Amerika nem fordíthat hátat a NATO-nak

A NATO főtitkára szerint a Nyugat nemzedéknyi idő óta nem nézett szembe a jelenlegihez hasonló kihívásokkal, ezért "nem most van itt az ideje annak", hogy az Egyesült Államok hátat fordítson az atlanti szövetségnek.

Amerika nem fordíthat hátat a NATO-nak

Jens Stoltenberg a The Observer című baloldali vasárnapi brit lapnak írt cikkében nem említi az amerikai elnökválasztás republikánus győztese, Donald Trump nevét, alig burkoltan utal azonban Trump azon korábbi kijelentéseire, hogy az Egyesült Államok a jövőben nem feltétlenül védi meg azokat a NATO-szövetségeseket, amelyek nem emelik hozzájárulásukat a kollektív védelmi kiadásokhoz.
   
Stoltenberg elismeri cikkében, hogy jelenleg az Egyesült Államok fedezi a NATO teljes védelmi költségvetésének 70 százalékát, és jogosan igényli a terhek igazságosabb elosztását. A NATO-főtitkár hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a két évvel ezelőtti walesi NATO-csúcson a szövetség mindegyik tagja megígérte a védelmi kiadások csökkentésének leállítását, és azt, hogy egy évtizeden belül hazai össztermékének (GDP) 2 százalékára emeli e kiadások arányát.
   
Az idén 22 NATO-szövetséges emeli védelmi kiadásait, a csoportszintű védelmi költségvetés reálértéken 3 százalékkal bővül, és jövőre lesz a harmadik olyan év egymás után, amikor növekszenek a NATO összesített védelmi ráfordításai - írja Stoltenberg.
   
A főtitkár felidézi, hogy a NATO eddig egy alkalommal aktiválta a kollektív védelemről szóló záradékot, akkor, amikor az Egyesült Államokat érte terrortámadást 2001. szeptember 11-én. A NATO vette át az afganisztáni hadműveletek irányítását, több százezer európai katona szolgált az afganisztáni tűzvonalban, és több mint ezren életüket áldozták a hadműveletben, amely közvetlen válaszlépés volt az Egyesült Államok elleni támadásra - hangsúlyozza Stoltenberg.
   
A NATO-főtitkár szerint az utóbbi néhány évben drámaian romlott a szövetség biztonsági helyzete, egyrészt a mind magabiztosabb Oroszország, másrészt az észak-afrikai és a közel-keleti felfordulás miatt. Ebben a helyzetben a nézetkülönbségek mélyítése helyett arra kell helyezni a hangsúlyt, ami egyesíti a szövetség tagjait, mivel sem Európa, sem az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy társak nélkül cselekedjék.
   
A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap brit kormányforrásokat idézve azt írta: a brit külügyminisztériumban komoly aggodalmakat keltenek azok a jelzések, hogy Trump - mindenekelőtt a szíriai válság kezelésében - "szövetségre akar lépni" Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és meg akarja vonni a támogatást az Aszad-rezsim ellenzékétől.
   
A lap forrásai szerint a brit kormány a következő két hónapban megpróbálja meggyőzni Trumpot arról, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnöknek mindenképpen távoznia kell a hatalomból. A brit külügyminisztérium egyik illetékese azt mondta lapnak: nem kétséges, hogy Trump felnéz Putyinra, de "ha rájön, hogy Putyin nem racionálisan és nem ésszerűen cselekvő valaki, akkor talán meggondolja magát".
   
Marine Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva ugyanakkor kijelentette: a Nyugatnak "nincs oka félni" Oroszországtól, mivel Vlagyimir Putyin is csak "saját hazája érdekeit és önazonosságát védi". Marine Le Pen szerint Oroszország európai ország, és Európa jobban teszi, ha tárgyal vele.
   
A Nemzeti Front vezetője úgy vélekedett, hogy Donald Trump megválasztása az ő sikerének esélyeit is növeli a jövőre esedékes francia elnökválasztáson.

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: