1,7 milliárdból kutatják a geotermikus energia felhasználását Szegeden

Szegeden közel 1,7 milliárd forintból kutatja a geotermikus energia hasznosítási lehetőségeit a Hansa-Kontakt Inv. Kft. és a Geotermikus Szolgáltató Kft., a két cég konzorciuma mintegy 980 millió forint vissza nem térítendő magyar és uniós támogatást nyert a fejlesztésre, amely a teljes kutatási összeg 58 százaléka.

1,7 milliárdból kutatják a geotermikus energia felhasználását Szegeden

Busa-Fekete Bertalan, a Hansa-Kontakt Inv. Kft. fúrási üzletágának vezetője az MTI-nek elmondta, azt várják, hogy az eredmények alapján csökkenthetők lesznek a geotermikus fűtési rendszerek kiépítésének és üzemeltetésének költségei, illetve nő a rendszerek hatékonysága. Remélik azt is, hogy az új megoldásoknak köszönhetően jelentősen mérséklődik az ilyen beruházások környezeti terhelése is.
    

A 2018. szeptember 19-ig tartó projektben egyebek mellett kísérleti kútteszt-rendszert építenek ki Szegeden, az egykori kábelgyár területén.
    

A vállalkozások szakemberei, együttműködve a Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter több tagjával és a Szegedi Tudományegyetem kutatóival, kifejlesztik a speciális termálkutak fúrásához szükséges szerszámok prototípusait, illetve egyebek mellett új geotermikus iszapkezelési és kavicsolási technológiát dolgoznak ki, méréseket és összehasonlító elemzéseket végeznek, valamint megpróbálják kifejleszteni a termál rendszerek üzemeltetése során a legnagyobb nehézségeket okozó vízkőképződés, illetve kiválások megelőzésének és kezelésének optimális technológiáját.
    

A tíz embert foglalkoztató Geotermikus Szolgáltató Kft. 2012 áprilisában alakult dél-alföldi, elsősorban szegedi geotermikus hőenergia-termelési projektek, beruházások tervezésére, kivitelezésére és működtetésére, 1,5 milliárd forintos törzstőkével. A vállalkozás tavaly 174,861 millió forintos nettó árbevétel mellett mintegy 90 millió forintos veszteséget könyvelt el, idén várhatóan 185 millió forintos árbevétel mellett már néhány millió forintos nyereséget ér el.
    

A 2007-ben alapított, elsősorban logisztikai tevékenységgel és raktározással foglalkozó Hansa-Kontakt Inv. Kft. 2012-ben hozta létre kútfúrási divízióját. A több mint háromszáz alkalmazottat foglalkoztató cég tavaly 4,46 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 568 millió forintos eredményt ért el, idén 4 milliárd forint körüli bevételt és 350 millió forint körüli eredményt terveznek.

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Így változott a benzin és gázolaj ára pár év alatt - ábrán mutatjuk

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 08. 15. 14:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Idén is túljelentkezés volt a megújuló energiaforrásból termelt áram támogatására kiírt pályázaton

Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-t.
2021. 08. 10. 18:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Gyorsított ütemben haladt a hazai földgázbetárolás

A magyar piacon gyorsított ütemben halad a földgázbetárolás, a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került idén a tárolókba, miközben szinte egész Európa le van maradva - tájékoztatott csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2021. 08. 05. 17:00
Megosztás:

Nem csak nálunk drágul az áram

A növekvő kereslet, az emelkedő költségek és az alacsony szélerőművi termelés miatt júniusban folytatódott a villamos energia árának emelkedése mind az európai, mind a belföldi piacokon - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júniusi piacmonitoring riportjából
2021. 08. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás:

Energetikai beruházással csökkenti áramköltségét a békéscsabai Dolcetta Kft.

Csaknem 17 millió forintos energetikai beruházással áramköltségének több mint 20 százalékát takarítja meg a jövőben a békéscsabai székhelyű édességipari cég, a Dolcetta Kft., amely több mint 700 millió forintból épít új gyártó- és raktárcsarnokot.
2021. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Spanyolországi erőművekkel bővül a MET Csoport eszközportfóliója

A svájci központú MET Csoport megvásárolta az Arendals Fossekompani norvég részvénytársaságtól annak 100 százalékos részesedését a COGEN Energia España nevű spanyolországi – a kombinált hő- és villamosenergia-piacon (CHP) integrált szolgáltatásokat végző – vállalatban.
2021. 07. 29. 11:00
Megosztás: