A londoni tőzsde ELITE programjának részeként indít képzést a BÉT

A Londoni Tőzsde Csoport (London Stock Exchange Group) sikeres vállalkozásfejlesztési programjával, az ELITE-tel együttműködve indítja el vállalatfinanszírozási képzését a Budapesti Értéktőzsde. A 2017-ben ELITE néven startoló program a hazai gazdasági szempontok és szabályozás figyelembevételével nyújt nemzetközi színvonalú képzést magyar vállalatoknak azzal a céllal, hogy azok a későbbi terveik során magabiztosan tervezzenek a forrásbevonás során a tőkepiac nyújtotta lehetőségekkel is.

A londoni tőzsde ELITE programjának részeként indít képzést a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) év elején elfogadott stratégiájának egyik kiemelt célja, hogy a lakossági befektetők mellett minél több magyar vállalat válassza a tőzsdei megjelenést. A BÉT ennek érdekében a lakosság számára indított BÉT Akadémiával párhuzamosan 2017-ben a KKV-k számára is létrehozza átfogó képzését a Londoni Tőzsde Csoport ELITE Programjával (ELITE) együttműködésben. Az elismert üzleti iskolák és iparági szereplők (például befektetési szolgáltatók, könyvvizsgálók) közreműködésével kialakított oktatási program nemzetközi dimenzióját az ELITE kiterjedt hálózata, és az évek során felépült tudásbázisa adja, míg a Magyarországra jellemző, országspecifikus ismereteket (pl. adózás, jogi ismeretek) a BÉT állítja össze. Az ELITE szélesebb közösségébe történő felvételre az ambiciózus és növekvő hazai vállalatokat a BÉT az ELITE-tel közösen választja ki. Minden évben 20 vállalatnak lesz lehetősége elindulni az innovatív növekedési pályán, amelynek időtartama megközelítőleg 24 hónap.

Az ELITE-tel együttműködésben a BÉT az alábbiakat kínálja a feltörekvő hazai vállalkozások számára:

  • Személyre szabott hozzáférést vezető helyi és nemzetközi tanácsadók, befektetők, szakértők, vállalkozók és tőzsdei vállalatok nemzetközi hálózatához.
  • Egy olyan befektetői közösséggel történő korai elköteleződést, amely különböző forrásokból segít a tőkebevonásban a vállalkozás céljainak megfelelő módon és időben.
  • Részvételi lehetőséget egy élénk ökoszisztémában, amely támogatja és segíti az innovációt, vállalkozást és növekedést.
  • Szakértői segítséget a megalapozott üzleti és finanszírozási döntések meghozatalához.
  • Egy olyan platformot, amely segít a vállalat láthatóbbá tételében a stakeholderek számára média kampány és webportál fejlesztés támogatással.
  • Lehetőséget a párbeszédre, tapasztalatok megosztására, egymástól történő tanulásra hasonló növekedési célokkal és törekvésekkel rendelkező vállalatok között.

 „Az edukáción túl a BÉT célja az ELITE Program hazai elindításával egy olyan európai szinten sikeres klub létrehozása, amelyben változatos szemináriumokon új ismereteket, kapcsolati tőkét szerezhetnek a hazai vállalatok vezetői, továbbá segítséget kapnak a cégük számára legmegfelelőbb hosszú távú finanszírozási forma kiválasztásához” – emelte ki a program indulása kapcsán Nagy Márton, a Budapesti Értéktőzsde elnöke.

„A megállapodásunk arról tanúskodik, hogy a BÉT elkötelezett tőkepiaci kínálatának bővítése mellett. Az ELITE már ma is egy különösen sikeres nemzetközi program, és örömömre szolgál, hogy Magyarországon is elindíthatjuk a helyi viszonyokhoz alakítva. A magyar vállalkozások növekedésének fokozásával, növekedési lehetőségeinek bővítésével az ELITE az ország gazdasági jólétéhez járul hozzá. A dinamikusan növekvő KKV-k innovatívak, új munkahelyeket hoznak létre, a gazdaság éltető elemei, és különösen fontos, hogy olyan környezetet alakítsunk ki számukra, amelyben gyarapodhatnak” – hangsúlyozta Luca Peyrano, az ELITE – London Stock Exchange Group vezérigazgatója.

 

Az ELITE Programról

A program a cégvezetők időbeosztására tekintettel főként online zajlik. Emellett több személyes részvételt igénylő londoni és budapesti eseményen is lehetséges a részvétel, ami nemzetközi környezetben ad alkalmat a tudás megszerzésére és a jövőbeni üzleti kapcsolatok megalapozására.

A program keretében olyan témákat dolgoznak fel a résztvevők, mint például a stratégiaalkotás, az innováció, a növekedés lehetőségei nemzetközi színtéren, a különféle szervezetirányítási modellek, a tőkebevonási lehetőségek (hitel, uniós pályázat, kockázati tőke, magántőke, tőzsdei forrásbevonás), valamint a munkavállalók ösztönzése. Emellett a vállalatok tovább mélyíthetik pénzügyi ismereteiket, üzleti tervek készítésével foglalkoznak, valamint a marketing, a kommunikáció és a PR eszközeit is megismerhetik – mindvégig a valós, mindennapi problémákat szem előtt tartva. A képzés hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozás értékteremtő folyamatai igazodjanak a finanszírozási és üzleti partnerek igényeihez, továbbá a program végén a résztvevők egy nemzetközi környezetben mozgó befektetői kör által elfogadott üzleti tervet is készítenek.

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Az elmúlt 10 évben nem adtak el ennyi gépjármű-abroncsot Magyarországon

A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest - közölte a Continental Hungaria Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 13. 05:30
Megosztás:

Segíti a magyar vállalkozásokat az eMAG

Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból?

A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért értéket. Habár egyelőre nem látjuk tisztán, mit tartogat a poszt-COVID időszak az e-kereskedelem számára, a webáruházak akkor járnak a legjobban, ha folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek biztosítani a járvány alatt szerzett vásárlói bázisuk hosszú távú hűségét. Fizetési opciók, feliratkozás, mobiloptimalizálás - a Stylers Group szakértői 5 pontban gyűjtötték össze a legfontosabb tennivalókat, melyekkel az e-kereskedők továbbra is hasíthatnak.
2021. 08. 12. 14:00
Megosztás:

Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak

Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
2021. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás: