszteséget, míg 2014-ben 51,6 ezer vállalkozó zárt 35,3 milliárd forint mínusszal. A veszteséges vállalkozók száma 2,1 százalékkal csökkent, veszteségük 6,7 százalékkal emelkedett. 2015-ben 12,6 ezer, a 2014. évi 13,5 ezernél 6,4 százalékkal kevesebb vállalkozó volt nullszaldós.
   
A vállalkozói szja kötelezettséget vallók száma a 2014-es 159,2 ezerről 162,5 ezerre, adófizetési kötelezettségük 10,8 milliárd forintról 12,5 milliárd forintra emelkedett 2015-ben.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: