Két kerület a budapesti újlakáspiac sztárja

Az év első kilenc hónapjában 11 400 fölé nőtt a Budapesten futó ingatlanfejlesztések teljes újlakás-száma, az új otthonok fele XIII. kerületben és a XI. kerületben koncentrálódik – többek közt ezt állapítja meg a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia 2016 első háromnegyed éves átfogó piackutatásából. Az építőiparban is tapasztalható munkaerőhiány miatt az építési költségek egyrészt jelentősen megnövekedtek, másrészt félő, hogy a kisebb, referenciával nem rendelkező fejlesztők projektjei megcsúszhatnak. Az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti a 600 ezer forintot.

Az év első kilenc hónapjában újra bőven tízezer fölé nőtt a Budapesten futó ingatlanfejlesztési projektek teljes újlakás-száma, ami immár meghaladja a 11 400-at. Bár e lakások építkezése még csak részben kezdődött meg, az értékesítettség már 54 százalékon áll – ez derül ki a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. háromnegyed éves piackutatásából. A Cordia értékesítettségi mutatója is a piaci átlaghoz hasonlóan alakult, de például XI. kerületi Terrace Residence 2-ben ez az arány már meghaladja a 90, a XIV. kerületi Thermal Zugló 2-ben pedig a 80 százalékot.

A XIII. és a XI. kerület az élen


A látványos és egyenlőtlen felfutást jól jelzi, hogy a harmadik negyedévben a kereslet elérte az első féléves szint 76%-át, miközben a piacra érkező új lakások kínálata ugyanebben az időszakban a január-júniusi mennyiség 62 százaléka volt. Január és szeptember között 5090 újépítésű társasházi lakás kelt el, ami 2008 óta a legmagasabbnak számít, míg a kínálat az év eleje óta a háromszorosára, több mint 5300 új építésű otthonra emelkedett.

„Várakozásaink szerint az eladások száma a 7000-et is meghaladja majd az idei év összességében” – kommentálta a felmérés adatait Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „mivel egy-egy fejlesztés átfutási ideje jellemzően másfél-két év, a jelenlegi kínálat lakásaiból 2100 db-ot 2017-ben, 2500 db-ot pedig 2018-ban adnak át”.
 



Az év első kilenc hónapjában Budapesten 209, négylakásosnál nagyobb projekt keretében mintegy 8700 új lakás értékesítése indult el, ebből 1527 új otthont a Cordia fejleszt, a főváros hét kerületében. Ez a szám az utolsó negyedévben a Grandio projekt értékesítésének megkezdésével eléri majd az 1661-et. „A VIII. kerületben az idén elindított összes projekt lakásainak kétharmadát a Cordia fejleszti, a VI. és a XIV. kerületben pedig gyakorlatilag minden második új otthont mi építjük” – fogalmazott a vezérigazgató.

A fejlesztések meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el, hiszen míg a pesti XIII. kerületben és a budai XI. kerületben koncentrálódik az új projektek lakásainak fele – mintegy 1300-1300 otthonnal -, addig Dél- és Kelet-Pesten alig van új építésű aktivitás.

Lakásméretek, árak


A vevők abszolút kedvencének a XIII. kerület számít, az év első háromnegyedében eladott, több mint ötezer új építésű lakás egynegyede ebben a városrészben

található.

Legnagyobb kínálat a 45-60 négyzetméteres lakásokból van a fővárosban, de míg például Pest belvárosában a kisebb alapterületű otthonok vannak többségben, addig a budai oldalon és a pesti külső kerületekben a nagyobb ingatlanok a jellemzőbbek. „A Belvárosban a vevők is jellemzően a kisebb, 1-1,5 szobás otthonokat keresik, sokszor befektetési, bérbeadási céllal”- mondta Földi Tibor.

Az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti a 600 ezer forintot, a Duna jobb partján az átlagár 641 ezer, a bal parton 574 ezer forint. A legdrágább területnek – a szűk kínálat okán – az V. és a XII. kerület számít, de átlagon felüli árakkal találkozhatunk a bel-budai, valamint a III.,  VI. és a VII. kerületi fejlesztések esetében is. Az árskála másik végét – 300 ezer forint körüli átlagos négyzetméterárakkal – a XXI. és a XXIII. kerület képviseli.

A szakember kiemelte: „az építőipart is jellemző munkaerőhiány miatt az építési költségek egyrészt jelentősen megnövekedtek, másrészt félő, hogy a kisebb, referenciával nem rendelkező fejlesztők nem jutnak elegendő kapacitáshoz, így a projektjeik csúszni fognak”. A Cordia kutatásának adatai szerint a 2016-ban indult fejlesztések több mint felében, azaz mintegy 4000 lakás esetében eddig nem kezdték el az építkezést.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: