Teljes vételárat fizetett a Pápai Húsért az új, kínai tulajdonos

A hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. – a Chi Fu Investment Group leányvállalata – kifizette a nettó 1,134 milliárd forintos vételárat a Pápai Hús csoport eszközeiért és december 1-jén átvette a hányattatott sorsú húsipari vállalatcsoport eszközeit a felszámolótól. A vevő a Pápai Hús márkanevet is megvásárolta, amelynek használatához Pápa város önkormányzata is jóváhagyását adta, így a Tano Commerce Kft. december 1-jétől Pápai Hús Kft. néven működik tovább a megvásárolt vagyonelemekkel. Az új tulajdonos szeretné újjáéleszteni a P&aacu te;pai Hús márkát és további befektetéseket tervez a húsfeldolgozó cég termelésének felfuttatásához. A rövid távú célok között az új tulajdonos többek között a Pápai Hús magyar piaci pozíciójának megtartását emelte ki, valamint a magyar cég termékeinek bevezetését a kínai, távol-keleti és amerikai piacokra. A hongkongi befektető az értékesítési pályázatban előírtakon felül önként vállalta, hogy a csoport jelenlegi alkalmazottait tovább foglalkoztatja, és ezzel a lehetőséggel 680 dolgozó élt. A fejlesztésre irányuló tervekkel összhangban a vállalat igyekszik tovább bővíteni a foglalkoz tatottak létszámát, ahogy a növekedés üteme lehetővé teszi.

Teljes vételárat fizetett a Pápai Húsért az új, kínai tulajdonos

A Pápai Hús csoport felszámolójával november 2-án aláírt megállapodás értelmében a Tano Commerce Kft. december 1-jén sikeresen átvette a Pápai Hús csoport felszámolásban meghirdetett eszközállományát. Pápa városa önkormányzatának belegyezésével a Tano Commerce Kft. december 1-jén felvette a Pápai Hús Kft. nevet, így tiszta lappal indulhat új útjára a tradicionális magyar márka.

 

,,Készen állunk, hogy újjáélesszük a Pápai Hús márkát és bővítsük jelenlétét az exportpiacokon is” – jelentette ki Frank Liu, az új Pápai Hús Kft. tulajdonosa, aki hozzátette: „A vételár kifizetésén túl további befektetéseket tervezünk a Pápai Hús kapcsán a közeljövőben. Első körben a gyártás teljes újraindításához már régóta esedékes karbantartási és felújítási munkálatok elvégzésére van szükség, majd a gyártás megindulásával egy hosszú távú fejlesztési programot is útjára indítunk. Ennek célja, hogy kialakítsunk egy hatékony és eredményes ellátási láncot a takarmányelőállítástól kezdve a sertéshízlaláson át a kész hústermékek előállításáig.”

 

A folyamatos működés érdekében az új tulajdonos önként vállalta, hogy átveszi és tovább foglalkoztatja a munkavállalókat, amivel közvetlenül 680 állást mentett meg a városban és vonzáskörzetében. A húsfeldolgozó vállalat közvetve további mintegy 2000 beszállítónak nyújt megélhetést a régióban. A megújult vállalat az elkövetkező napokban fogadhatja első jelentős kínai vevőjét a pápai üzemben, amivel megindul Pápai Hús termékek exportlehetőségeinek felmérése a kínai piacon.

 

„Az elmúlt években már számtalan alkalommal jártam Magyarországon, láttam, hogy ez a nagyszerű ország a kormány törekvéseivel összhangban a kelet-közép-európai régió kapujaként hatalmas potenciállal rendelkezik a távol-keleti befektetők számára. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a Pápai Hús nemzetközi sikertörténetté váljon. Ha sikerrel járunk, az új kapukat nyithat meg a további befektetések számára,” – mutatott rá Frank Liu.

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás:

5+1 dolog, amit nem tudtál a rágógumiról - 130 éves a Mars Wrigley

Tudtad, hogy a rágógumi nem csak a fogak egészségének megőrzésében segít, de jó hatással van a hangulatodra, növelheti a produktivitásodat, segít csökkenteni a fogászati ellátási költségeket, csökkenti a stresszt, ráadásul még dallamtapadás ellen is beválik? A Mars Wrigley, a világ egyik legnagyobb rágógumigyártója 130 éves évfordulója alkalmából most összegyűjtött 5+1 kevésbé ismert tényt a rágógumiról, és bepillantást enged a több mint száz éves termék történetébe is.
2021. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Szotyi a süteménybe? Maglisztekkel készültek az Ország Tortái

Nemrég hirdették ki a Magyarország Tortája verseny győzteseit. A nyertes Napraforgóban és a cukormentes győztes Beszterce rózsájában egyaránt közös, hogy a cukrászok különleges maglisztekkel álmodták meg őket. Ezek az alapanyagok azonban nem csak a nevesebb cukrászdák műhelyeiben, hanem az átlagemberek otthonaiban is könnyen felhasználhatóak.
2021. 08. 14. 06:00
Megosztás:

Fokozottan ellenőrzik a kajszi- és málnapálinkákat

A következő hetekben kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a pálinka alapanyagként felhasznált barack és málna származását, az akció célja, hogy a pálinka - mint az egyik leghíresebb hungarikum - az előírásoknak megfelelően kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 13. 01:00
Megosztás:

Ukrajna lett a világ legnagyobb étolajexportőre

Ismét a világ legnagyobb étolajexportőre lett Ukrajna 2020-ban, csakúgy, mint egy évvel korábban - közölték az ukrán Agribusiness Club nevű szövetség szakértői csütörtökön.
2021. 08. 12. 23:00
Megosztás:

Először kerül a magyar polcokra készre sült streaky bacon

Amerikában már nemzedékek óta közkedvelt, most nálunk is meghonosodhat a készre sült bacon szelet azaz az American Streaky Bacon. Az ínyenc szalonnaszelet sok recept elengedhetetlen kelléke, ám eddig nem volt kapható fogyasztásra kész verzióban.
2021. 08. 12. 13:00
Megosztás:

Stabilan első Európában a hazai csemegekukorica szegmens

A koronavírus járvány és a bizonytalan időjárás ellenére stabil a kereslet a magyar csemegekukorica iránt. A közkedvelt zöldségféléből idén 30 ezer hektárról mintegy félmillió tonnát takaríthatnak be a termelők. A termény többségéből különféle feldolgozóipari termékek készülnek, amelyek keresett exportcikkek. Jó hír a gazdáknak, hogy új fajták bevezetésével nagyban sikerült visszaszorítani egy, a növény hozamát csökkentő vírust, hangzott el a Syngenta kabai szakmai rendezvényén.
2021. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Júliusban csökkentek a élelmiszerárak

Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.
2021. 08. 09. 09:00
Megosztás: