Mától sok kölcsönzött munkavállalónak szűnhet meg automatikusan a munkája

Egy uniós irányelv alkalmazása miatt a Munka Törvénykönyve alapján a mai nap végével automatikusan megszűnik mindazon kölcsönzött munkavállalóknak a kikölcsönzése, akiket öt éve folyamatosan ugyanannál a kölcsönvevő cégnél foglalkoztattak. Az öt éves időtartamba a betegállomány, sőt, a gyed/gyes is beleszámít, és az is irreleváns, hogy az adott helyre időről időre több társaság kölcsönözte-e ki a munkavállalót. A Trenkwalder felhívja a figyelmet arra, hogy mindez már november 30-án is igen sok munkavállalót érinthet, és a jövőben folyamatosan, napról napra emelkedhet majd az érintettek száma.

Mától sok kölcsönzött munkavállalónak szűnhet meg automatikusan a munkája

„Az európai uniós irányelv abból indul ki, hogy a munkaerő-kölcsönzés átmeneti jellegű foglalkoztatási forma. Számos esetben azonban, főként speciális hiányszakmákban, illetve egyes szellemi területeken kifejezett igényként jelentkezett a kölcsönvevők részéről a hosszabb távú kikölcsönzés fenntartása – mutat rá dr. Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetője. – Országos szinten ez a törvényi rendelkezés azonnali hatállyal, automatikusan megszünteti az 5 évet elérő dolgozók kikölcsönzését, és az ötéves időszak fokozatos betöltésével ez egyre magasabb létszámot érinthet majd.”
 
A rendelkezés hatása az összes érintett szereplőt többnyire negatívan érintheti: a munkavállalónak megszűnhet az addig már jól bevált állása, ha a kölcsönvevő esetleg nem veszi át saját állományába, a kölcsönvevő elveszít egy általában szakmailag folyamatosan képzett munkaerőt, míg a kölcsönbeadónak gondoskodnia kell a kieső létszám megfelelő pótlásáról.
 
Segíthet az outsourcing
A probléma megoldása lehet a munkavállaló státuszba vétele az eddigi kölcsönvevőnél, ám erre gyakran – jellemzően nemzetközi anyavállalat által elrendelt létszámkorlátozás miatt – nincsen lehetőség. A kölcsönbeadó dönthet úgy, az érintett munkavállalókat kölcsönvevők között rotálja, ám speciális munkakörök esetén ez sem jelent megoldást. Ugyanakkor annak nincsen akadálya, hogy az adott munkaköröket az eddigi kölcsönvevő kiszervezi a szolgáltató cég felé (ezzel egyben jelentősen csökkentve saját felelősségi körét is), és a feladatkör ellátását a jövőben outsourcing formájában rendeli meg (bevonva az eddigi kölcsönzött munkatársat is).
 
Hogyan számítják az öt évet?
A kölcsönzés tartamának meghatározásakor az adott kölcsönvevőnél eltöltött napok számát veszik alapul. Ha ez megszakításokkal zajlott, és két kölcsönzéses időszak között nem telt el 6 hónap, akkor az egyes időszakok hossza összeadódik. Ha két kikölcsönzés között több mint hat hónap telt el, akkor az újrakölcsönzés kezdőnapjától az öt év számítása újraindul. Az azonban nem releváns, hogy ugyanaz a kölcsönvevő az öt éves időszak alatt egy vagy több kölcsönbeadó cégtől vette-e igénybe az adott munkavállalót.
 
Fontos tudni, hogy az 5 éves időszakba nem csupán a munkavállaló tényleges munkavégzése számítandó bele, hanem akár a betegség miatti keresőképtelenség, vagy gyermek gondozása, illetve ápolása miatt passzív állományban töltött, nem egyszer több éves időszakok is: tehát a teljes időszak, amikor a munkavállaló a kölcsönvevőhöz kikölcsönzésre került.
 
A nyilvántartás a kölcsönvevő felelőssége
Tekintettel arra, hogy a kölcsönbeadó cég csak arról rendelkezik információval, hogy az adott kölcsönvevőhöz ő maga milyen időszakra kölcsönözte a munkavállalót, a jogszabály maradéktalan betartása főként a kölcsönvevő felelőssége. Kizárólag ő tudja ugyanis hitelt érdemlően bizonyítni egy esetleges hatósági ellenőrzés során, hogy az adott kölcsönzött munkavállalót mely kölcsönbeadótól és milyen időtartamban kölcsönözte.
 
Nincs még kialakult gyakorlata az ellenőrzésnek
Az 5 éves korlát túllépése jogellenes, ilyen esetben a munkavállaló további kölcsönzése az adott kölcsönvevőhöz törvényileg tiltott tevékenység. Lehetséges szankció egy munkaügyi ellenőrzés során, hogy a hatóság a volt kölcsönvevőnél állapítja meg a munkavállaló munkaviszonyát, vizsgálva és szankcionálva akár azt is, hogy bejelentés nélkül történt a munkavállaló foglalkoztatása.
 
„Ami biztos, hogy a munkaerő-kölcsönzési piacon december elsejétől egy újabb, folyamatosan fennálló adminisztrációs teher jelentkezik, miközben a kölcsönbeadó cégeknek egy újabb problémát kell megoldaniuk annak érdekében, hogy minél nagyobb számban tudják hosszú távon is megtartani értékes munkatársaikat” – teszi hozzá a Trenkwalder szakembere.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című rendezvényen.
2021. 08. 11. 05:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Csükkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
2021. 08. 06. 06:00
Megosztás:

Új ipari területeket építenek ki Pásztón

Tíz hektáron építenek ki új ipari területeket a belvárost elkerülő bekötőúttal Pásztón több mint 500 millió forintos beruházásban - az MTI-t erről a városháza kommunikációs munkatársa tájékoztatta csütörtökön.
2021. 08. 06. 02:00
Megosztás:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás: