Hamarosan megkezdődhet a bankok elvándorlása Londonból

A Brit Bankszövetség vezérigazgatója szerint heteken belül elkezdődhet a bankok elvándorlása a londoni City pénzügyi központjából a brit EU-tagság megszűnéséből eredő üzleti bizonytalanságok miatt.

Hamarosan megkezdődhet a bankok elvándorlása Londonból

Anthony Browne a The Observer című vasárnapi baloldali brit lapnak írt cikkében hangsúlyozza, hogy a brit pénzügyi szolgáltatási szektor messze a brit gazdaság legnagyobb exportágazata, az EU-társállamokkal folytatott külkereskedelmének éves értéke meghaladja a 20 milliárd fontot (hétezer milliárd forint).
   
Browne szerint azonban a bankszektorra valószínűleg nagyobb hatást gyakorol a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból, mint a brit gazdaság bármely más ágazatára, mivel szabályozása és törvényi jogosultságai EU-jogszabályokra épülnek, így a Brexit után kérdésessé válhat a City bankjainak külföldi szolgáltatásnyújtási jogosultsága.
    

Kifejtette, ha a kérdés rendezését a szakmai szabályozási szervezetekre bíznák, akkor viszonylag gyors és racionális megoldás születhetne, ám a döntést politikusok hozzák majd meg, és úgy tűnik, ők kereskedelemellenes irányú tárgyalásokra készülnek. Normális esetben a kereskedelmi tárgyalások a meglévő akadályok lebontását célozzák, ám ezúttal a tárgyalások arról folynak majd, hogy a mostani akadálytalan kereskedelem elé milyen korlátokat kell állítani. Ennek gazdasági irracionalitását mutatja, hogy miközben az EU 27 társállama megpróbálja leépíteni az Egyesült Államokkal és a Kanadával folytatott kereskedelem korlátait, legnagyobb kereskedelmi partnerükkel, az Egyesült Királysággal szemben viszont kereskedelmi akadályokat akarnak emelni, ráadásul a tárgyalások évekig elhúzódnak, és további évekbe telik majd a megállapodás ratifikálása - áll a Brit Bankszövetség vezetőjének írásában.
   
Browne szerint azonban az üzleti vállalkozások nem várhatnak az utolsó pillanatig. A londoni Cityben honos nemzetközi bankok számára valós az a kockázat, hogy passporting jogaik, a kontinentális EU-gazdaságokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyeik hirtelen megszűnnek, és pénzügyi szolgáltatási tevékenységük egyszerűen illegálissá válik.
   
A Londonban működő nemzetközi bankok zöme ezért máris külön tervezőcsoportokat hozott létre kifejezetten annak kimunkálására, hogy mely tevékenységüket kell áthelyezniük a Cityből máshová. Sok kisebb bank azt tervezi, hogy ezt az áttelepülési folyamatot még karácsony előtt elkezdi, a nagyobbak várhatóan a jövő év első negyedében látnak hozzá ugyanehhez - írta a bankszövetség vezetője.
    

Ez eddig a legerőteljesebb nyilvános figyelmeztetés a Brit Bankszövetség részéről arra, hogy a londoni pénzügyi szolgáltatási szektor megszenvedheti a "hard Brexitet", azt, ha Nagy-Britannia az Európai Unió egységes belső piacáról is kivonulna szabadkereskedelmi megállapodás nélkül.
    

Londoni pénzügyi elemzők azonban már eddig is folyamatosan figyelmeztették a brit kormányt ugyanerre a kockázatra.
   
Egy friss tanulmány szerint, amelyet a City legnagyobb pénzügyi szolgáltatási vállalkozásait képviselő szervezet, a TheCityUK megbízásából az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég állított össze, a legrosszabb Brexit-forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, ami 18-20 milliárd font bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozná a Cityben.
   
Az elemzés szerint azonban ez csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv szélsőérték-hatása így akár 38 milliárd font bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: