Majdnem minden magyar család tervez lakásfelújítást

Bár otthonukkal alapvetően elégedettek, a magyar háztartások 85 százaléka tervez a jövőben valamilyen lakásfelújítási munkálatot, közel háromnegyedük három éven belül készül ilyen lépésre – derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből. A legtöbben festést, illetve tapétázást terveznek, de gyakori cél a háztartási gépek, bútorok cseréje, illetve a konyha, fürdőszoba felújítása is. Az ehhez szükséges összeg átlagosan 670 ezer forint a válaszadók szerint, banki kölcsönt negyedük venne igénybe. A lakásvásárlás után a lakásfelújítás a legelfogadottabb hitelcél a magyarok körében.

Majdnem minden magyar család tervez lakásfelújítást

Elégedettek vagyunk az otthonunkkal, de azért lenne min változtatni

A magyarok 43 százaléka elégedett otthonával, és 56 százalék jelenlegi lakásában a legboldogabb – derült ki a CIB Bank és az NRC reprezentatív kutatásából. 28 százalék egy korábbi otthonában érezte magát jobban elsősorban annak környéke, hangulata, elosztása, vagy az ott vele lakó személyek miatt. Mindössze 16 százalék nyilatkozott úgy, hogy még egyik otthonában sem érezte igazán jól magát. Az otthon központi szerepet tölt be a mindennapokban: 89 százalék szerint fontos, hogy az ember otthon érezze magát ott, ahol lakik. Így nem véletlen, hogy lakásuk csinosítgatása, fejlesztése folyamatosan foglalkoztatja a magyarokat: a megkérdezettek 91 százaléka már hajtott végre felújítást a múltban is, míg a jövőben 85 százalékuk tervez ilyen munkálatokat. 68 százalék kimondottan szereti szépíteni, csinosítgatni otthonát.



Ami az egyes tervezett felújítási műveleteket illeti, a legnépszerűbb a festés/tapétázás – ezt a válaszadók 83 százaléka tervezi, három éven belül pedig 61 százalék –, ezt a nagyobb háztartási gépek, bútorok cseréje, illetve a konyha, fürdőszoba felújítása követi a sorban. Népszerű művelet a burkolás is – ezt a megkérdezettek 68 százaléka tervezi a jövőben, 27 százalék pedig már három éven belül –, de a tervbe vett munkák sorának első felében található a nyílászárók cseréje is. A válaszadók nem egészen fele nyilatkozott ugyanakkor úgy, hogy a tető felújításával, illetve cseréjével kívánna foglalkozni, új klímaberendezés beépítését pedig csak a megkérdezettek harmada kívánja valamikor napirendre tűzni.

670 ezer forint a felújítás ára


Ami a lakásfelújítás finanszírozását illeti, saját bevallása szerint a megkérdezettek 25 százaléka vesz igénybe banki hitelt a munkálatokhoz, az átlagos költségvetés pedig 670 ezer forint környékén mozog. Azok ugyanakkor, akik hitelből is finanszírozzák a felújítást, már átlagosan 685 ezer forintot igényelnek a pénzügyi szolgáltatóktól, miközben a saját erő mértéke 30 százalék körüli: ez azt jelenti, hogy ők átlagosan közel egymillió forintot fordítanak ingatlanuk felújítására.

„Lakásfelújításhoz ideális választás a személyi kölcsön, mely bármilyen célra felhasználható. A CIB Bank 2016 márciusában megújította CIB Előrelépő Személyi Kölcsönét, ami az ügyfél lehetőségeihez igazított árazásának köszönhetően kiemelkedő ajánlat a személyi kölcsönök piacán. A konstrukció sikerét mutatja, hogy az év első 9 hónapjában duplájára nőtt a személyi kölcsön folyósításaink volumene 2015 azonos időszakához képest. Ügyfeleink jellemzően nagyobb összegű kölcsönt igényelnek, mely azt mutatja, hogy egyre komolyabb célokat valósítanak meg személyi kölcsönből.

Az alacsony kamatszinteknek köszönhetően a hitelcélok között egyre gyakoribb a felújítás, sőt akár az ingatlanvásárlás is, illetve sokan érdeklődnek meglévő hitelük kiváltása iránt, melyre szintén van lehetőség” – mondta Balás Zoltán, a CIB Bank hitelezési szakértője.
Figyelemre méltó megállapítása a felmérésnek az is, hogy a lakásfelújítás, mint hitelcél a lakásvásárlás után a legelfogadottabbnak számít Magyarországon: a megkérdezettek 73 százaléka véli úgy, hogy lakás vásárlásához indokolt lehet hitelt felvenni, és 58 százalék gondolja ugyanezt a felújítás esetében is. Viszonylag széles körben elfogadott – 53, illetve 49 százalékos arány mellett – az orvosi kezelés és a tanulmányok banki finanszírozása is, miközben a gépjárművek, és egyéb tartós fogyasztási cikkek kölcsönből vásárlását már jóval kevesebben látják indokoltnak.

A hitel felvételénél – nem meglepő módon – a legfontosabb szempont a kamat és a teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke, illetve a futamidő hossza, amit a válaszadók hozzávetőlegesen kilenctizede figyelembe vesz a döntésénél. A megkérdezettek 69 százaléka figyel emellett az előtörlesztési lehetőségekre, és 57 százalék számára a hitelt nyújtó pénzügyi szolgáltató is fontos szempont a választásnál.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: