Ezt írják most a külföldi lapok Magyarországról

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap egy regensburgi fórumról közölt beszámolót, amely a német sajtó Magyarország-képéről szólt.

Ezt írják most a külföldi lapok Magyarországról

Niklas Zaboji Két vagy három nehézségről című írása szerint a pódiumbeszélgetésen Gregor Mayer, a dpa német hírügynökség, a Der Standard című osztrák lap és a Profil című hírmagazin tudósítója kiemelte, hogy a kormány tevékenységét a többi között "népnemzeti-nacionalista" retorika, az alkotmánybíróság "kasztrálása" és a sajtó "homogenizálása" jellemzi.   

Boris Kálnoky, a Die Welt című német lap tudósítója úgy vélte, a német újságírókra jellemző a megfelelési kényszer. Hasonló gondolatnak adott hangot Georg Paul Hefty, a FAZ egykori rovatvezetője is, aki szerint a szocializációnak és a "csordaszellemnek" fontos szerepe van, így sok német újságíró tart annak következményeitől, ha a konszenzustól eltérve pozitívan mutatja be a magyarországi fejleményeket. Fontos a nyelvtudás hiánya is - tette hozzá Hefty, kiemelve, hogy gyakoriak a "tendenciózus" beszámolók Magyarországról.
   
Karin Rogalska szabadúszó újságíró, aki a visegrádi országokkal foglalkozik, a többi között kiemelte: a magyarországi folyamatok kritikája elengedhetetlen, de nincs szükség kioktató magatartásra, "felemelt ujjra" Németország részéről.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
   
Boris Kálnoky hozzátette, hogy más országokkal kapcsolatban is megfigyelhető a minden eddiginél "keménykedőbb" hang, ezt jelzi például a "lustagörögözés". Kiemelte, hogy nem vet jó fényt a német újságírásra, amikor a náci retorikából merítve Európába ékelődő "idegen testként" írnak Magyarországról, vagy a sajtó "gleichschaltolásáról" (uniformizálásáról), illetve "vezérállamról" írnak.
   
Nem jelenti még az ügy végét, hogy az Európai Bizottság nemrég lezárta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást, ugyanis a bécsi kormány, illetve több német és osztrák energetikai vállalat is készen áll az elhúzódó jogi csatározásra - írta szerdai cikkében a Politico brüsszeli hírportál.
   
A közbeszerzések ügyében indított eljárás váratlan lezárása után sokan arra számítanak, hogy hamarosan a beruházás finanszírozásának ügyében indított brüsszeli vizsgálat is lezárulhat, és ezzel hivatalosan is zöld utat kaphat a projekt az Európai Uniótól.
   
A bővítés egyik legfőbb ellenzője a bécsi kormány, amely attól tart, hogy a beruházás hasonló projektek sorát indíthatná el a térségben. "Ha a bizottság úgy dönt, hogy elfogadható az állami támogatás Paks II. esetében, akkor Ausztria felméri a jogi lehetőségeket, és ha van rá mód, fontolóra veszi, hogy az Európai Unió Bírósága elé vigye az ügyet" - mondta Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár.
   
A beruházással kapcsolatban német és osztrák energetikai vállalatok is komoly aggodalmakat fogalmaztak meg, az érintett cégeket képviselő ügyvédi iroda pedig arról számolt be, hogy számukra kedvezőtlen döntés esetén fellebbezni készülnek.
   
A cikk szerint többen attól tartanak, hogy a bizottság engedni fog az orosz lobbinak. A paksi beruházás az egyik legjobb példája annak, ahogyan Moszkva a stratégiai befolyása megőrzésére használja fel az energiadiplomáciát Közép-Európában - írta a Politico.
   
A Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap szerdai cikke szerint "nem érdemes túl nagy lelkesedéssel fogadni", hogy a magyar kormány 9 százalékra csökkenti a társasági nyereségadót, mert Magyarországon az adók úgy mozognak, mint a körhinta. Ráadásul a beruházók számára vonzóbb a stabil adókörnyezet még akkor is, ha magasabb adót fizetnek - írja.
   
"A leglényegesebb a hitelesség, az, hogy elhiszi-e valaki a magyaroknak, hogy öt, tíz vagy húsz évig ilyen alacsonyan hagyják az adókat" - írta Ales Michl, a cseh pénzügyminisztérium gazdasági tanácsadója. Michl szerint Orbán Viktor kormánya, akár a szlovák kormány, úgy mozgatja az adósávokat, ahogy azt pillanatnyi érdekei kívánják.
    

A szerző kifejti: nem művészet mozgatni az adósávokat, de művészet az adókat beszedni, s ebben Magyarország jelenleg nagyon rosszul teljesít. "A társasági adó beszedésében a magyarok az unióban a legrosszabbak, ezért az adósáv mozgatását náluk kényszernek lehet nevezni, amiből igyekeznek erényt kovácsolni" - szögezi la Ales Michl.
   
Csehország, ha megtartja megbízhatóságát, a gazdasági környezet kiszámíthatóságát és stabilitását, akkor a magasabb társasági adó ellenére továbbra is vonzóbb ország lehet a befektetők számára, mint Magyarország - állítja Ales Michl.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: