Az Opec hajtja az olajárakat

A nyersolaj ára dinamikusan emelkedett még az erősödő dollár ellenére is, ahogy egyre nőttek azok a várakozások, amelyek szerint az Opec a november 30-i ülésén végre megállapodásra juthat a kitermelés csökkentésében. Ez a piaci mozgás egyébként ismét megerősítette azt, hogy az olajkitermelő kartell jelentős mértékben felelős a piaci volatilitásért.

A Brent nyersolaj ára az elmúlt hét hónapban a hordónkénti 48 dollár körüli szinten mozgott, a kereskedés pedig egy körülbelül 10 dolláros szélességű sávban zajlott. Ebben az időszakban a piaci szereplők magatartását a vezető Opec tagországok és Oroszország bővülő kitermelési számai alapján előállt tartós túlkínálati helyzet, illetve ugyanezen kitermelők verbális intervenciói közötti ingadozás határozta meg.

 

Összességében elmondható, hogy az olajpiaci volatilitás legfőbb forrásává maga az Opec vált, a piac pedig most már hisz a kitermelési kvóták csökkentésében. Ennek eredményeképpen az olaj ára le tudta győzni az erősödő dollár, illetve a továbbra is tartósan fennálló túlkínálati piac negatív hatásait, és dinamikusan emelkedett a hordónkénti 50 dolláros szintig.

 

A befektetési alapok 2012 óta összesen hét alkalommal igazították ki portfóliójukat Brent és WTI nyersolaj termékekben 100 millió hordót meghaladó mértékben – ebből öt alkalom idén augusztus óta fordult elő! A spekulatív befektetési alapok ügyletei, melyek próbálták lekövetni a piaci mozgásokat, komoly áralakító tényezővé váltak, azonban pont ezek az ügyletek felelősek azért is, hogy az árak az elmúlt hét hónap folyamán ilyen szűk sávban mozogtak.

 

A kitermelés csökkentésével kapcsolatos esetleges megállapodás nagymértékben felgyorsíthatja a piac normalizálódását – ennek eredménye, hogy a piac már most emelkedik, párhuzamosan a megállapodás megkötésével kapcsolatos egyre intenzívebb várakozásokkal. Az Opec hétfőn és kedden megbeszélést tartott annak érdekében, hogy megfelelő módon ki tudják dolgozni az egyes kitermelő országok kvótáinak mértékét. A piaci optimizmus egyértelműen Oroszország és Irán olyan irányú kijelentéseinek tulajdonítható, amelyek szerint ez a két kulcsfontosságú kitermelő ország is egyre inkább hajlik a megegyezésre.

 

Feltételezve, hogy olyan megállapodás születik, amely a kitermelés mértékét legalább 800,000 hordóval csökkenti, a Brent ára ismét a hordónkénti 54 dollár körüli küszöböt kezdheti ostromolni. A piac kezdeti elmozdulását a rövid pozíciók zárása indíthatja el, amely után a piac egy kis szünetet tarthat, sőt, akár enyhén korrigálhat is, ahogy a piaci szereplőkben tudatosodik majd, hogy az Opec tagországok az elmúlt években elég nehezen birkóztak meg a saját maguk megállapította kitermelési kvóták pontos betartásával.

 

Forrás: Ole Hansen, Saxo Bank

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Jövőre már eléri a világ olajkereslete a válság előtti szintet

Az OPEC legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.
2021. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Felfelé korrigált az olaj árfolyama, de továbbra is nyomás alatt

A WTI 69,2 dollárig tudott emelkedni, miután a héten több mint 6%-kal csökkent a kurzus a koronavírus járvány újraéledése okozta félelmek miatt.
2021. 08. 06. 11:00
Megosztás:

A nagy esés után stabilizálódott az olaj árfolyama

A WTI 68,2 dolláron állt ma reggel a háromnapos esés után. Az árfolyamra tegnap az ázsiai vírushelyzet és az EIA heti készletjelentése hatott leginkább.
2021. 08. 05. 12:00
Megosztás:

Az INA II. negyedéves eredménye erős lett, ami jó hír a MOL részvényeseknek (is)

Az INA tegnap hozta nyilvánosságra 2021. II negyedéves számait. A cég 633 millió horvát kuna tisztított, CCS alapú eredményt ért el, ami jóval magasabb, mint a tavalyi 366 millió kunás eredmény.
2021. 07. 30. 14:00
Megosztás:

A horvát miniszter szerint a MOL - INA tárgyalások a végső fázisban vannak

A Bloomberg értesülései szerint a horvát gazdasági miniszter, Tomislav Coric azt nyilatkozta, hogy a MOL-lal való tárgyalások a végső fázisban vannak.
2021. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az olaj árfolyama az OPEC döntés után, a piac a delta variáns miatt aggódik

A WTI 8 hetes mélypontra, 67,1 dollárra zuhant, miután tegnap a befektetők a nyersanyagok és a részvények széles körét adták el a koronavírus járvány okozta félelem miatt.
2021. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Megegyezett az OPEC a termelés növeléséről és a kvótákról

A nyersolaj árfolyama hatalmas emelkedést követően esni kezdett, miután az OPEC országok és a vele szövetséges államok vasárnap megegyeztek, hogy 2022-ig növelik a kitermelést, megoldva az eddigi nézeteltéréseket és csökkentve az olajjal kapcsolatos bizonytalanságokat.
2021. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Megállíthatatlan az emelkedés az olaj árfolyamában

Az amerikai olaj tartalékok több mint 4 millió hordóval estek. A WTI 75 dollár körül mozog, miután 1,6%-ot emelkedett a keddi nap folyamán.
2021. 07. 14. 12:00
Megosztás:

Kifut az OPEC plusz az időből

Az olaj továbbra is emelkedik, a határidős piac 0,7%-os emelkedést mutat, a hétfői 0,6%-os csökkenést követően.
2021. 07. 13. 13:30
Megosztás:

Izgalmas tőzsdehét vár az olaj befektetőire

A WTI 74,4 dollárra esett vissza, miután 2%-ot emelkedett pénteken. Annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma ismét emelkedik, még mindig bizakodó a piac az emelkedő keresletnek köszönhetően.
2021. 07. 12. 11:30
Megosztás:

Az emelkedő ázsiai fertőzésszám miatt visszaesett a WTI

A WTI 71,8 dollárig gyengült részben a koronavírus delta variánsának terjedése, részben az OPEC megegyezés hiánya miatt.
2021. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Továbbra sincs OPEC megállapodás, közel a 80 dolláros olajár

Az OPEC tagállamok tegnap sem tudtak megállapodni a termelés növeléséről és a kihozatali kvóták újraszabályozásáról.
2021. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Az olaj árfolyam emelkedését semmi sem tudja megállítani

A csütörtöki OPEC+ ülésen a Bloomberg felmérése szerint napi 550 ezer hordóval növelhetik a tagországok a kitermelést.
2021. 06. 28. 13:30
Megosztás:

December óta a leghosszabb emelkedő periódus az olaj árában

Úgy tűnik, hogy ez lesz az ötödik emelkedő hét egyhuzamban az olaj piacán, amelyre december óta nem volt példa.
2021. 06. 25. 14:30
Megosztás:

Szárnyal az olaj árfolyama, az OPEC fékezni próbálja

Miután a Brent 75 dollár fölé szaladt, a szaúdi olajminiszter hűteni próbálta a kedélyeket azzal, hogy az OPEC+ tagállamok felelősek abban, hogy csökkentsék az inflációs nyomást.
2021. 06. 24. 11:30
Megosztás: