A Dentons jogi tanácsadóként segítette a Liberty Globalt a Multimedia Polska közel 800 millió dolláros felvásárlásában

A világ legnagyobb nemzetközi televíziós és szélessávú szolgáltatója, a Liberty Global, a Dentons tanácsadói közreműködésével megvásárolta Lengyelország harmadik legnagyobb kábelszolgáltatóját, a Multimedia Polskát, amely főként hibrid optikai koaxiális kábelhálózaton keresztül 1,6 millió háztartásban érhető el. A Multimedia Polska 832 ezer egyéni ügyfelet szolgál ki, akik összesen 1,4 millió szolgáltatásra – ezen belül 643 ezer videó, 493 ezer szélessávú és 254 ezer telefonos szolgáltatásra – fizettek elő. A Liberty Global lengyelországi leányvállalatán, a UPC Polskán keresztül hajtotta végre az akvizíciót. 2016. június 30-i adatok szerint a UPC Polska hálózata 3,1 millió háztartásban, azaz a lengyel háztartások mintegy 20 százalékában volt elérhető, és 1,4 millió egyéni ügyfelet szolgált ki, akik 2,9 millió kábeltelevíziós előfizetéssel rendelkeztek. Az ügyletet követően a UPC Polska 2,2 milliós előfizetővel rendelkezik majd, ami a lengyel kábeles piac mintegy 50 százalékát fedi le.

A Dentons jogi tanácsadóként segítette a Liberty Globalt a Multimedia Polska közel 800 millió dolláros felvásárlásában

A Multimedia Polska 2016 első félévére vonatkozóan 4,3 százalékos árbevétel-növekedést ért el, így első félévi árbevétele elérte a 84,2 millió eurót. Ez a növekedés többek között olyan további szolgáltatásainak köszönhető, mint az áram- és gázszolgáltatás.

„A Dentons örömmel élt a lehetőséggel, hogy tanácsadóként segítse e fontos kelet-közép-európai médiatranzakció lebonyolítását” – nyilatkozta Rob Irving, a Dentons globális magántőke-befektetési csoportjának társelnöke, aki Igor Ostrowskival, a Dentons varsói irodájának partnerével, a cég európai technológiai, távközlési és médiaágazati csoportjának vezetőjével közösen irányította az ügylet lebonyolítását. „Stratégiai jelentőségű kelet-közép-európai tranzakcióról van szó, amelyet az ágazat egyik vezető multinacionális szereplője hajtott végre. Az ilyen fontos ügyletek nagyszerűen példázzák erősségeinket a határokon átívelő M&A ügyletek lebonyolítása terén, illetve hatékonyságunkat a nemzetközi nagyvállalatok terjeszkedésének támogatásában a gyorsan növekvő piacokon.”

„A konszolidáció és a modernizáció meghatározó trendeknek számítanak a lengyel kábeles piacon, és nagyon örülünk, hogy elő tudjuk mozdítani ezeket a folyamatokat” – tette hozzá Igor Ostrowski. „A lengyel piac és a teljes kelet-közép-európai régió alapos ismerete központi szerepet játszik azokban a szolgáltatásainkban, amelyekkel a vezető nemzetközi cégcsoportok bővülését kívánjuk elősegíteni a technológiai és médiaszektorban.”

„Az akvizíció jelentősen növelni fogja méretünket Lengyelországban, ahol már eddig is mi voltunk a legnagyobb kábelszolgáltató. Lehetővé teszi, hogy a lengyel lakossági és üzleti ügyfelek érdekeit szem előtt tartva még több élvonalbeli termékbe és szolgáltatásba fektessünk be, amely mintegy négymillió háztartásban elérhető, kiterjedt hálózatunk révén segíti az organikus növekedést. A tranzakció lezárását követően megkezdjük a Multimedia Polska hálózatának modernizálását, melynek eredményeképp a Multimedia Polska ügyfelei a szupergyors szélessávú sebesség mellett a következő generációs Horizon TV videószolgáltatásunkat is igénybe vehetik. A teljes kelet-közép-európai régiót lefedő, folyamatos és kiterjedt beruházási programunknak köszönhetően tovább dolgozunk a világon ma már mindenütt alapinfrastruktúrának számító, fejlett szélessávú hálózatok fejlesztésén” – mondta Mike Fries, a Liberty Global vezérigazgatója.

A tranzakció során a Dentons csapatát Igor Ostrowski (Varsó) és Rob Irving (Budapest) partnerek vezették. A csapat munkájában részt vettek: Pawel Grabowski (Varsó) és Chris Watkinson (Budapest/Prága) partnerek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: