Ismét miniszterelnökké választották Mariano Rajoyt Spanyolországban

Ismét miniszterelnökké választotta Mariano Rajoyt, a júniusi választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) elnökét a spanyol parlament szombaton Madridban.

Ismét miniszterelnökké választották Mariano Rajoyt Spanyolországban

A 2011 óta kormányon lévő Rajoyra a 350 fős parlamentben 170-en szavaztak igennel, 111-en nemmel, és 68-an tartózkodtak. Megválasztásához a szavazásban résztvevő képviselők egyszerű többségének támogatása kellett.
    
A politikus a szavazás első fordulójában, csütörtökön nem kapta meg a parlament abszolút többségének, 176 képviselő támogatását, a szombati második fordulóban a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tartózkodása segítette győzelmét.


Pedro Sánchez, a szocialista párt volt főtitkára néhány órával a szavazás előtt lemondott mandátumáról, mert - mint mondta - nem akart szembe menni pártja döntésével, de tartózkodásával nem akarta hatalomra segíteni Mariano Rajoyt.


A szocialista frakció 16 tagja a párt központi döntése ellenére nemmel szavazott Rajoy miniszterelnökségére.


Mariano Rajoy újraválasztásával véget ért a tíz hónapja tartó spanyol belpolitikai patthelyzet, amelyben az országot korlátozott jogkörrel rendelkező ügyvezető kormány irányította.


Spanyolországban tavaly december óta nem sikerült kormányképes koalíciót alkotni, noha két parlamenti választást is tartottak, de a konzervatívok egyik alkalommal sem nyertek önálló kormányalakításhoz elegendő fölénnyel.

 

A Mariano Rajoy megválasztását támogató pártok közül a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt, a Kanári-szigeteki Koalíció, és a tartózkodó szocialista párt is azt hangsúlyozta, hogy csupán a politikai bénultság feloldása vezette őket, és az újabb parlamenti választások elkerülése, de kritikusak lesznek az új kormánnyal szemben, amelynek egyikük sem koalíciós partnere.


A kisebbségi kormányzásra készülő miniszterelnök a szavazás előtt mondott rövid felszólalásában a párbeszéd és az együttműködés fontosságát hangoztatta, de nyilvánvalóvá tette azt is, hogy vannak olyan ügyek, amelyek nem lehetnek alku tárgyai. Példaként említette az ország egységét, a költségvetési stabilitást, és az uniós kötelezettségvállalásokat.
   
Mariano Rajoy a jövő héten nevezi meg új kormánya tagjait.
    
A legnagyobb kihívás a kabinet számára, hogy kisebbségben képesek lesznek-e kormányozni, döntéseikhez támogatást találni a törvényhozásban. Ez hamarosan ki is derülhet, mert az ország jövő évi költségvetésének tervezetét sürgősen meg kell vitatnia a parlamentnek.

A kormányfő megválasztása ellen ezrek tiltakoztak az utcán Madridban a szavazás idején. "Nem minket képviselnek" - skandálta egyebek mellett a tömeg, amely például "Nem az illegális beiktatásra", "Nem a maffia demokráciára" feliratú transzparenseket tartott a magasba.
    
Civil szervezetek több spanyol városban szerveztek tiltakozó megmozdulásokat.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: