A külföldi autóbérlés után is cégautóadót kell fizetni!

A külföldi kiküldetés alatt, akár csak egyetlen napra is bérelt gépkocsi után is cégautóadót kell fizetni itthon, ha a bérleti díjat költségként kívánjuk elszámolni – hívja felé a külpiacokon is aktív hazai vállalkozások figyelmét a Mazars legfrissebb jelentése. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint aki nem gondoskodik már a helyszínen a bérelt személygépkocsi teljesítményét és környezetvédelmi besorolását igazoló papírok beszerzéséről, az gondba kerülhet az elszámoláskor. Az adófizetés elmulasztása pedig egy adóvizsgálat esetén könnyedén kiderül és büntetést von maga után.

A külföldi autóbérlés után is cégautóadót kell fizetni!

Sok cégnél a mindennapi rutin része, hogy külföldön is bérelnek autót az üzleti útra induló, konferencián részt vevő vezetőknek, munkatársaknak. Sokkal kevésbé rutinszerű azonban az ilyen autóbérlések után a cégautóadó megfizetése. A gépjárműadóról szóló törvény (1991. évi LXXXII.) ugyanis két esetet jelöl meg, amikor a gépkocsi után cégautóadót kell fizetnünk: ha az autó nem magánszemély tulajdonában áll, illetve ha el akarjuk számolni a felmerült költségeket – foglalja össze a MAZARS legfrissebb jelentése.


„Mindebből az következik, hogy akár 1-2 napos autóbérlés után is meg kell fizetni itthon a cégautóadót. Nem árt a kiküldetésre utazó munkatársaknak figyelmét is felhívni erre, hiszen az adó megállapításához szükséges dokumentumokat nekik kell hazahozni
– mondta el Csizmadia Heléna, a Mazars adó- és jogi szolgáltatások üzletágigazgatója.


A törvény főszabály szerint azt mondja ki, hogy az adó alanya a személygépkocsi hatósági nyilvántartás szerinti tulajdonosa, az ilyen nyilvántartásban nem szereplő autó esetén pedig az, aki a gépkocsi után költséget számol el. A külföldön bérelt járművek természetesen nem szerepelnek hazai nyilvántartásban – ha valaki az autóbérlésre fordított összeget el kívánja számolni, annak semmi akadálya, de a cégautóadót meg kell fizetnie.

 

Nem érdemes a bevallást „véletlenül” elfelejteni, hiszen a NAV dolga ilyen esetekben igazán könnyű: ha az adott munkatárs külföldi autóbérlés jogcímén számolt el költséget, akkor az adóhatóságnak csupán azt kell megállapítani, vajon a vonatkozó adót is megfizette-e.

 

A mulasztás tehát könnyen megállapítható, ellentétben az adó mértékével. Az ugyanis függ a gépjármű környezetvédelmi besorolástól és teljesítményétől is, így például a környezetkímélő gépkocsikat a törvény kiveszi az adóztatandó tárgyak közül. Ezeket az adatokat azonban ritkán jegyzi meg az ember, dokumentálni pedig nem egyszerű, utólag komoly nehézségekbe ütközhet.

 

„A legegyszerűbb módszer, ha lefényképezzük a jármű forgalmi engedélyét, ami tartalmazza ezeket az adatokat – nyilatkozta Csizmadia Heléna. Az is jó megoldás, ha megőrizzük az autókölcsönző cégtől kapott papírokat, amelyek tartalmazzák és igazolják a teljesítményt és a környezetvédelmi besorolást. Egy későbbi adóvizsgálat során ezek nagymértékben megkönnyítik majd a dolgunkat. Érdemes az ilyen esetekre úgy felkészülni, hogy a belső szabályzatban előírjuk a fent említett adatok bekérését, vagy legalább körlevélben tájékoztatjuk erről a kollégáinkat.”

 

Ennél körülményesebb azt megállapítani, hogy az adófizetési kötelezettség milyen időszakra szól, és a normaszöveg pontatlan megfogalmazása sem könnyíti meg a helyzetet. A törvény szerint a hatósági nyilvántartásban nem szereplő gépkocsi után az adókötelezettség annak a hónapnak az 1. napján keletkezik, amelyet megelőző hónapban a személygépkocsi után költséget számoltak el. Az adókötelezettség viszont megszűnik annak a hónapnak az utolsó napján, amelyben az adóalany utoljára számolt el költséget.

 

Ez a szabály azért furcsa, mert alkalmi bérlések esetén, például ha szeptember 1-30. között bérelünk külföldön autót, az adókötelezettség október 1-jén keletkezik, de szeptember utolsó napjával már meg is szűnik. Ha azonban szeptember 30. és október 2. között béreljük az autót, akkor a teljes október hónap is adóköteles lesz.

 
Bár jogvita alapjául is szolgálhatna az ellentmondásos jogszabályszöveg, de az adózó valószínűleg jobban jár, ha a törvényalkotó szándékából kiindulva az összes ilyen, ráfordítással érintett hónapra megfizeti a cégautóadót - tette hozzá a Mazars jelentése.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Jól vagy rosszul vezetsz?
Mennyi cégautó adót kell fizetni?

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Növelte forgalmát és nyereségét a Honda

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
2021. 08. 05. 07:00
Megosztás:

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
2021. 08. 04. 12:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Megjelentek a BMW számai - nagy pozitív meglepetés!

A BMW 28,58 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben. Ez 43%-os növekedés és jelentősen felülmúlja a 26,78 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 08. 03. 16:00
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás: