Amerikai elnökválasztás: Trump szerint három államban csaltak

Donald Trump megválasztott republikánus elnök azt állította vasárnap, hogy megnyerte volna a leadott szavazatok többségét is a november 8-i elnökválasztáson, ha három szövetségi államban nem csaltak volna.

Amerikai elnökválasztás: Trump szerint három államban csaltak

Trump közölte, hogy New Hampshire-ben, Virginiában és Kaliforniában elcsalták a szavazók által leadott voksok arányát, mert ezekben az államokban illegális bevándorlók is voksoltak, nekik pedig nincs is szavazati joguk. Bizonyítékokról azonban nem tett említést.
   
A megválasztott elnök vasárnap egy sor Twitter-üzenetben reagált arra, hogy három szövetségi államban újraszámolják a szavazatokat. Ez a Zöldek volt elnökjelöltjének, Jill Steinnek a kérésére történik, és Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje is csatlakozott az újraszámlálást támogatókhoz.
   
Stein pénteken jelentette be, hogy Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban kéri az újraszámlálást, s a költségek fedezéséhez össze is gyűjtött 3,8 millió dollárt. Azt mondta, nincs ugyan bizonyítéka arra, hogy az említett államokban csaltak volna, de mivel Donald Trump azokban a körzetekben győzött, ahol elektronikusan történt a voksolás, ő aggódik, hogy ez esetleg azért alakult így, mert külföldi hackerek behatolhattak a számítógépes rendszerbe és befolyásolhatták a választási eredményt.
   
A Zöldek volt elnökjelöltje azt is hozzátette: nem Donald Trump elnökségének aláásása a célja, hanem a választási eredmények megnyugtató tisztázása. Napokig tartó hallgatás után Hillary Clinton és csapata is csatlakozott az újraszámláláshoz, s Clinton egyik ügyvédje, Marc Elias jelezte: a Clinton-csapat is tevékenyen részt vesz a voksok újraszámlálásában. A The Washington Post vasárnap az internetes kiadásában idézte Eliast, aki azt állította: Clinton kampánycsapata több száz üzenetet, elektronikus levelet, telefonhívást kapott, amelyben az újraszámlálást sürgetik az említett három szövetségi államban.
   
Az újraszámlálás erőltetése megosztja a demokratákat is. Bernie Sanders szenátor, aki Clinton vetélytársa volt a demokraták elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben, vasárnap több televízióban is nyilatkozott. S bár leszögezte, hogy az újraszámlálás kéréséhez mindenkinek joga van, az ABC televízióban például fontosnak tartotta hangsúlyozni: "az újraszámlálást nem a demokraták csinálják. Ezt a Zöld Párt kezdeményezte". Sanders szenátor szerint az újraszámlálás "nem nagy ügy", és lényegében nem változtat az elnökválasztás végeredményén.
   
Hasonlóképpen nyilatkoztak politikai elemzők is. Larry Sabato, a Virginia Egyetem politológus-professzora az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) és a CBS-ben egyaránt azt fejtegette, hogy az újraszámlálás nem változtat az eredményen. Richard Hasen, a Kalifornia Egyetem választási joggal foglalkozó professzora a The Washington Postnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy nincs esély a választási eredmény megváltoztatására.
   
Donald Trump szombaton közzétett első Twitter-üzeneteiben még csak azt írta: "szomorú" az ügy, Jill Stein kezdeményezése átverés, és csak arra jó, hogy Stein "megtömje a saját zsebét". Vasárnap azonban - miután kiderült, hogy Clinton is támogatja az újraszámlálást - valóságos Twitter-offenzívát indított, sorozatban tizenkét bejegyzést téve közzé az ügyben. Az egyikben újraközölte Clinton vereséget elfogadó beszédét, amelyben Clinton a többi között azt mondja híveinek: el kell fogadniuk, hogy "Donald Trump lesz az elnökünk". Egy másik üzenetében Clinton azon mondatait idézi, amelyekkel őt, azaz Donald Trumpot ostorozta, mondván, ha nem akarná elfogadni a választási eredményt, azzal aláásná az amerikai demokrácia alapjait.
   
Az Obama-kormányzat egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője még szombaton azt mondta a Politico című lapnak, hogy kitartanak a választási eredmények mellett, "amelyek pontosan tükrözik az amerikai nép akaratát". Majd hozzátette: "A szövetségi kormány nem észlelte semmi jelét a választási folyamat megakasztását célzó számítógépes bűnözésnek, s úgy gondoljuk, hogy a választásaink szabadok és korrektek voltak."

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: