Növekvő akvizíciós étvágy, verseny a kínálati oldalon – ez várható az M&A piacon

Nagy valószínűség szerint stratégiai befektető lesz a felvásárló. Mire számítsunk?

Növekvő akvizíciós étvágy, verseny a kínálati oldalon – ez várható az M&A piacon

2015-ben 1,6 milliárd euró – 2009 óta a legmagasabb értékű - magán- és kockázati tőkebefektetés valósult meg a közép-kelet-európai régióban, és 2014-hez képest 30%-kal több, rekordszámú exitre is sor került. A kockázati tőkéből exitáló vállalkozások száma pedig több mint duplájára nőtt a megelőző évhez képest – hívta fel a figyelmet Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere az Invest Europe 2015. évi regionális statisztikájának egyik fő konklúziójára a HVCA (Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület), a Baker & McKenzie és az M27 ABSOLVO szakmai konferenciáján. A stratégiai befektetők, mint exit irány historikusan erős a régiónkban, az összes kockázati tőkebefektetés több mint 80%-a stratégiai befektető felé szállt ki a tavalyi évben.

Biztató trendeknek lehetünk tanúi a cégeladások, cégfelvásárlások piacán, mely a gazdasági válság hatására történő „bezuhanás” után 2015. év végére ismét talpra állt, elérte a válság előtti szintet. 2016. első három negyedévében visszaesés tapasztalható ugyan, de a szakértők és a befektetők ismét növekvő trendet várnak az elkövetkező időszakban, hiszen sok likvid tőke keresi a helyét a vállalatoknál, a tőzsdén jegyzett vagy pénzügyi befektetői, private equity hátterű cégeknél pedig a növekedési kényszer mozdítja a felvásárlások irányába a döntéshozókat. A kínálati oldalon is erőteljesen növekvő aktivitást prognosztizálnak a szakértők. Jó hír a magyar vállalkozások számára, hogy Magyarország a régió top3 befektetési célpontja között szerepel, a kockázati tőkebefektetéseket tekintve pedig vezetjük a régiós statisztikát, az összes VC befektetés 30%-a hazánk cégeibe áramlott. A kockázati tőke természeténél fogva exitálni is fog, így Magyarországon is erősödő kínálatra lehet majd számítani, mely versenyt várhatóan tovább fokozza majd a cégutódlás problémájával szembesülő több száz, több ezer vállalkozás eladósorba kerülése.

Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere előadásában rámutatott arra, hogy a stratégiai befektetők, mint domináns exit irány bizonyos szempontból egyszerűsítheti a dolgát azoknak a vállalkozásoknak, akik a közeljövőben cégeladásban, exitben gondolkodnak, hiszen várhatóan stratégiai befektető lesz az, aki a céget fel fogja vásárolni.

„Az viszont nagyon nem mindegy, tisztában vagyunk-e azzal, ki lehet a potenciális vevőnk, őt mi motiválja, és számára valójában mi jelenthet ÉRTÉKET a cégünkben – a vevőkörünk, a stabil bevételünk vagy valamilyen speciális kompetenciánk? A pénzügyi befektetőkkel szemben a stratégiai befektetők felvásárlási döntéseit a profitelvárások mellett a szakmai és üzleti szinergiák lehetőségei határozzák meg” – hívta fel a figyelmet Horgos Lénárd.

Sokan esnek abba a tévhitbe, hogy egy jó termék vagy sikeresen működő cég elegendő feltétele a sikeres cégeladásnak, a vevő pedig egyszer csak bekopog az ajtón és egy szemtelenül magas vételárat kínál a cégünkért.  „Az esetek többségében ez természetesen nem így van. Tudatosan, időben megtervezett, előre felépített exit stratégia nélkül ugyanis kevés az esélye a sikeres cégeladásnak, exitnek” – mutatott rá a szakértő.

Magyarország a német vevők célkeresztjében

Németország kiemelkedően aktív a magyar cégfelvásárlások tekintetében. Németországban tradicionálisan jelentős a kis- és középvállalatok súlya, akik sikeresen veszik fel a versenyt a nemzetközi piacokon. A nagyvállalatokkal szemben a KKV-kat alapvetően gyorsabb döntéshozatal jellemzi és értékelik a közvetlen, személyes kapcsolatot üzleti partnereikkel. „Az elmúlt években Németországban is élénkülő M&A aktivitás tapasztalható, a határon átnyúló tranzakciók száma évi több mint 10%-os növekedést mutat, míg az elmúlt három évben közel háromszorosára nőtt a cross border deal-ek összértéke” – hívja fel a figyelmet Jan Pörschmann, a német M&A szakértő Proventis Partners vezetője. A német cégek tehát attraktív külföldi befektetési lehetőségeket keresnek, Európa, ezen belül pedig a CEE régió kiemelt befektetési célpont számukra.

„Ennek elsődleges okai a piacokhoz, a know-how transzferhez való hozzáférés lehetősége, a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő, valamint az a jelenség, hogy a német stratégiai vevők előnyben részesítik azokat az országokat, amelyekkel már stabil, erős export kapcsolatban állnak. A német export 71%-a pedig Európába irányul...”
– fűzi hozzá a szakértő. Magyarország és Németország külgazdasági kapcsolatai történelmileg erősek, amely számottevő lehetőségeket hordoz az eladósorban lévő magyar vállalatok számára.

Nem csak hogy exitre kell játszani, de ezt az eladónak kell menedzselnie

Ha egy cég növekedéséhez kockázati tőkét von be, akkor az exit nem opció, hanem végcél. A magyar gyökerű, nagyvállalati ügyfelek számára magas színvonalú, egyedi IT megoldásokat kínáló nemzetközi Jaystack Technologies Zrt. a magvető Jeremie tőkebevonás után második körben is kockázati tőkebefektetést kapott. Csiszár Dénes, a Jaystack Technologies Zrt. vezetője szerint kulcsfontosságú az exit stratégia, hiszen már a befektetői együttműködés kezdetétől készülni kell az exitre, amelynek megvalósítása döntéseikben, működésükben kiemelkedő szerepet játszik. Az esetek többségében a menedzsment felé már a befektetői tárgyalások során elvárásként fogalmazódik meg, hogy a céget az exit megvalósítása felé terelje, az erre irányuló fókuszt megtartsa. Ahogy Csiszár Dénes előadásában is hangsúlyozta: Minden fontosabb döntésnél megvizsgálják, az adott választás közelebb visz-e az exithez vagy sem.

„Az exit stratégiának tartalmaznia kell, hogy kik lehetnek az exit partnerek, és hogy mi az általunk – ebben a pillanatban – gondolt megközelítési stratégia. Ez persze biztosan változni fog a jövőben. Az odavezető út nincs kikövezve, és elég kanyargós is, de az irányt tisztán látjuk”- fejti ki Csiszár Dénes. Azt is hozzáfűzte, hogy a potenciális vevőket érdemes elsődlegesen az értéklánc mentén azonosítani, az exit ugyanis ritkán érkezik ismeretlenből, általában már meglévő partner, viszonteladó, beszállító vagy ügyfél lesz a felvásárló.  Ők a legkézenfekvőbb potenciális vevői a cégünknek.

Mi jöhet még? Eltérő érdekek, az átvilágítás kérdései

Ha már van exit stratégiánk és esetleg néhány potenciális vevő is van már a célkeresztünkben, érdemes tisztában lenni azzal is, mi jöhet még ezután a vevővel, a befektetővel történő tárgyalások során, esetleg milyen buktatók lehetnek még a sikeres tranzakciózárásig.

Sok összetevőn múlik ugyanis, hogy milyen feltételek mellett lehet elérni a legjobb vételárat. Az eladók és a vevők között természetes érdekellentét feszül, hiszen az eladók gyors deal-t szeretnének jó áron, limitált felelősséggel és kitettséggel, míg a vevő alapvető érdeke, hogy megfelelő rálátást nyerjen a cégre, aminek időigénye van, garanciákkal védje magát, és reális áron vásároljon. Ezeket az eltérő érdekeket szükséges közös nevezőre hozni, és mindkét fél számára elfogadható végső feltételeket kialakítani a sikeres tranzakciózárás érdekében.

„Az átvilágítások terén is jelentős változások következtek be az elmúlt években. Míg korábban jellemző gyakorlat volt egy cég teljes körű átvilágítása, az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy a befektetők sokkal inkább előnyben részesítik azokra a kulcsterületekre, kulcsproblémákra fókuszáló átvilágítást, amelyeknek pénzügyi kihatása lehet, és amely információk segítenek a megfelelő feltételrendszerek és árazás kialakításában. Ez a fókusz gyors és hatékony áttekintést biztosít a befektető számára” – mondta Fehérváry Ákos, a Baker & McKenzie partnere az esemény kerekasztal beszélgetésén.    

Szalai Tamás a CEE Equity Partners befektetési igazgatója kifejtette: „Nincs idő arra, hogy mindent átvilágítsunk, hogy minden alá benézzünk. Nem célszerű a megállapodás véglegesítését még egy bonyolultabb deal esetén sem 2-3-4 hónapnál hosszabb ideig húzni, ebből kifolyólag reálisan 1 hónapig lehet vizsgálgatni egy céget. Az a cél, hogy egy gyors képet kapjunk az adott cég legfontosabb és legkritikusabb paramétereiről”

Az eladó és a vevő közötti transzparencia fontosságára hívta fel a figyelmet Lendvai-Lintner Béla, az ARX Equity Partners egyik vezetője: „A baj, amiről tudomásunk van, az nem baj. Amiről tudunk, azzal tudunk mit kezdeni, tudunk közösen dolgozni rajta. Baj akkor van, ha valamiről nem tudunk, váratlanul ér bennünket”

A vevői szempontok – közös növekedési cél, hozzáadott érték, elkötelezett menedzsment

„Minden esetben olyan cégbe tudunk csak befektetni és vagyunk hajlandóak közös sorsot vállalni, amiben jól meg tudjuk fogalmazni, hogy mi lesz a pénzünkön kívül a mi hozzáadott értékünk a következő években” – fejtette ki álláspontját Molnár András, a PortfoLion Zrt. vezérigazgatója. A Szállás.hu felvásárlásának példáján keresztül bemutatta azt is, melyek voltak azok a főbb szempontok, amelyek alapján a cég felvásárlása, és ezáltal nemzetközi terjeszkedésének támogatása mellett döntöttek:

„A Szállás.hu garázscégként alakult, de egy erős előremenetel után masszív piaci vezetővé vált a 3-4 csillagos hotelek, apartmanok világában. A cég jobban megszólítja a saját közönségét, mint versenytársai, jelentős piaci és pénzügyi sikereket ért el, és fel tudta nekünk mutatni azt a víziót, hogy a következő évek is hasonlóak lesznek. A tárgyalások alatt láttunk egy hozzáértő, motivált és elkötelezett menedzsmentet és egy olyan technológiát, ami az elmúlt évek sikerének kulcsa volt. A magyar sikertörténet után a környező országokban is elkezdtek önerőből, „kicsiben” terjeszkedni, ami a céltudatosságot, elkötelezettséget egyértelműen mutatta számunkra”
– emelte ki Molnár András.

Sikeres cégeladás jó feltételekkel – tudatos felkészülés nélkül nem megy


A stratégiai befektető keresését, a vállalat exitre történő felkészítését már jó előre meg kell tervezni, el kell indítani, hiszen már a tárgyalások előkészítéséig is számos kérdést kell tisztázni, nélkülözhetetlen előkészületeket kell megtenni, és számolni kell a folyamat időigényével is.

„A tudatos és alapos felkészülés, a potenciális befektetői kör felmérése, az együttműködés kialakítása, elmélyítése ugyanis időbe és energiába telik, melyet a cégvezetők jelentős hányada bizony alulbecsül. Egy jól végrehajtott cégeladás min. 1-2 évet igénybe vevő folyamat” – hangsúlyozta Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere.

A konferencia során befektetői és vállalkozói oldalról is rámutattak az előadók arra, hogy a cégeladás, cégfelvásárlás, exit során célszerű külső tanácsadó bevonása, aki nem csak a felkészülésben, a befektető-keresésben nyújt szakértő támogatást, hanem az eladói és vevői érdekek közelítésében is, mellyel meghatározó lépést tehetünk a sikeres cégeladás, exit felé.

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás: