Tízezrek tüntettek Rómában

"Nemmel szavazunk az alkotmányt módosító népszavazáson, nemmel Matteo Renzi kormányára!" - skandálta több tízezres tömeg a Róma városközpontjában tartott tüntetésen vasárnap.

Tízezrek tüntettek Rómában

A jövő vasárnapi népszavazáson a nemmel szavazást szorgalmazó tüntetés szervezői szerint a demonstráción ötvenezren vettek részt egész Olaszországból, többségében baloldali ifjúsági szervezetek, de a megmozduláshoz a No-Tav északnyugat-olaszországi természetvédő mozgalom és az olasz partizánszövetségek tagjai is csatlakoztak.      
   
A menet élén "Van, aki nemet mond" feliratú transzparenst vittek. A tüntetés a Piazza del Popolo téren rendezett könnyűzenei koncerttel ért véget. Incidens nem volt: a tüntetők egyedül az olasz jegybank római központját dobálták meg, és azt is csak tojással. A tüntetés útvonalát nyolcszáz rendőr biztosította.  
   
A zömmel huszonéves felvonulók Matteo Renzi miniszterelnök elzavarását sürgették és azt kiabálták, hogy saját jövőjükről ők akarnak dönteni. A tüntetés színpadán felszólaló fiatalok szerint a választások nélkül 2014 februárjában miniszterelnökké kinevezett Matteo Renzi új kurzust hirdetett meg a régi olasz politika leváltásával, de most ő az, aki nem tud elszakadni a hatalomtól.  Matteo Renzi "keveseket gazdaggá tett, sokakat nyomorba taszított" - hangoztatták a tüntetők, akik a Renzi-kormány oktatási és munkaügyi reformját kritizálták hangsúlyozva, hogy szerintük a miniszterelnök semmit nem tett a fiatal generációk segítése érdekében.
   
Az idősebb tüntetők az MTI tudósítójának úgy nyilatkoztak, Matteo Renzi egyetlen célja saját hatalmának bebetonozása, erre kell az olasz alkotmányt módosító népszavazás. Úgy vélték, nem történik tragédia, ha a népszavazás megbukik, és ezzel Matteo Renzi benyújtja lemondását: "demokráciában élünk, majd új miniszterelnököt választunk, Renzit úgyse választotta meg senki" - mondták.
   
A tüntetéssel egy időben Matteo Renzi Bologna városában folytatta a népszavazáson az "igennek" melletti korteskörútját. A miniszterelnök szerint ha a népszavazást az olaszok többsége elutasítja, Itália bizonytalanságba zuhan, és megint szakértői kormány fogja irányítani.
    

A 2011 és 2013 között szakértői kormányt vezető Mario Monti volt olasz miniszterelnök egy vasárnapi interjúban azt mondta, nemmel fog  szavazni, de nemet mond arra is, hogy a népszavazás bukása esetén újabb szakértői kormány alakuljon. Mario Monti szerint Matteo Renzinek mindenképpen a helyén kell maradnia a 2018-as parlamenti választásokig.  
   
Szerdán a népszavazáson igennel szavazni akarók rendeznek megmozdulást Rómában.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: