Nekem nem kellett magammal hoznom Jennifer Lopezt, vagy Jay Z-t!

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje pénteken két felmérés szerint is vezetett Donald Trump republikánus elnökjelölt előtt, a The Washington Post elemzése szerint azonban Trumpnak áll a zászló.

Nekem nem kellett magammal hoznom Jennifer Lopezt, vagy Jay Z-t!

A republikánusokhoz közel álló Fox televízió felmérése szerint Clinton országosan két százalékkal, 45:43 arányban vezet Trump előtt, míg a Reuters és az Ipsos közös közvélemény-kutatása öt százalékos előnyt mutatott Clinton javára, de nem országosan, hanem csupán az úgynevezett ingadozó államokban. A The Washington Post - alaposan elemezve a két elnökjelölt támogatottságát az úgynevezett ingadozó államokban - arra a következtetésre jutott, hogy "a választási térkép határozottan Donald Trump felé mozdul".

 

Obama elnök - aki pénteken délután ismét Észak-Karolinában kampányolt Clinton mellett - szintén arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy "Trump közel áll a győzelemhez". Az elnök azt hangsúlyozta, hogy Trump nem amerikai, embertelen és rasszista kampányt folytatott, és ezt a választóknak muszáj észrevenniük.

 

"Ennek a választásnak nem lenne szabad szorosnak lennie, és mégis az lesz. És különösen szoros lesz itt, Észak-Karolinában" - fogalmazott Obama. Az aggodalom annak szólt, hogy az észak-karolinai választók, akiknek nagyon nagy része afroamerikai, nem mutatnak nagy hajlandóságot a voksolásra. Obama, mintegy magyarázatként, később hozzátette: "az a tény, hogy ez a választás szoros, nekem azt jelzi, hogy politikánk olyanná vált, mint egy rossz valóságshow". Közben az északnyugati Washington államban az egyik elektor pénteken bejelentette: nem hajlandó Clintonra adni a voksát.

 

Robert Satiacum, a puyallup indián törzs tagja, aki az előválasztásokon Clinton pártbéli vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort támogatta, az AP hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy Clinton szerinte "bűnöző", nem törődik eléggé az indiánok gondjaival, és mást sem tett, mint összevissza beszélt. Leszögezte: küszködik, hogy mit tegyen, mert szerinte sem Clinton, sem Trump nem alkalmas arra, hogy vezesse az országot.

 

A két elnökjelölt pénteken több szövetségi államban is kampányolt, Trump a pennsylvaniai Hersheyben, Clinton pedig az ohiói Clevelandben zárta a napját. Trump azt ígérte, hogy biztonságossá teszi az államhatárokat, megtisztítja a bűnözéstől a nagyvárosok belső kerületeit, és véget vet a kormányzati korrupciónak. "Nekem nem kellett magammal hoznom Jennifer Lopezt, vagy Jay Z-t, én magam vagyok itt, egymagam" - mondta a kisvárosban összegyűlt több mint tízezres tömegnek Trump. Szavaival arra utalt, hogy Clinton kampánygyűlésén a napokban Miamiban Jennifer Lopez énekesnő vett részt, a pénteki clevelandi Clinton-gyűlés vendége pedig a sztárpár, Jay Z és Beyoncé volt. Trump munkahelyteremtést ígért, a külföldre kiszervezett munkahelyek visszahozását, valamint azt, hogy megvédi a helybélieket az általa veszélyesnek nevezett illegális bevándorlóktól.

 

Clinton, még Cleveland előtt, Detroitban töltött néhány órát, és ott a "rendszerszerű rasszizmust" ostorozta és büntetőjogi reformot ígért. A Clinton Alapítvány egyébként pénteken elismerte, hogy egymillió dolláros adományt kapott Katartól, éppen akkoriban, amikor Hillary Clinton a külügyminisztérium vezetője volt.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: