Renzi ugyan lemondott, de nem nyugszik

A lemondását bejelentő, de tisztségéből egyelőre ténylegesen nem távozó Matteo Renzi olasz kormányfő mielőbbi parlamenti választásokat szorgalmaz, akár már a jövő év elejére a La Repubblica című balközép napilap értesülései szerint.

Renzi ugyan lemondott, de nem nyugszik

Matteo Renzi közeli munkatársai a La Repubblicának elmondták, hogy a balközép irányultságú kormányfő a referendum bukása utáni visszavágóra készül és azonnali, már január-februárra kitűzendő (előre hozott) parlamenti választásokat szorgalmaz. Renzi elképzelése szerint addig akár miniszterelnök is maradhatna. Arra hivatkozik, hogy a vasárnapi népszavazáson az urnákhoz járulók negyven százaléka, több mint 13 millió ember mellette szavazott, és ez elegendő kiinduló erő lehet az újabb miniszterelnöki megbízatás elnyeréséhez. Ha az ellenzéki pártok előre hozott választásokat szorgalmaznak, a kormányt vezető Demokrata Pártnak (PD) ugyanezt kell tennie, különben kisebbségben marad. "Nem hagyom a választások fegyverét Beppe Grillo kezében" - a La Repubblica szerint Matteo Renzi ezt hangsúlyozta az ellenzéki 5 Csillag mozgalom vezetőjére utalva Sergio Mattarella államfőnek hétfőn, amikor kétszer is egyeztettek egymással.
    

Az újság úgy tudja, Mattarella nem vette jó néven, hogy Matteo Renzi már a népszavazás éjszakáján bejelentette lemondási szándékát anélkül, hogy bárki megvonta volna tőle a bizalmat. Az államfő arra kérte Matteo Renzit, hogy a jövő évi költségvetési törvény parlamenti elfogadásáig maradjon a helyén, és utána nyújtsa be hivatalosan a lemondását. A miniszterelnök tehát befagyasztotta távozását. 2012-ben már történt hasonló. Akkor Mario Monti miniszterelnöktől december 8-án vonta meg a bizalmat a törvényhozás, de ő csak december 21-én mondott le hivatalosan, akkor is a költségvetés elfogadása után.
    

A költségvetési szavazás ütemezéséről a frakciók kedden döntenek. Az olasz elnök abban bízik, hogy a költségvetési csomag elfogadása stabilitást teremt, és a referendum keltette belpolitikai indulatok némileg lecsillapodnak.
    

Heves vita várható viszont a PD szerdára kitűzött elnökségi ülésén. A kormánypárt nem támogatja az előre hozott választásokat, Matteo Renzi azonban csak akkor marad a pártelnöki székben, ha a PD támogatja politikáját. A párt Renzi-ellenes baloldali szárnya kongresszust sürget Matteo Renzi leváltására, de "Renzi nélkül a PD szétrobban" - vélte a La Repubblica.    
    

Feszültség uralja az ellenzéki jobbközép táborát is. Matteo Salvini, az Északi Liga vezére úgy nyilatkozott, kész a választásokra rögtön a karácsonyi ünnepek után. A Hajrá Olaszországot (FI) vezető Silvio Berlusconi szerint nem kell sietni, hagyni kell, hogy a jelenlegi válság tovább gyengítse Matteo Renzit és a PD-t.
    

A Corriere della Serának nyilatkozó Angelino Alfano belügyminiszter februári választásokról beszélt. A Corriere úgy tudja, hogy Sergio Mattarella azt akarta, hogy Matteo Renzi a parlamenti ciklus végéig, vagyis 2018-ig maradjon. A negyven éves Matteo Renzinek azonban esze ágában nincsen hagyni magát sarokba szorítani, éppen a kudarcot vallott népszavazást meglovagolva kész újraindulni, amelyen kétmillióval több voksot szerzett mint a 2014-es Európai Parlamenti (EP-) választásokon, amelyeket több mint negyven százalékkal megnyert.
    

A Corriere felmérése szerint a Matteo Renzit bukását kiváltó referendumon az Északi Liga és a Öt Csillag Mozgalom (M5S) szavazói vettek részt tömegesen. Az olasz sajtó megjegyzi, hogy a római parlament tagjai szolgálati idejük alapján jövő szeptembertől lesznek jogosultak az életjáradékra, anyagi érdekük így az ellen szól, hogy támogassák az előre hozott választásokat.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét

Elsöprő többséggel újraválasztotta szombaton a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kongresszusa Jaroslaw Kaczynski pártelnököt.
2021. 07. 04. 01:00
Megosztás:

A demokrata vezetőség is támogatja a kétpárti infrastruktúra javaslatot

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy ő és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokraták vezetője is támogatják a 21 kétpárti szenátor által összerakott infrastruktúra csomagot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 24. 18:00
Megosztás:

Kijev szerint Oroszország veszélyt jelent a Fekete-tengeren

Oroszország agresszív és provokatív politikája a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Krím félsziget megszállása és militarizálása állandó veszélyt jelent Ukrajnára és szövetségeseire - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Twitteren.
2021. 06. 24. 01:00
Megosztás:

Éles kritikákat kapott a Washington Post amerikai napilap

Éles kritikákat kapott az elmúlt napokban a Washington Post című amerikai napilap, mert a múlt hét végén internetes oldalán olyan videót tett közzé, amelyben a megszólalók arra ösztönzik a fehér embereket, hogy alakítsanak fehér felelősségi csoportokat, és éljék át amély szégyen időszakát - számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna.
2021. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. 06. 22. 06:30
Megosztás:

A mexikói határhoz látogat Donald Trump

Donald Trump volt amerikai elnök a hónap végén - csatlakozva Greg Abbotthoz, Texas állam republikánus kormányzójához - az Egyesült Államok mexikói határához látogat - derült ki a volt elnök helyi idő szerint kedden közzétett közleményéből.
2021. 06. 17. 00:05
Megosztás:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Orbán Viktor gratulált Izrael új miniszterelnökének

Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár Brüsszelből.
2021. 06. 15. 03:00
Megosztás:

Az USA nem szeretne konfliktust Kínával és Oroszországgal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök.
2021. 06. 13. 18:10
Megosztás:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2021. 06. 08. 07:30
Megosztás: